A tömegközlekedés buszai a munkaidejük több mint 40 százalékát töltik álló helyzetben, járó motorral az USA területén.
A megújuló energiaforrások használatában rejlő lehetőségeket kutató amerikai National Renewable Energy Laboratory egy érdekes tanulmányt készített, amelyből kiderül, hogy a dízelüzemű haszongépjárművek (teherautók és buszok) napi szinten számottevő időt üzemelnek tétlenül, üresjáratban, álló helyzetben járó motorral, ez pedig kiküszöbölhető lenne a szektor elektromosításnak köszönhetően.
A labor mintegy 415 darab, belső égésű motorral szerelt tehergépjárművet vizsgált, több mint 120 ezer üzemórán keresztül. Az adatokból kiderült, hogy a haszongépjárművek – típustól függően – naponta átlagosan 2-4 órát pöfögtek alapjáraton.
Az üresjárat definíció szerint az az állapot, amikor a motor fordulatszáma 0 fordulat/perc felett van, miközben a jármű sebessége kisebb, mint 1 kilométer/óra.
Az Energiaügyi Minisztérium (DOE) Járműtechnológiai Hivatala által közzétett tanulmányból kiderül, hogy a legtöbb időt, napi szinten átlagosan 3,7 órát a tömegközlekedési buszok töltenek tétlenül, ami az átlagos 9 órás hétköznapi üzemidő 41 százalékát jelenti.
A második legrosszabb kategóriát a nagy távolságokon használt nyergesvontatók jelentik, amelyek naponta nagyságrendileg 3 órát ketyegnek üresben a kutatás szerint. Szintén nem túl fényes eredményt produkáltak a kommunális hulladék összegyűjtését végző járművek, amelyek naponta átlagosan 2,5 órát üzemelnek üresben, viszont ez a mennyiség a teljes napi működésük mintegy 48 százalékát jelenti.
A szakértők rámutattak, hogy a tétlenül töltött időkkel járó károsanyag-kibocsátást fel lehetne számolni, amennyiben ezek a teherautók belső égésű motor helyett elektromos hajtással rendelkeznének. Így az üresjárati periódusokban sem kellene emisszióval kalkulálni.
A limitált akkumulátorkapacitás következtében elengedhetetlen lenne, hogy a teherautók ki- és berakodási pontjain, valamint a buszok végállomásán is elérhető legyen a feltöltési lehetőség.