Újabb hollywoodi autó ikont árvereznek: Vin Diesel Chargere

Kozma Ádám
Közzétéve:
2019-12-05, 13:20

Kalapács alá került a Halálos Iramban 7 záró jelenetének különleges Dodge Chargere

A Halálos Iramban 7. része sajnos minden valamire való rajongó számára maradandó élmény volt. A széria egyik legszimpatikusabb főszereplőjét alakító színész (Paul Walker), tragikus halála miatt ugyanis ebben az epizódban láthattuk utoljára Brian O’connert a sztori középpontjában. Ennek kapcsán a film készítői megemlékeztek munkatársukról, barátjukról a zárójelenetben. Azóta a zárójelenet betétdala egyfajta himnusszá vált a film sorozat autórajongói között és most a jelentben látott Charger is új gazdát keres.

Bár az epizódok során számtalan nagyszerű autót törtek rommá, ami rengeteg lelkiismeretes, autószerető ember szívét törte össze, az aukció alá kerülő verdával sosem volt ilyesféle célja az építőknek. Ez az autó Paul Walker tiszteletére készült és került bele a zárójelenetbe Vin Diesellel a volán mögött, hogy egy közös képkockán búcsúzhasson el kollégájától, akivel 6 olyan autós filmet forgatott, ami vitathatatlanul meghatározó több generációnyi benzinvérű számára.

1968 Dodge Charger a Halálos iramban 7-ből

Az sorozat eme ikonikus autójának alapját egy 1968-as Dodge Charger adja. Nem ez az egyetlen Charger, amit a Vin Diesel rendesen meghajt a Halálos Iramban epizódjai során, hiszen Toretto igazi amerikai keményfiú karakteréhez egy igazi izomautó illik leginkább. Ugyanakkor ez a Charger több szempontból is különleges, hiszen az egész sorozat legnagyobb érzelmi töltetét átadó jelenet fő szereplője és nem mellesleg technikailag is lehozza a csillagos eget.

A szerényen csak „Maximus az Ultra Charger” néven becézett izomautó egyébként aligha okozhat csalódást, a benzinvérű, teljesítmény orientált autó buziknak, hiszen a motorháztető alatt igazi őserő lakozik. Az őserőt itt most nem úgy értem, mint ahogy egy Audi S1, Ferrari F40, Toyota Supra vagy akár bármelyik klasszikus japán vagy európai V8-as luxusautó esetében. Ebben a kocsiban a pokol legmélyebb bugyraiból előtörő sátáni őrület képes elszabadulni, ugyanis beállítástól függően 3000 lóerő leadására képes. Persze a vevő végül nem csak nyersen az autót kapja meg, lehetőség van némi személyre szabásra is a vételár kifizetése után, például ha szeretné egyértelművé tenni mások számára is, hogy mit szabadított az utakra, kérheti kicsit hangosabb kipufogórendszerrel akár.

Halálos Iramban 7 Dodge Charger Maximus

Tehát a film rajongói számára a szentimentális töltet mellett, birtokukba kerülhet egy 9,4 literes hengersoronként twin-scroll (ikerkamrás) turbókkal szerelt Mopar V8-as szörnyeteg is. Bár korábban csak 2000+ lóerősnek jelezték, a mostani hírek alapján ez a kissé túlméretes aggregát, beállítástól függően 2250 és 3000 lóerő közötti teljesítmény leadására képes. Az autó külseje teljesen egyedi, lakkozott nyers fém felületeket látni mindenhol. Ugyan csak egyedi, az autóra gyártott felnikkel szerelték, amikkel nagyjából a Hungária körutat is le lehetne hengerelni, ha esetleg újra aszfaltozná valaki. Az licit a Rijádi aukción lesz Szaúd-Arábia fővárosában, szóval, ha épp arra jársz, tehetsz egy próbát.

Az autóhoz járó szolgáltatások mellett akad kötelezettsége is az új tulajnak, ugyanis a vásárlás mellé járó szerződés szerint a kocsit kölcsön kell adni a Fast 10. forgatására, vagyis a Halálos Iramban 10. részére. Ez persze talán belefér, hiszen a szerencsés vásárló egy hónapnyi retúrjegyet kap Los Angelesbe, amíg az autó személyre szabását elvégzik a készítők. Mindemellett természetesen nem kis érdeklődéssel jár a vásárlás, szóval sztárság meg csillogás is jár az illetőnek.

Halálosabb Iramban 5 Plymounth

Nem ez az első autó, ami licit alá került a Halálos Iramban meghatározó négykerekűi közül, mert idén az 5. részből ismert 1971-es Plymouth cserélt tulajdonost. Ha esteleg te is úgy érzed valami hollywoodi kötődésű autó klasszikust szeretnél magadnak, de nem utaznál messzire, december 7.-én lesz Andy Vajna Bentley Continental GTC-jének az aukciója Budapesten, a Nagyházi Galériában.

Kapcsolódó írások

Mi történt a Halálos iramban című akciófilm sorozat egy-két legendás autójával?
2018. június 20.
A ’93-as évjáratú Toyota Supra, melyet még Paul Walker vezetett, hatalmas összegért kelt el.
Rajzfilmből kivágott autósüldözéses jelenet
2019. november 19.
Megvan az animációs sorozat premierdátuma.

További hírek