2021. január 25. | 12:16

Általában ezt egy tesztpályán szokták vizsgálni, azonban most egy hús-vér állatot kellett kerülni.

Rendszerint összehasonlítják a különböző márkák reakcióját a hasonló helyzetekben, hogy aztán levonják a következtetést, miszerint a jármű alkalmas hasonló hirtelen elkerülésre, vagy mondjuk vezethetetlenül instabillá válik. Egy Svédországban közlekedő sofőr tesztelhette saját reflexeit és a Model S biztonsági elektronikáját, mindketten sikeresen “vizsgáztak”. Egyébként arról sem árt tájékozódni, hogy vadgázolás esetén jár-e kártérítés, vagy sem.

Szóval a Model S csúszós úton közlekedve érkezett egy jávorszarvashoz, amely éppen ott haladt volna keresztül. A sofőr elrántotta a kormányt, majd ellenkormányzott, hogy aztán visszatérjen az eredeti nyomvonalba. Ezzel pedig sikeresen elkerülte, hogy elüsse a vadat.

Habár a Tesla egy nagyobb szedánjáról van szó, így a téli körülmények között, a csúszós úton sem hibáztattuk volna, hogy ha nem sikerül ilyen sikeresen megcsinálni a menővert. Ki kell továbbá emelni a volánnál ülő személy szerepét is, hiszen kellőképpen óvatosan és körültekintően vezetett a havas úton, ahol remek lélekjelenléttel és reflexekkel avatkozott közbe.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).