2020. június 27. | 13:00

A patinás márka kisebbik SUV modellje visszafogott külsővel és igényes belsővel kecsegtet.

A Jaguar életében voltak jobb és rosszabb periódusok egyaránt, az utóbbi időben azonban kifelé tartanak a gödörből. A Tata Motors tulajdonában levő vállalat igyekszik lerázni magáról a Fordos emlékeket, jelenlegi kínálatuk pedig minden elvárásnak megfelel. Akad a palettában szedán, sportos kupé, az I-Pace 2019-es bemutatása óta van tisztán elektromos crossoverük, és a hobbiterepjárókat kedvelők is körbenézhetnek itt, ha nem akarnak német prémiumot venni. Most a kisebbik Jaguar SUV volt nálam teszten, az E-Pace pedig vegyes érzelmeket kelt az emberben. A továbbiakban kiderül, hogy ez a cica nem csak dorombol, de olykor bizony karmol is.

Jaguar E-Pace – semmiképp sem hivalkodó

Az E-Pace 2018-ban jelent meg a piacon, az F-Pace nagytestvér alá pozícionálva. A Range Rover Evoque testvérmodelljeként a JLR D8-as platformra épül, az Ausztriában készülő E-Pace formatervéért pedig a sztárdizájner Ian Callum felelt. Ha pedig már a külsőről van szó, egyből meg kell jegyeznem: az autó eleje nem tetszik nekem, meg is mondom, hogy miért. Ezekkel a lámpákkal nagyjából tíz éve lett volna divatos ez a SUV, ma már azonban több kell ahhoz, hogy felkapja az ember a fejét egy autó láttán. Nyilván nem ronda, azt azért túlzás lenne kijelenteni, de hogy nem erőltették meg magukat a tervezésekor, az is biztos. Az autó oldalán haladva már javul a helyzet, profilból kifejezetten szép és dinamikus megjelenéssel bír, a hátsó szélesítés és a formás farrész pedig kifejezetten jól sikerült.

Jaguar E-Pace teszt alapjárat

Közel 4,4 méteres hosszal, 2 méteres magassággal és 1,65 méteres szélességgel rendelkezik, amellyel a kisebb méretű SUV-k erős mezőnyéhez tartozik. Érdekesség, hogy ez a Jaguar történetének egyik legkisebb modellje, ám a magyarországi autókihasználtsági statisztikákat figyelembe véve ez egyáltalán nem probléma, hiszen kettőnél több személy igen ritkán utazik egy járműben. Kicsinek tűnnek alatta a kerekek, pedig 18”-os felniken gurult a tesztautó, viszont így legalább a ballonos gumik javítottak valamelyest a menetkomforton.

Jaguar E-Pace – aszimmetrikus középkonzol, de minek

A beltér kialakítása már jóval kreatívabb, ám ez sajnos ergonómiai problémákkal társult. A kidolgozás prémiumtermékhez hűen igényes, a kék cérnával varrt bőr belső hangulata ugyan kicsit komor, de kellemes. Plusz pont jár azért, hogy sehol nem találkozni zongoralakkal, az viszont eléggé zavart, hogy az aszimmetrikusnak szánt középkonzolt nem fordították a vezető felé. Így teljesen céltalannak érzem ezt a kialakítást, a központi kijelzőt pedig semelyik üléspozícióból nem láttam hibátlanul. Egyszerűen nincs jó szögben elhelyezve a műszerfalon szerintem. Az érintőképernyő felbontása egyébként megfelelő, a 360 fokos tolatókamera képe is egészen szép. A rendszer gyorsaságával sincs gond, természetesen Android Auto és Apple CarPlay kapcsolatra is képes.

Jaguar E-Pace teszt alapjárat

Szintén furcsa volt, hogy az ülésfűtést két fizikai gombbal is el lehet érni, az pedig egy hanyag megoldás volt a Jaguar részéről, hogy az ülésszellőztetés nélküli tesztautóban is ott volt a hőmérséklet tekerőjén a „hideg irány” annak ellenére, hogy arra nem lehetett tekerni a gombot. Ennek nyilván költséghatékonysági okai vannak, de ennyi pénzért nem hiszem, hogy belefér ilyesmi. A teljesen digitális műszeregység kialakítása ízléses, jól konfigurálható felületként működik. A biztonsági extrák kicsit „erősre” lettek hangolva, a sávtartó és a radarok is hajlamosak voltak a kelleténél nagyobb pánikot kelteni. Bár ez még mindig jobb, mintha hatástalanok lennének.

