Nem tudtam, hogy pontosan milyen tesztautót kapok, csak annyit tudtam, hogy Škoda Octavia, így a Porsche Hungária udvarán sétálva csak tippelgettem. Keresztbe tett ujjakkal flangáltam, hátha elnézték és egy Cupra Formentor lesz, vagy ha már Škoda, akkor valami fickós RS kivitel. Aztán a papírozás után, ahogy elindultunk a csillogó kék, zöld rendszámos Octavia felé, elkezdtem izgulni. Amikor átadták a kulcsot, beültem és megláttam a vajszínű belteret rengeteg bőrrel, ekkor ért végéhez a kis zöld töltőcsík a fejemben. Ez az, megint belenyúltam a tutiba!
Talán senkinek sem kell magyaráznom az Octavia múltját, vagy, hogy miért lett akkora siker. Sokan ismerjük a legendát, miszerint a Volkswagen direkt rontani akart az első generáció összeszerelési minőségén, mert a típus rámászott a Passat eladásokra. Pedig nem is egy méretosztály, csupán a Škodánál akkora belterű és rakterű autót hoztak össze a 4-es Golf alapjaira - ráadásul olcsóbban -, hogy pillanatok alatt piaci kedvenc lett. Aztán így, hogy nem akarnak széthullani, jelenleg a használtpiacon törtet tovább, most már több generációval.
Klasszikus szedán, de valami piszok szép
Végig gondolva a szedánok formája az egyik legkedvezőtlenebb, hiszen a tetővonal lecsapása súlyos litereket vehet el a csomagtérből. Mégis valahogy ez esik jól az ember szemének. Napjainkban ez lassan, de átalakul, hiszen a lépcső eltűnik és szinte már-már négyajtós kupénak is hívhatjuk. Erre mondjuk pont jó példa az új Octavia.
Az orr-rész kialakítása hű maradt a korábbi modellekhez, egyértelműen felismerjük, de érezni, hogy nagyon közeli a Superbhez. Ha nem állok mellé laikusként egy mérőszalaggal, talán nem is fogom tudni megmondani, hogy ki kicsoda. A feláras fényezés teljesen levett a lábamról, gyönyörű ez a csillogó sötétkék (hivatalosan lávakék metál), és bár indokolatlan, de hét nap alatt négyszer mostam le, annyira jó volt ránézni. Dizájnban bár ütött, a 19-es könnyűfém felnit kicsit soknak éreztem az autó alatt. Enyhén szekér beütése volt az amúgy még mindig nem nagy autónak, arról nem beszélve, hogy rosszabb úton – amiből itthon azért van -, a puha futómű ellenére is tudott fájni.
Mindenre számítottam, csak erre a beltérre nem
A teszt elején elhintettem, hogy miután beültem, tátva maradt a szám. Ez egészen pontosan azelőtt történt, hogy beindítottam volna az autót, tehát ez még csak a jéghegy csúcsa. A formák harmonikusak, kellemesek, nincsenek kiugró vagy túlgondolt részletek. Minden csak olyan finom és elegáns, amit őszintén még feljebb kategorizált autókban sem érzek mindig. Eleve a világos szín megvett, de mindenhol bőr, esetleg kellemes tapintású, puha műanyagok és egy sor jól elrejtett gomb – ezeket kicsit keveselltem.
A bőr ülések nagyon kényelmesek voltak, órákat üldögéltem benne bármilyen szenvedés nélkül. Rendesen van hely az Octaviában, magam mögött hasonlóan kényelmes ülésekben bőséges lábterem maradt. Két embernek hátul kényelmes, a lecsapott tető pedig nem megy a fejtér kárára. Pont, ahogy a csomagteret is csak növeli, összesen 450 literrel gazdálkodhatunk. Itt találkoztam egy praktikus kis szállító ponyvával, amit két fém rúddal a kalaptartó alá rögzítettek. Ez egy zsákként fogad be bármit, amit beleteszünk, és akkorára nyithatjuk, amekkorára kell. Így, ha csak pár tételt vásárolunk, az nem fog kóvályogni a csomagtartóban.
Rátehénkedve a bőr könyöklőmre vettem észre azt a démoni váltókapcsolót, amit gyűlöltem a Citroen e-C4-ben. Már azt hittem, hogy ez fogja elrontani az egész autó harmóniáját, de nem. Itt sikerült megcsinálni úgy, ahogy kell. Ahova löktem, oda azonnal ugrasztotta is a fokozatot, ha pedig átvettem volna az irányítást, megtehettem volna a kormány mögötti váltófülekkel. De ez egy hibrid, miért csinálnék ilyet bármikor is?
A középkonzolon javarészt gyorshívógombok vannak a fedélzeti számítógéphez, azon tudunk beállítani minden mást. Bár a fizikai gombokkal megoldott klímaszabályzókat jobban szeretem, így, hogy a kijelző aljára volt rögzítve tálcában, szintén nem volt rossz. Ráadásul kedves gesztus, hogy amikor nyúltam a tablet felé, megnőttek a kis tapintható felületek és előjött a felső, legördülő gyorsmenü hívógombja is. Összességében tetszett a menürendszer, ügyesen építették fel. Sok a funkció, mégsem veszünk el benne és a személyre szabható, kellemes hátterek külön tetszettek. Az én kedvencem a világos hajópadló volt, az passzolt az autó karakteréhez.
Van itt erő bőven
Eleinte kicsit meglepődtem, hogy megmaradt az 1,4 literes TSI motor, kétszer is rá kellett néznem a hivatalos adatokra. Az 1,0 – 1,5 – 2,0 trióba bekerült egy kisebb színfolt 150 lóerővel és 250 Nm csúcsnyomatékkal. Erre kapcsolták rá a hatsebességes automata váltót, aminek a harangjába került a 116 lóerős és 330 Nm-t tudó villanymotor. A rendszer összteljesítménye így 204 lóerő és 350 Nm, amire azért szükség van az 1,7 tonna körüli autóban. Bár nem panaszkodok, egy 7,7 másodperces nulla-száz azért szép érték, de mivel ez egy nehéz hibrid autó, nem a tempóért, hanem a fogyasztásért fogunk versenyezni.
Ez egy tölthető, tehát plug-in hibrid rendszer. Mivel az elektromosan megtehető hatótáv 55 km, így a zöld rendszámot is megkaphatta, annak minden kedvezményével. Nagyjából négy óra otthoni hálózatról feltölteni a 13 kWh-s akkumulátorokat, és ha ezt mindig megtesszük, akár tartható is a gyártó által megadott 1,2 literes vegyes fogyasztás, száz kilométerenként. Ha lusták vagyunk töltögetni – mint én –, akkor sem fogja leenni a fejünket, ilyenkor egy sima hibrid rendszer elvén működik, és száz kilométerenként legfeljebb 4,5 literre szökik fel a fogyasztás.
Kellemesen lebegne, csak azok a hatalmas felnik
Ez a típus még mindig nem a száguldozásról és az élesen meghúzott kanyarívekről szól, aki erre vágyik, annak ott vannak az RS változatok. Azokkal szemben az iV a nyugalom szigete. Csendes a beltér, még száz felett sincsenek zavaró szél- vagy gördülési zajok, a motort pedig vastagon elszigetelték az utascellától. Persze egy előzésnél, egy határozott kigyorsításnál van némi morgás, de úgysem fogunk sok ilyet csinálni, mert egyszerűen nem kívánja az autó.
Pár nap közlekedés után terápiás jelleggel egy teljesen más vezetési stílust vettem fel. Megnyugtatott az autó, nem érdekelt mi történik körülöttem, még a rossz utakon sem húztam fel magam, pedig ez rossz szokásom. Okom lett volna, mert az egyébként puha futóművet agyonverték a 19 colos felnikkel. Sima úton persze finoman dolgozott, stabilan fogta az utat és még tempósabb kanyarokban sem bizonytalanodott el. Jól kezeli azt a plusz súlyt, amit az akkumulátorok miatt szedett magára, vezetés közben sem érezni olyan drasztikusan.
A hibrid hajtás észrevétlenül váltogat üzemmódok között, a váltó pedig finoman dobálja a fokozatokat. Mindent szépen csinál a rendszer, kivéve a reteszelést parkolásnál, ott baromi nagy holtjátékkal kell számolni. Egy parkolóban a falhoz viszonylag közel álltunk meg, beraktam P-be, leszálltam a fékről és millimétereken múlt, hogy ne zúzzuk le a lökhárítót. Az autó legalább 5-10 centit még gurul reteszelés után, lejtőn egyenesen ránt, ha elfelejtjük behúzni a kéziféket. Ezt minden parkolásnál bele kell kalkulálni, különben a szép fényezés hamar megkopik.
Ár és összegezve
Az alap Škoda Octavia egyliteres, TSI motorral és hatgangos kézi váltóval jelenleg olyan 7 millió forint környékéről indul. Onnan még bőven van extra lehetőség, de elsődlegesen én egy nagyobb motorral kezdeném, mert ez már nem egy akkora autó, amivel a legkisebb TSI őszinte mosollyal boldogul. Így, hogy találkozhattam ezzel a remek vajbőr beltérrel, ennél én nem adnám lejjebb, de az üléseket mindenképpen megtartanám, mert nagyon kényelmesek voltak. A Canton hangrendszer szintén maradjon, főleg, ha az ember hozzám hasonlóan zenemániás, és akkor már kell a remek fedélzeti számítógép is.
Ez a konkrét Octavia iV 12,5 millió forintról indul, és már alapjaiban sem egy rosszul felszerelt autó. Viszont lehet rá extrázni rendesen, a konfigurátorban egészen 16 millió forint fölé tudtam feltolni. Talán ezek a számok soknak tűnhetnek egy Octavia esetében, de ez már nem az az Octavia, ilyen árszinten szinte már egy rendes prémium autó. A csúcsot az RS iV modell jelenti hasonló hajtáslánccal, viszont ott már 245 lóerőt és 400 Nm forgatónyomatékot kapunk egy alapvetően sportosabb hangolású autóban.
Összességében szerettem az új Octavia iV-t, mert maradt benne egy rakás okos, Škodás apróság, amitől az autó használati értéke csak nő, a valós ára alig. A pohártartóba ültethető telefontartó, az ajtóba rejtett esernyő, az ablakmosó folyadék betöltőnyílása, vagy a tanksapka fedelébe rejtett jégkaparó. Ezektől lesz számomra igazán Škoda amellett, hogy egy istenien szép belteret kapunk, ami mindezek mellett még kényelmes is. A technika remekül dolgozik és nagyon takarékos, viszont a váltó csúnya reteszelése agyoncsapja az összhangot, nem illik egy ilyen finom autó karakteréhez.
Škoda Octavia iV PHEV (2021)
- Lökettérfogat: 1395 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Belsőégésű motor max. teljesítménye: 150 LE
- Max. összteljesítmény: 204 LE
- Elektromotor teljesítménye: 84 kW
- Max. forgatónyomaték: 350 Nm
- Hossz./szél./mag.: 4689/1829/1486 mm
- Tengelytáv: 2669 mm
- Saját tömeg: 1600-1700 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 1,2 l/ 100 km
- Tesztfogyasztás: 3,4 l/100 km
- CO2 kibocsátás: 28 g/km
- Végsebesség: 220 km/h
- 0-100: 7,7 s