Tökéletes választás az SUV divat követőinek.
A Kia Sportage típus 1993-ban tűnt fel a gyártó palettáján a kompakt méretű SUV-k kategóriájában. Az első generáció formatervét 1991-ben mutatták be az Urban SUV koncepció részeként, ami tökéletesen kifejezi azt, amire az autó született. Nem mondanám kifejezetten nagy sikernek, mivel a modellciklus végéig csak 50 ezer darab kelt el belőle. Alapjait a Mazda Bongo kistehergépjárművel fejlesztették, de az 1994-ben a Koa és a Daimler között létrejött üzleti kapcsolat után 1995 és 1998 között még a Karmann is gyártotta a városi szabadidő-autókat.
Az első szériánál valamivel ismertebbnek gondolom idehaza a másodikat, amit 2005-ben dobtak a piacra. 2 év pihenő után nagyot durrantott a kompakt SUV kategóriában, az első évben közel 40 ezret adtak el belőle Európában, világszinten pedig több mint 1,2 milliót adtak el a 7 éves gyártási ciklus alatt.
Attól függetlenül, hogy az autó egy igazi városi SUV koncepción alapszik, a második generációval meglepően izgalmas terepjárós élményeket szereztem az elmúlt évtizedben, sok helyen el lehetett vele menni, és valami csoda folytán egyik éjszakai túrázás közben sem hagyott cserben minket. Felesleges bizalmatlankodásra ad okot a dél-koreai gyártó viszonylag friss hazai jelenléte, mert többnyire kifejezetten megbízható autókat dobott piacra.
Ha más nem, az biztosan ad okot a bizalomra, hogy 2018-ban épp a típus forgalmazásának 25. évfordulóján érte el az 5 milliós darabszámot a Sportage értékesítése, ezzel együtt jól ismert motívummá vált a magyar utakon is. 2007-től tehát a második széria gyártási ciklusának második felétől az európai piacra szánt darabokat a gyártó zsolnai üzemében szerelik, ami a tervek szerint 300 ezer darabos éves termelésre épült. A harmadik széria után volt is szükség a magas termelés kapacitásra, hiszen majd kétszer sikeresebben kezdett az előzőnél, már 4 év alatt több mint egy milliót eladtak belőle világszerte, aminek harmada Európában talált gazdára.
Európai stílusban faragott vonalak
Jelenlegi kapható és tesztelt széria a Sportage 4. generációja, ami 2015 szeptemberében mutattak be a Frankfurti Autószalonon. Az eltelt évek során a Sportage nem simán egy SUV lett a palettán, hanem a márka fő terméke, miután 2017-ben átvette az eladási statisztika vezető helyét a Riótól. Érdekes esettanulmányt lehetne készíteni abból, ahogy a divat tömegesen átszabja az ésszerű gondolkodást, amikor a nagyrészt városokban élő autóvásárlók egy praktikus városi autó helyett egy középkategóriás SUV-ra vágynak.
A folyamatosan növekvő eladások mellett, a Kia Sportage 4. generációjának első évében 100 felett értékesítettek Európában, ami nem is csoda, hiszen a dél-korai gyártó formatervezése nagyonis beérett. Az elmúlt években sorra nyerik a formatervezési díjakat például a Stinger, Ceed, Proceed kapcsán a Kia európai formatervezési központjában készült termékekkel, melyek jól mutatják azt az irányt, amivel a Sportage is meghatározó eleme az öreg kontinens útjainak.
A Hyundai Tucsonnal közös padlólemezre épülő autó kihozza a kompakt SUV kategóriából a legnagyobbat, ami miatt szerintem az alapvetően dinamikus formavilága mellett jó nagy felfújt lufinak hat. A 4485 mm-es hossz és az 1855 mm-es szélességével alig nagyobb, mint egy 5 ajtós Focus, de a magasra húzott övvonal, borzasztóan magasan elhelyezkedő orr egy nagy és biztonságos autó érzetét kelti, amivel egyáltalán nem hazudik, hiszen 5 csillagos értékelést kapott az Euro NCAP teszten, és megszerezte az amerikai Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) legmagasabb biztonsági minősítését.
A kevesebb néha több elv alapján apró módosítások kerültek az autó külsejére, így a hűtőrács változott és a lökhárítók betétjei, valamint kapott új ködlámpákat, nőtt a LED-ek száma körbe az autón és hátra kapott új, fémhatású „diffúzort". Tulajdonképpen egy kicsit modernebbnek hat a kocsi, de a rengeteg forgalomban lévő példány mellett alig tűnik fel a változás.
Komfortos, hétköznapi mindenes
Belül sem kap kevesebbet az ember, mint amit kívülről mutat magából az autó, nagy tér fogadja az utasokat. Mára már jólismert a környezet, de apróbb módosításokat találni benne a szellőzőrostélyok és a kormánykerék terén. A Sportage nem egy hightech autó, nem is a vezetési élményért veszik az emberek és nem is akar másnak látszani, mint ami. Ez egy közlekedő eszköz, abból is kifejezetten biztonságos fajta, ami közepesen megfelelő kényelemmel szállítja az utasokat oda, ahova menni akarnak. Nincs komplikált menürendszer az infotainmentben, nincsenek felesleges gombok, még a kipörgésgátlót sem hagyja oly könnyedén kikapcsolni (ami egyébként szerintem indokolt olykor-olykor, például egy sáros bekötőúton áthaladáskor az elakadás elkerülése végett).
A telefon és a fejegység kapcsolata gyors és stabil volt a teszt alatt, a rendszer azonnal átlátható és működik minden, ahogy kell. Tulajdonképpen ez az autó egy kiforrott célszerszám a maga divatos városi crossoveres módján, ami tökéletesen igazolja sikerességét. Nincsenek túlspilázott formák, a beltér összeszerelése jónak tűnik, hiszen az elemek nem mozognak egymáson, nem recsegnek a műanyagok, nehéz belekötni.
Vagyis azért néhány dolog borzasztóan fájó pont. Az egyik ilyen, hogy az ablakemelők közül csak a vezetőoldali automata, az is csak lefelé, nem gondolnám úri huncutságnak a megfelelő mikrokapcsolókat használni egy olyan autóban, ahova a felszereltséghez hátsó ülésfűtés is jár. A másik, számomra enyhén zavaró kategóriába eső dolog, amit egyébként az új Tucsonnál is észrevettem, hogy a vezetőülésben olyan érzésem van, mintha kissé előre dőlne az ülőlap. Ez statikailag nyilván nem így van, de a rövid comb-alátámasztás és az ülőlap döntésének hiánya miatt engem zavart. Tudom, hogy ergonómiailag nem előnyös nagyon magasra támasztott combokkal vezetni, de nekem az a tapasztalatom, hogy féktávon sokkal stabilabban kezelhetők a pedálok egy enyhén hátrabillentette ülőlappal, és ezt szoktam meg.
A hibriditást legjobban a csomagtér sinylette meg, ami 503 (lehajtott ülésekkel 1492) liter helyett csak 439 (lehajtott ülésekkel 1428) liter az akkupakk miatt. Ha valaki sok cókmókkal megy és nagyon szüksége van a helyre, annak a közel 70 liter plusz raktérfogatért el kell engednie a modern hóbortokat, mondjuk szerintem sokat nem veszít vele.
Klasszikus dízel egy kis elektromossággal bolondítva
Az ok, amiért az autót teszteltük tulajdonképpen nem más, mint maga a motor, vagyis inkább az azt kiegészítő 48V-os hibrid rendszer. Én személy szerint továbbra sem vagyok megbarátkozva a 48V-os enyhe hibridekkel, mert annyira minimális hatása van a fogyasztásra, hogy szerintem értékelhetetlen egy átlagos felhasználó számára, bár tény, hogy a károsanyag-kibocsátási flottaátlagot szépen kozmetikázza a gyártónál.
Korábban a 2.0 CRDi motor mellé párosított 48V-os rendszer jelentette a hibrid megoldást a Sportage esetében, ám ez közel sem volt gazdaságosnak mondható. A jelenlegi tesztautónál eggyel ésszerűbbnek tűnik az összeállítás, ugyanis az 1,6 literes CRDi kapta az elektromos támogatást.
Mivel ez a 48V-os verzió, a külső leírásánál várható lett volna a különböző emblémák és színes betétek, feliratokat felsorolása, amelyek az autó hibridségét harsognák, de tulajdonképpen egy nagyon diszkrét ECOdynamics+ plaketten kívül semmi nem utalt a dologra. Ez így jó is.
Gyakorlatilag nem sok mindenből lehet észrevenni, hogy bármiféle elektromos meghajtás segítené a motor működését. Van a műszerfal menüjében lehetőség figyelni azt, hogy az autó épp tölti az akkut vagy felhasználja az energiát, de a mild-hibrideknél megszokott módon ebben az autóban sem különösebben kiemelkedők a fogyasztási adatok (a klasszikus 1,6 CRDi-hez képest 3-4 decit spórolunk), bár gyorsításkor mintha lehetne érezni alacsonyabb fordulatszám-tartományban egy kis extra nyomatékot, amit az elektromotor ad.
