2021. február 25. | 13:51

A maranellóiak legutóbb 1965-ben nyertek Le Mans-ban.

A Ferrari 2023-ban, 50 év szünetet követően gyári csapatként tér vissza a Le Mans-i 24 órás autóverseny elitjébe. Az olasz autógyár szerdán jelentette be, hogy a megbízhatósági viadal Hypercar-kategóriájában (LMH, korábbi nevén LMP1) szerepel majd. Az autó és a pilóták nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra a maranellóiak.

A Ferrari kilencszer nyert Le Mans-ban, de 1973 óta nem szerepelt a legfelsőbb géposztályban. A márka ettől függetlenül a mezőny része maradt a GT-program révén, annyi különbséggel, hogy privát csapatokkal és jellemzően alsóbb kategóriákban indult az egynapos megmérettetésen. 2019-ben a GTE 488-cal versenyző Alessandro Pier Guidi, James Calado, Daniel Serra hármas nyerni tudott a saját kategóriájában (LMGTE Pro), tehát azért volt mire büszkének lenni a közelmúltban is.

„Az új Le Mans Hypercar programmal a Ferrari ismét megerősíti a sport iránti elkötelezettségét, illetve az eltökéltségét, hogy főszereplője lehet a világméretű motorsport-eseményeknek” – nyilatkozta John Elkann, a Ferrari elnöke

A döntés hátterében az áll, hogy a Forma-1-es csapatok költségvetésének maximalizálása miatt a Ferrari más versenysorozatokhoz is csatlakozni szeretne, ahol pilótaakadémiájának tagjai értékes tapasztalatokra tehetnek szert. Az sem kizárt, hogy a Le Mans-i projektbe olyan veteránok is be lesznek vonva, mint Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi, utóbbi konkrétan a Ferrari alkalmazottja, a „Jégember” pedig jelenleg Giovinazzi csapattársa az Alfa Romeo F1-es csapatánál, 2007-ben pedig a Ferrarival lett világbajnok a „Száguldó Cirkuszban”, szóval bőven van kötődése az olaszokhoz.

A Ferrari egyébként 1965-ben nyert legutóbb Le Mans-ban, szóval biztosan szeretne minél előbb újra a legjobb lenni a legjobbak között. Könnyű dolga nem lesz, ugyanis mellette a Peugeot, a Glickenhaus és a ByKolles is csatlakozik az LMH kategóriához. A csúcskategóriában évek óta jelen lévő Toyota sem fogja olcsón adni a bőrét, a japán autógyártó már be is mutatta az új szabályok szerint megépített GR010 Hybridet, ami idén már rajthoz is áll Le Mans-ban.

Ennek a Ferrarinak sem csúnya a hangja: