2014-ben dobta piacra az amerikai Jeep a Renegade-et, majd a terepszörnyekhez szokott nagyközönség joggal vakargatta a fejét, hogy ez mi?! Ez bizony egy kis méretű SUV, ami nagyon is meggyőző tereptulajdonságokat birtokol. 2019-ben egy viszonylag hosszú modellciklus után sem érkezett új generáció, ám a facelift most egész jól sikerült. 2018-ban Az Év legjobb kis SUV-ja címet is bezsebelte Amerikában, 2020-ban pedig a plug-in hibrid porondra lépésének évében 58 975 darab új, Olaszországban gyártott Renegade került forgalomba Európában.

jeep renegade 4xe teszt alapjarat

Az utóbbi időben szerettem utánanézni, hogy melyik modellt miért annak nevezték el, ami, csak amolyan érdekességképpen, de a Renegade esetében nem kellett túl sokáig gondolkodnom, hogy megértsem, ez egy terepjáró, ami hibridnek álcázza magát, azaz vérbeli renegádként átszerel egy másik ligába.

Pofára maradt a régi vonal, mégis minden irányból új

Tulajdonképpen a Renegade a kezdetektől egy kicsit kilógott a Jeep modellek sorából, hiszen nem jellemző rá a nagyon szögletes, agresszív megjelenés. Szerencsére nem a mostanság nagyon menő, kupés tetővonalú termék lett, hanem az igazi klasszik doboz. Négyzetes szemből, négyzetes hátulról és négyzetes oldalról is, bár a sarkok és az élek egyáltalán nem hangsúlyosak. Ellenben a teljes LED lámpákkal, amelyeket nagyon is geometrikus szabályok szerint álmodtak meg és nem egy snassz bura alá rejtették azokat, különálló egységek alkotják őket.

jeep renegade 4xe teszt alapjarat

A hátsó számomra már kicsit túlzás, az első kerek LED-es megoldás viszont nagyon tetszett. A Renegade 4236 mm-es hossza, 1692 mm-es szélessége és 1082 mm-es magassága nem számít óriásnak, ám a sarkokra helyezett kerekek miatt az egész sokkal kisebbnek tűnik. A Limited felszereltség részeként kapjuk a 18-as felniket, melyeknek igazán a sár szín állt jól. 21 cm-es hasmagassága révén enyhébb terepen is helytáll, ám az olaszoktól kölcsönzött Fiat 500X padlólemez nem feltétlenül igazolja ezt, hiszen nem egy alvázas modellről van szó.

Egyszerű, nagyszerű, de azért nem ennyi pénzért

A beltéren nem gondolkodtak sokat a tevezők, amit lehet bajnak és tulajdonképpen mindegynek is nevezni, hiszen ha terepgépet keresel, éppenhogy nagyon fogsz örülni a könnyen tisztítható műbőr és műanyag felületeknek. Összességében nem túl tágas, kívülről sokkal nagyobbnak tűnik, beülve viszont nagyon barátságos és meghitt a hangulat. A láb- és fejtér elégséges, de annyira nem tágas, ha már normál méretű embereket akar szállítani valaki.

jeep renegade 4xe teszt alapjarat

A csomagtér méreteitől sem kell eldobni a hajadat, hiszen 330 liternél azért mutatott már SUV jobbat. Na, de csak hogy kitérjek a kényelemre is, természetesen van kétzónás klíma, ülésfűtés, kormányfűtés, tolatókamera, parkolóradar, Kenwood hangrendszer és a gyártó által oly sokra tartott uConnect is dolgozik a 8 colos infotainment rendszeren. Azonban se logikusnak, se szépnek, se jónak nem tudom nevezni, bármennyire is szeretném. Lassú, kusza, nem beszél magyarul és teljesen mellőz minden olyan egységes megoldást, amelyek jellemezték az eddigi rendszereket. Ami még furcsább, hogy az ülésfűtést és a kormányfűtés csak innen tudod szabályozni.

Amit nagyon szerettem és dícsértem is volna, ha nem nyeklik meg a tesztidőszak végén, az az autó teljes hosszában elterülő és feléig nyitható panorámatető. Azonban néhányszor nem akart becsukódni szegény, ami azért elég kellemetlen ha a belvárosban parkolsz, vagy elkezd esni az eső. Idővel és a két nyomkodható gomb kitartó kombinálásával azért újra életre lehetett kelteni, de ezt az idegbajt senkinek sem kívánom.

