A Mercedes elektromos tárgyalóbusz/családi autó gyártásban is az első szeretne lenni, ezért alkották meg az EQV-t.
Az elektromos autózás praktikusan a városokban jelent valódi előnyöket kis- vagy miniautók formájában, de persze a villanyosításhoz vezető úton elengedhetetlen, hogy egyre nagyobb, nehezebb autókat is tisztán elektromos hajtásláncokkal lássanak el. A Mercedes palettáján az EQC volt az első villanyos, emellett teszteltük már az EQA-t, hamarosan érkezik az EQB, EQE és EQS is, ami viszont már kézzel fogható, az a V-osztály elektromos változata, az EQV hétszemélyes kisbusz. A bemutatáshoz Kiss Gergelyt, háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázót, a márka nagykövetét is segítségül hívtuk, aki a tesztvideóban megosztotta velünk tapasztalatait az újdonsággal kapcsolatban.
Külcsínben szinte változatlan
Az EQV-hez nem fejlesztettek új platformot, hiszen a V-osztály alapjain nyugszik, így továbbra is a szegmens egyik legszebb formatervű modelljéről van szó – már ami a szubjektív véleményemet illeti. A Mercedes-Benz EQV csak hosszú (5,14 m) és extra hosszú (5,37 m) kivitelben kérhető – mint amilyen a tesztautó is -, a compact kivitelt kizárólag belső égésű motorral szerelik. A zöld rendszám, a sűrűbben bordázott hűtőrács, az autó hátulján található felirat és az orr bal oldalán elhelyezett töltőnyílás árulkodik csupán elektromos mivoltáról.
Keleti kényelem
Az első ajtók a megszokott módon nyílnak, hátra azonban elektromosan nyíló tolóajtókat kapunk, amik a vezetőülésből is nyithatók egy gombnyomással. Itt-ott lehetett némi nyöszörgést hallani a műanyag borítások felől, de kisbuszhoz mérten minőségi anyagokból áll össze a beltér, a magaslati üléspozícióból jól rálátunk mindenre, elöl kapunk ülésfűtést, ülésszellőztetést. A 10,25 colos kijelzőn az MBUX infotainment zavartalanul fut, vezetékkel Apple Carplay és Andoriod Auto is elérhető. A könyöklőben csupán USB-C csatlakozókat találunk, és van egy literes palack befogadására képes hűtőnk, sőt a hátsó utasok hozzáférnek hűthető-fűthető pohártartóhoz. A világos belsőhöz a ketté osztott panorámatető, a problémamentes parkoláshoz pedig az 524 000 forintos, parkoló csomaghoz tartozó 360 fokos kamerarendszer járul hozzá.
Az extra hosszú változat esetében 1410 literes csomagtér áll a rendelkezésünkre, de a leghátsó üléssor eltüntetésével akár 5010 litert is kaphatunk. A csomagtérajtó üvegfelülete külön is nyitható, innen könnyen hozzáférhetünk az opcionális kalaptartóba gyömöszölt töltőkábelhez. Nyolc személyes változat is elérhető az EQV-ből, a hétszemélyes tesztautó esetében viszont kapunk egy praktikus középső konzolt, amiből két asztalka kihajtható a második sorban, a két ülés között.
Elég ekkora akku?
A Mercedes-Benz EQV egy bruttó 100, nettó 90 kWh-s, lítium-ion akkucsomagot kap, ami egy ekkora autóba szerénynek tűnhet, hiszen példának okáért egy Jaguar I-Pace 90 kWh-s, egy Tesla Model S Long Range szintén 100 kWh-s akkucsomagot kap, sőt ha a hétszemélyes Model X-et nézzük, akkor ott is egy 80 kWh-s akkucsomagot találunk 450 kilométeres hatótávot ígérve. Nos, az EQV egy kisbusz, a kelleténél nagyobb homlokfelülettel, közel 2,6 tonnás önsúllyal, így ez az autó jobb esetben 400 kilométert képes elmenni egyetlen feltöltéssel a WLTP-szabvány szerint. Emberekkel, csomagokkal megpakolva ne várjunk ennyit, sőt ilyenkor autópályán is javallott a 110-es tempót belőni – Gergő tapasztalatból beszélt, mikor így teljesítették a Budapest-Balaton-Budapest távot, szóval semmi sem lehetetlen, csak egy kicsivel több tervezést, türelmet igényel egy ehhez hasonló hétvégi túra.
Az első kerekekre érkezik meg a 204 lóerős teljesítmény és a 362 Nm-es maximális nyomaték - ne számítsunk arcszaggató gyorsulásra, de ez az autó nem is erről szól. Út közben mellőzve van az eddig megszokott dízeles zakatolás, így nagyon semleges, pihentető benne utazni, bár ne várjunk S-osztály szintű elszigetelődést a kabinban. A rekuperáció mértékét a kormány mögött található füleken tudjuk szabályozni, egypedálossá ugyan nem válik az autó, de pusztán a gázpedál használatával szinte minden közlekedési szituáció lehozható. A fogyasztás 27-28 kWh környékén alakult a teszthét alatt, ami a már fejtegetett alaktényező és súly miatt ennyi. Az elhasznált elektromos energiát AC töltéssel maximum 11 kW-tal kb. 10 óra alatt, DC töltéssel maximum 110 kW-tal pedig 40-50 perc alatt vissza tudjuk nyerni a CCS töltőcsatlakozón keresztül.
Gyerekjáték vezetni
A kevésbé tapasztalt sofőröknek sem kell elrettennie az EQV méretei láttán, hiszen tényleg nagyon kezes, személyautós vezethetőséget biztosít. Simán, csendesen, semlegesen lehet vele közlekedni, abszolút fordulékony és a már emlegetett 360 fokos kamerarendszer mellett több vezetéstámogatóval segíti a sofőrt: az adaptív tempomat automatikusan lelassít, ha kell, bár sávtartásra nem képes az autó, a sávelhagyásra figyelmeztető is csak a kormányt rezegteti. Persze a jócskán több mint két tonnás súly és a magas súlypont nem lesz kanyarban a barátunk, hiába van a padló megpakolva akkumulátorral – az imbolygásra érdemes felkészülni.
Ár és összegezve
A V-osztály eddig sem volt egy olcsó termék, hát még az elektromos kivitel. 26,5 millió forinttól lehet EQV-t kihozni a Mercedes szalonjaiból, a tesztautó azonban már közelebb van a 30 millió forinthoz. Igencsak tehetős, több mint három gyermekes családnak ideális közlekedő eszköz lehet a városi furikázáshoz, de egy-egy 100-200 kilométeres túrát sem kell elvessünk elektromos mivolta végett. Ügyfelek városi utaztatására is kiváló, vélhetően szervizre is kevesebbet kell majd költeni, de célszerűen 2-300 000 kilométert meg kell futnunk és sokat kell ingyen parkoljunk az EQV-vel ahhoz, hogy visszahozza a 8-10 milliós árkülönbözetet a dízel változathoz képest.
Mercedes-Benz EQV 300 (2021)
- Akkumulátor kapacitás: 100 kWh
- Max. teljesítmény: 204 LE
- Elektromotor teljesítménye: 150 kW
- Max. forgatónyomaték: 362 Nm
- Hossz./szél./mag.: 5370/1928/1901 mm
- Tengelytáv: 3430 mm
- Saját tömeg: 2635 kg
- Tesztfogyasztás: 27 kWh /100 km
- CO2 kibocsátás: 0 g/km
- Végsebesség: 140 km/h
- 0-100: 12,1 s