Az Apple beszállítójával fejleszt elektromos autót a Fisker

Közzétéve:
2021-02-25, 13:31

A Foxconn és a Fisker együttműködésének értelmében 2023-ban kezdődhet a gyártás. A tajvani vállalat évi 250 ezer jármű előállítását tervezi.

Az Apple szerződéses partnerével, a Foxconnal fejleszt új elektromos járművet a Fisker. Az autógyártó tervei szerint a gyártás 2023 utolsó negyedévében kezdődhet meg, a célpiacok között szerepel Észak-Amerika, Európa, Kína és India is – jelentette be két vállalat egy közösen kiadott közleményben.

A tajvani Foxconn – tőzsdén bejegyzett nevén Hon Hai Precision Industry – tavaly októberben mutatta be az elektromos autók számára tervezett padlólemezét és szoftveres megoldásait, mely elősegítheti az új modellek gyorsabb piacra kerülését. Young Liu, a Hon Hai elnöke elmondta, hogy a Foxconn-platform alapján készült járművet terveznek leleplezni a negyedik évben, valamint egy elektromos busz is bemutatásra kerülhet ugyanebben az időszakban.

Fisker

A Fisker partnereként a tajvani vállalat évi 250 ezer jármű előállításával számol. Ezek gyártása részben az Egyesült Államokban történhet meg. A Fisker és a Foxconn várhatóan az idei év második negyedévében írhatja alá az erről szóló hivatalos megállapodást.

Mindeközben a Fisker bemutatkozó modellje, az Ocean elektromos SUV 2022 végén kerülhet sorozatgyártásba. A Foxconn egyébként nem az egyetlen, akivel az autógyártó együttműködési megállapodást kötött, hiszen még tavaly októberben szerződtek le a Magna International vállalattal, akik biztosíthatják az Ocean előállításához szükséges platformot. Fisker korábban négy tisztán elektromos jármű bevezetését jelentette be 2025-ig, az ígéretek szerint az Ocean mellett egy sportos crossover, egy szedán, valamint egy platós haszongépjármű érkezésére is lehet számítani.

Az Apple saját, önvezető elektromos autós projektjével kapcsolatban egyre-másra érkeztek hírek. Korábban a Hyundai szerepvállalásáról is lehetett hallani, majd felmerült a Nissannal közös együttműködés lehetősége is. A hírek szerint az amerikai technológiai vállalat hat különböző autógyártóval áll tárgyalásban, ám ezeket az értesüléseket egyelőre nem erősítették meg. Szakértői becslések szerint a fejlesztések a következő 5-10 évben mehetnek végbe, így az Apple ráér a partner kiválasztásában. A Fisker és a Foxconn megállapodása mindenesetre némi nyomást helyezhet az amerikai technológiai vállalatra.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Apple autó beltere
2021. április 07.
Tim Cook a New York Times podcastjében egy robothoz hasonlította az önvezető járműveket.
BMW Vision iNext koncepció parkos környezetben
2018. december 03.
Bemutatkozott a bajor gyártó Vision iNext tanulmányautója, nem csak az derült ki, hogyan fest majd, következzen 4 tény amire számíthatsz 2021-ben!

További hírek