Jaguar E-Pace teszt alapjárat

A fotelszerű ülések egyébként rendkívül kényelmesek, a kormány fogása és tapintása is rendben volt. Hátul elfogadható a hely, legfeljebb a fejtér lehet szűkös a magasabbaknak. Ide is jutott szellőző és USB-csatlakozó, így az itt helyet foglalóknak is kényelmesebb az utazás. A csomagtartó a gyári adatok szerint 577 literes, bár ezt egy minimális füllentésnek éreztem. Az viszont tetszett, hogy gondolkodtak a kialakításon, különböző kampókat és gumis rögzítőket helyeztek el itt a csomagok fixálására.

Jaguar E-Pace – széles a motorpaletta

A tesztautóban az Ingenium motorcsalád részeként néhány éve bemutatott 150 lóerős, 2,0 literes dízel dolgozott. A keresztben beépített motor esetében a Jaguar hangsúlyozta, hogy a vezérmű- és a balansztengelyek esetében sikló- helyett görgőscsapágyakat használtak a súrlódások csökkentésének érdekében. A turbós dízelmotor egyébként három erőszinten érhető el, van még egy 180 és egy 240 lóerős változata. Az alapkivitelekhez hatfokozatú kéziváltót kínálnak, a tesztautóban pedig egy ZF-féle 9 gangos automata dolgozott, amely a hétköznapi használathoz megfelelő sebességgel tette a dolgát. A változó geometriájú turbónak köszönhetően egészen jó az E-Pace rugalmassága, a 380 Nm-es csúcsnyomaték is elegendő tartalékot biztosít, bár nyilván nem lesz egy belsősáv-takarító ezzel a motorral az autó.

Jaguar E-Pace teszt alapjárat

Tekintve, hogy ebben a konfigurációban az E-Pace súlya 1,8 tonna felett van, valamint az autó összkerékhajtással is rendelkezett, így a 8,8 literes átlagfogyasztás nem meglepő. Ami a benzinmotorokat illeti, szintén egy 2,0 literes blokkal oldották meg a dolgot, ráadásul itt is három erőszint kérhető: 200, 250 és 300 lóval. A későbbiekben pedig hibrid hajtásláncok is érkezhetnek majd.

Jaguar E-Pace – sportos hangolás

Az elöl MacPherson, hátul multilink futóművel ellátott E-Pace inkább sportos jegyeket hordoz, a rugózás kifejezetten feszes, a kormányzás pedig egészen pontos, bár nem kifejezetten érzékletes. Nincs jelentős oldaldőlés kanyarokban, a nagyobb gumik pedig jótékony hatással vannak a rugózásra. A motorzajt jól elszigetelték, ahogyan a futómű hangja sem nagyon szűrődik be, 130-as tempónál azonban már hallani lehet némi szélzajt. Alapvetően azonban kényelmes utazóautónak mondható, nem lehetett rá különösebb panaszt tenni, nem nyöszörgött benne semmi, ahogyan egy prémium járműtől azt el is várja az ember.

Jaguar E-Pace teszt alapjárat

Jaguar E-Pace ár és összegezve

Az E-Pace a 150 lovas dízellel már 14,3 milliótól hazavihető akciósan, a tesztelt R-Dynamic S kivitel alapára pedig 16,6 millió forint. A felextrázott tesztautó viszont már 18 millió felett volt, ami ebben a szegmensben egy átlagos árnak mondható. Az erősebb motorokkal és a Chequered Flag csúcsfelszereltséggel pedig bőven el lehet kalandozni a 25 millió felé is. Viszont a prémiumságnak ez az ára, aki ezt a vonalat átérzi, az nem fogja az árat nézni, az átlagember meg úgyis racionálisabban keresgél az autópiacon. Összességében nem róható fel eget rengető hiba az E-Pace-nek, szépen hozza egy prémiumtól elvárhatót, ám semmi többet. Kényelmes, vigyáz rád és kellemes formákkal bír. Igazi plusz azonban szerintem nem volt benne, amivel jól el tudná adni magát.

Hogy kinek ajánlom? Annak, akinek bejön ez a formavilág, bármi áron. Hagyd meg nekünk kommentben, hogy te vennél-e E-Pace hobbiterepjárót!

Jaguar E-Pace R-Dynamic S D150 AWD 9AT (2020)

  • Lökettérfogat: 1999 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény: 150 LE (110 kW) 3500/perc
  • Max. forgatónyomaték: 380 Nm 1750/perc
  • Hossz./szél./mag.: 4411/1984/1649 mm
  • Tengelytáv: 2681 mm
  • Saját tömeg: 1829 kg
  • Városi fogyasztás: 7,7 l
  • Országúti fogyasztás: 7,2 l
  • Vegyes fogyasztás: 7,4 l
  • Tesztfogyasztás: 8,8 l
  • CO2 kibocsátás: 188 g/km
  • Végsebesség: 193 km/h