Hibrid és abból is fali töltős... hogy jön ez össze?

Elsőre én is egy kicsit szkeptikus voltam, hiszen nem értettem, hogy ott a felező gomb, de látom a töltőnyílást is, akkor mégis hogy lesz ez jó terepjáró, ha tulajdonképpen a hajtás nem utal arra, hogy az? A válasz nagyon egyszerű: az 1,3 literes, négyhengeres benzinmotorral szerelt plug-in hibrid rendszer 190 lóerős összteljesítményt birtokol, melyből az elektromotor 60 lóerőt táplál a hátsó tengelynek, 130-at pedig az elsőnek a benzinmotor.

jeep renegade 4xe teszt alapjarat

Ez a megoldás teszi lehetővé, hogy az autó nagyon jól elboldoguljon mindenféle terepen. A fogyasztás vegyesen alakult az esetemben, nem feltétlenül a legalacsonyabbra törekedtem, hanem próbáltam a saját élethelyzeteimben vizsgálni, hogy mikor mennyi is az annyi. Jó hírem van, közel 50 km-en át a fogyasztás 0 liter benzin, hiszen ennyit tud elektromosan.

Aztán következett a hibrid üzem, ahol azért még mindig nem a benzinmotor járt a legtöbbet, és egy nagyon kedvező 3-5 literes fogyasztással jártam városban. Ezután volt még egy lehetőség a kezelőpanelen, nevezetesen az E-save mód. Ennek használata közben minden azon dolgozik, hogy az elektromotor visszatöltsön. Itt vezetési stílustól függetlenül elkezd 2-3 literrel feljebb kúszni a fogyasztás, ami érthető is, hiszen nem csak a kocsinak, az akkupakknak is termeli az energiát a benzinmotor.

jeep renegade 4xe teszt alapjarat

Bár a Jeep Renegade hibrid, terepen teljesen elfelejtheted, hogy az, hiszen a fogyasztás mind a négy vezetési módban - auto, sand, mud, sport - ugrik egy brutálisan nagyot. Akár 15 literig is felkúszott a számláló. Az autóban egy 35,6 literes üzemanyagtank és egy 11,4 kWh-s akkupakk van, melynek töltési ideje minimum 1 óra 25 perc, és leghosszabb idővel számítva 6 és fél órán át kell tölteni.

Pofonegyszerű játékszer

Bár nincs mechanikus differenciálmű, sehol egy merev híd, mégis hiba nélkül teljesített a rendszer terepen a hajtás elosztásának okossága miatt. Kiderült, hogy a Renegade-del épp olyan egyszerű terepen léptetni, mint padka mellé parkolni a városban. Ehhez természetesen hozzájárulnak a vezetéstámogató rendszerek is, valamint a biztonsági szolgáltatások, melyek közül a fékezésre figyelmeztetőt emelném ki, mert annak rettentően gyenge volt az idegrendszere, és egy szemész sem ártana neki. Előbbin kívül azonban nincs az embernek oka panaszra, még az offroad szerelmeseinek sem, hiszen a renegát terepszöge elöl 30 fok, középen 24, hátul pedig 34 fok, amivel papíron jobb adatokat mutat mint, a Wrangler.

Ár és összegezve

Összességében a Renegade a kicsit vadabb városi emberek autója lesz, akik szeretnek letérni néha az aszfaltról. Csapatszállítónak és ultimate családi autónak nem nevezném, hiszen a Golffal vannak hasonló méretben. Már ha szeretnél ennyi pénzt kifizetni egy ilyen autóra, ami mindenből csak egy kicsi, de legalább abból nem a nagyon gagyi megoldás. A Renegade 4Xe Limited tesztautó ára 12 765 000 forinttól indul, pusztán 500 000 forint különbséggel érhető el a kínálat alja, a teteje pedig 14 685 ezer forintnál indul.

Jeep Renegade 4Xe PHEV (2021)

  • Lökettérfogat: 1332 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. összteljesítmény: 190 LE
  • Max. forgatónyomaték: 270 + 250 Nm
  • Hossz./szél./mag.: 4236/1805/1684 mm
  • Tengelytáv: 2570 mm
  • Saját tömeg: 1770 kg
  • Gyári vegyes fogyasztás: 2,4 l/ 100 km
  • Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km
  • CO2 kibocsátás: 52 g/km
  • Végsebesség: 182 km/h
  • 0-100: 7,5 s