2023. február 20. | 09:41

Nem csak nem tartják be a közlekedési szabályokat, de bizonyos esetekben balesetveszélyes helyzetekbe is sodorhatnak minket.

Még maga a Tesla is elismerte, hogy önvezető rendszerük elnevezése, a Full Self-Driving software (FSD) megtévesztő lehet a vásárlók számára. Hiszen teljesen önvezető rendszer még nem létezik, a gyártó elmondása szerint is ez csak egy fejlett vezetéstámogató rendszer.

Vélhetően viszont mégsem elég fejlett, mert az amerikai Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) legfrissebb kutatásai alapján nagy gond van a rendszerrel. Nem csak nem tart be bizonyos szabályokat, de képes egészen balesetveszélyes helyzetekbe is sodorni az autósokat.

A jelentésük szerint a Tesla részlegesen önvezető rendszere például egyenesen halad át kereszteződéseken, melyekbe kanyarodósávon érkezik. Megállás nélkül hajt át stoptáblával védett kereszteződéseken, vagy figyelmen kívül hagyja a veszélyesebb helyeken a sárgán villogó lámpák jelzését.

Emellett a rendszer hajlamos kisebb fokú gyorshajtásra és nem minden sebességkorlátozó táblát vesz figyelembe, amikor közlekedik. Ezek azért veszélyes dolgok, mert az FSD-t kifejezetten városi közlekedésre fejlesztették, és mégis itt követi el a legtöbb hibát.

Az NHTSA jelentéséből kiderül, hogy ezekről a hibákról már januárban tájékoztatták a Teslát, azonban a gyártó csak most jutott el oda, hogy visszahívást rendeljen el. Bár Elon Musk egy Twitter bejegyzése szerint a visszahívás szó erős és megtévesztő, mert a hibákat csupán egy otthonról is elérhető online szoftverfrissítéssel fogják orvosolni.

Ettül függetlenül az érintett autósokat legkésőbb április 15-ig levélben fogják értesíteni a történtekről és a frissítés menetéről. A visszahívási vagy frissítési akció bizonyos 2016-23 megjelelőséű Model S és Model X-eket érint, illetve 2017-23 Model 3-akat és 2020-23 Model Y-okat.

Érdekes módon a Tesla egyáltalán nem értett egyet az NHTSA visszahívási javaslatával, amikor a tanulmány eléjük került. Ettől függetlenül megtartják az akciót, a saját elmondásuk szerint viszont csak óvatosságból végzik el az önkéntes visszahívást.

A gyártó továbbá közölte az amerikai szervezettel, hogy 2019. május 8-a és 2022. szeptember 12-e között csupán 18 esetet rögzítettek, melynek kapcsolata lehet a visszahívás okával. Emellett viszont hangsúlyozták, hogy az említett esetekben a Tesla nem tud semmilyen személyi sérüléssel járó balesetről.

Ez a vita már csak azért is érdekes, mert amerikában egészen sok tulajdonos találkozott már az újonnan megalkotott fantomfékezés fogalmával. Ezt arra a jelenségre találták ki, amikor az autó önállóan hajt végre vészfékezést, miközben erre semmi idnoka nincs.

Az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban többszáz panasz érkezett az NHTSA-hoz, melyeket egyenként, részletesen fognak kivizsgálni. Egyébként Kínában történik még egészen sok különös baleset Teslákkal, ott azonban jellemzően hamar elsimítják az ügyeket.

Tesla