2019. április 18. | 18:01

A 2019-es AMTS-en te is megcsodálhattad az AMG GT S-t standunkon. Ekkora ziccert nem hagyhattunk ki, csináltunk róla egy videót!

A 2019-es AMTS-re első ízben vonult ki az Alapjárat szerkesztősége, standunkon egy Lexuc LC 500h-t és Mercedes-AMG GT S-t is láthattál. A rendezvény után nem voltunk restek és azonnal hadra fogtuk a SLR és az SLS utódjának számító jószágot, hogy kiderítsük, milyen nehézségekkel vagy éppen előnyökkel jár egy ilyen autót birtokolni.

Azt gondolom az AMG GT-t minden autóbuzi ismeri valamilyen szinten, hiszen már 2014-ben, a Párizsi Autószalonon bemutatkozott. Ez volt a második olyan modell az SLS után, amit az AMG saját kezűleg gyártott és gyárt a mai napig. A videóban látható GT S egy sportosabb, teljesítményben is többet mutató modell, amivel egy napig volt szerencsém furikázni, ezeket a tapasztalatokat olvashatod ebben a tesztben.

Mercedes-AMG GT S – tökéletes arányok

Amikor Müller Attiék kint jártak a Mille Miglián, jó pár Mercedes-Benz 300SL-t, azaz Sirályszárnyas Mercit láthattak a helyszínen. Valahol ennél a veteránnál kezdődött az AMG GT története, viszont az SLS sirályszárnyai után ő már nem kapta meg a felfelé nyíló ajtókat. Egye fene, nem bánom, amúgy is borzalmasan hosszúak és nehezek az AMG GT S nyílászárói, nem beszélve a motorháztetőről, amit egy normál, 170-180 cm magas emberke sámli hiányában igencsak nehézkesen képes lecsukni.

Mercedes AMG GT S teszt

A SLS platformjára épülő AMG GT egy sokkal ördögibb megjelenést kapott elődjéhez képest, oldalán a V8 BiTurbo felirat, kerekded hátulján pedig az AMG plakett díszeleg a vékonyka lámpatest felett. Meseszépen terpeszt innen hátulról nézve. Ez a hosszú orr, tökéletes sportautós arányok, a 93%-ban alumíniumból álló karosszéria minden nélkül nagyjából 1600 kg-ot nyom. Nem csak 2014-ben végeztek remek munkát a dizájnerek, hanem idén is, hiszen most jött ki az AMG GT Coupé ráncfelvarrott kivitele.

Mercedes-AMG GT S – majdnem tökéletes belső

A Mercedes 4-5 éves beltere egyáltalán nem mondható túl korosnak, csillogó karbon betétek, minimális zongoralakk a váltókar körül, a mogyoróbarna és a sötét bőr keveréke harmonikus elegyet alkot. Felemelő érzés az analóg műszereket látni a remek fogású kormány mögött, a multimédia továbbra is gyors, kezelése a tekerőtárcsán és az érintőpadon keresztül történhet, ahogyan az összes többi Mercedesnél.

Mercedes-Benz AMG GT S kormány és műszerfal

S-osztályétólde nem a nesztelensége miatt fogják venni az AMG GT-t.

Mercedes-Benz AMG GT S középkonzol

Mercedes-AMG GT S – V8 BiTurbo

A mezei AMG GT 450 lóerőt teljesít - hm, arrébb lehet állni vele. Viszont volt lehetőség 2015-ben az AMG GT S megvételére, ami szintén a 4.0 literes BiTurbós V8-at használja, viszont 510 lóerőt szabadít a hátsó kerekekre 650 Nm-es maximális nyomaték mellett, ami 1750 és 4750-es fordulat között van jelen. Egészen drasztikus módon képes megérkezni az energia, kikapcsolt kipörgésgátlóval szinte lehetetlen kordában tartani, az önzáró differenciálmű jótékony hatásával pillanatok alatt képes elfogyasztani abroncsait.

Mercedes-Benz AMG GT S motortér

Az egyensúlyra rendkívüli módon odafigyeltek a tervezőasztalnál - 47:53-as súlyelosztást kapott. A motort igyekeztek minél inkább az első tengely mögé tolni, ezért egy orr-középmotoros autóról lehet beszélni. A hétsebességes duplakuplungos váltót a hátsó tengelyre helyezték el. Ezt és a motort egy karbonszálas kardántengely köti össze.

Mercedes AMG GT S tesztelése

Nem csupán Sport és Sport+ üzemmód található a Comfort mellett, a GT S-ben Race mód is helyet kapott. Az autó közvetlensége és hangja mind-mind változik, de akár külön is tudod hangolni a motor, a felfüggesztés, sebességváltó, ESP és a hang karakterét egyaránt. A belváros épületei között egy-egy csajozós gázfröccsel nem biztos, hogy szimpátiát fogsz kelteni, inkább riogatásra alkalmas az ördögi V8-as morajlása.

Mercedes-AMG GT S – versenypályára született

Az AMG GT S adaptív felfüggesztése igyekszik Comfort módban kényelmessé varázsolni az utazást, de mint azt már említettem, autópályán hangos, a rossz minőségű magyar utakkal nem igazán boldogul, hosszú távon nem éppen kényelmes. Az első futómű kettős keresztlengőskaros megoldást kapott, a hidraulikus szervóval szerelt kormány rendkívül pontos. Versenypályán biztosan nagyot lehetne vele kanyarogni és fékezni, hiszen a megállásról 390 milliméteres tárcsák gondoskodnak, amiket a hatdugattyús nyergek fognak közre.

Mercedes AMG GT S teszt

Az AMG GT S tényleg egy versenypályára szánt erőmű, nyilván hétvégi élményszerzésre is tökéletes, megmászni vele a hosszú szerpentinekkel tűzdelt hegyoldalakat mondjuk Monacóban, vagy valami nyugati minőségű aszfaltcsíkon. De nem Visegrád felé az biztos. Veséd ott maradna.  

Mercedes-AMG GT S ár és összegezve

Az alap AMG GT ára 36-38 millió forint környékén alakult már 2015-ben is, a jobban felszerelt példányokat 50-60 millió forintra árazták be. A 2019-ben ráncfelvarráson átesett AMG GT Coupé 39 millió forintos alapárral érkezett, a GT R 55 millióról indul. A Mercedes házi tuningcége apukáknak is gyárt már családi sportwagent, sőt már itthon is kapható a 4 ajtós AMG GT sorhatos és V8-as motorokkal, hasonló árkategóriában. Abba meg bele sem merek gondolni mennyi lehet egy teljes fékfelújítás egy ilyen veszedelmes autón – abból a pénzből lehet inkább egy jó Vitarát vennék.

Mercedes-Benz AMG GT S

Mercedes-AMG GT S DCT (2015)

  • Lökettérfogat: 3982 cm3
  • Hengerek/szelepek: 8/24
  • Max. teljesítmény: 510 LE 6250/perc
  • Max. forgatónyomaték: 650 Nm 1750-4750/perc
  • Hossz./szél./mag.: 4546/1939/1288 mm
  • Tengelytáv: 2630 mm
  • Saját tömeg: 1645 kg
  • Városi fogyasztás: 12,5 l
  • Országúti fogyasztás: 7,9 l
  • Vegyes fogyasztás: 9,6 l
  • Tesztfogyasztás: 30,2 l
  • CO2 kibocsátás: 224 g/km
  • Végsebesség: 310 km/h
  • 0-100: 3,8 s