Az alap belső égésű, 1598 köbcentis lökettérfogatú 4 hengeres 136 lóerő leadására képes 4000-es fordulaton, és 320 Nm-t kalapál össze a 2000-2250-as tartományban. Érzésre az autó egyébként már 1500 felett elkezd éledezni, és valamivel 2500 felett kezd elfogyni a tolóerő, tehát ez lehet az a plusz, amivel a hibrid rendszer támogat.
A tesztautó egyébként sajnos csak elsőkerekes volt, viszont a 7 sebességes automata váltóval szerelt változat, ami a 4 hengeres kis dízellel elég rugalmasan viszi a bódét. 3-400 kilométernyi városi kavirnyálás, és jó pár órányi egyhelyben ketyegés után sem kúszott 7 liter fölé az átlag.
A kiegyensúlyozott utazás kulcsa
Kényelmes közlekedőeszköz. Ahogyan már az utastér leírásánál is utaltam rá, ez az autó nem hozza le a csillagokat az égről, de biztonságosan felvisz az úton, ha aszfaltozzák. Bár egy kissé keménynek tűnt a hátsó felfüggesztés, tulajdonképpen mindenhova tökéletesen eljutottam az autóval. Soha nem volt vele olyan érzésem, hogy kevés lenne a teljesítmény, stabilan fordul még az árpád hídi felhajtó keresztbordás huppanóin is. A 7 sebességes automatával és az 1,6-os dízellel is tökéletesen kiszolgálja közlekedés igényeit, de ha valaki egy hajszálnyit spórolna a fogyasztáson, annak itt ez a remek mild hibrid is.
A már korábban írt ülőlappal és ablakemelővel kapcsolatos problémáimon kívül azt kell mondjam, összességében a Sportage egy kiforrott autó. Minőségi összeszerelés köszön vissza minden pontjáról, az utastér elemei masszívak, nem recseg ropog semmi egymáson, ezért gyanítom, továbbra is tartósnak mondható a típus.
Bár valamennyit ront az összképen az észszerűség és a használhatóság célirányos megoldása, hogy nem holmi peres gumikkal szerelik, hanem tisztességes oldalfallal ellátott abroncsokkal, ami elnyeli az apróbb úthibákat. A futómű halk, nem csattant a kátyúkban, mint mondjuk a Captur vagy akár az X-Trail esetében.
Ár és összegezve
Városi terepjárók terén van választék bőven a piacon, gyakorlatilag mindenféle igények megfelelő darabot választhat az ember, ha nincsenek különösebb márka-preferenciái vagy előítéletei. A Sportage szerintem tipikusan azoknak a választása, akik egy, a mai kornak megfelelő, bevált formát és műszaki tartalmat várnak, megbízható működéssel és egyszerű használhatósággal. Semmi sem kiemelkedő, de minden épp annyira rendben van, hogy egy picit az átlag felett legyen minőségben és külsőben is.
Bár nem tudom, hogy az alacsonyabb felszereltség anyaghasználata és összeszerelése hasonlóan masszív-e, mint a tesztautóé, de a belépőmodellt picivel 6 millió felett lehet hazavinni a leggyengébb benzinessel. Ez az ár a kompakt SUV-k között kedvezőnek számít, igaz a belépőszinthez képest a tesztelt enyhe hibrid bőven 8 milla felett van, amennyiért már akár egy fapados új Tucson is szóba jöhetne. De egy ilyen közlekedőeszköz vásárlása esetén a szépség és a menetteljesítmény talán kevésbé számít értéknek, mint a fogyasztás, megbízhatóság és úgy általában a mindennapi használhatóság, így aki szereti a bevált dolgokat, most még rárepülhet a negyedik generációs Sportage modellre, mielőtt érkezik az új.
KIA Sportage 1.6 CRDi 48V (2021)
- Lökettérfogat 1598 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Belsőégésű motor max. teljesítménye: 136 LE /4000
- Max. forgatónyomaték: 320 Nm /2000-2500
- Hossz./szél./mag.: 4485/1855/1635 mm
- Tengelytáv: 2670 mm
- Saját tömeg: 1530 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 6,1 l/ 100 km
- Tesztfogyasztás: 6,6 l/100 km
- CO2 kibocsátás: 149-157 g/km
- Végsebesség: 180 km/h
- 0-100: 11,8 s
