2022. május 18. | 11:23

Az utódmodell egyelőre csak terveken létezik, és vélhatően az ID.1 nevet viseli majd. 

Hildegard Wortmann, a Volkswagen értékesítési igazgatója megerősítette, hogy a német vállalat még további két és fél évig, vagyis 2025 végéig folytatja az e-up! gyártását – tájékoztatott az Automobilwoche.

Az elektromos városi kisautó gyártása 2013-ban kezdődött, amelyben akkor egy 18,7 kilowattórás akkumulátorcsomag dolgozott. Ez az egység 133 kilométeres WLTP hatótávot biztosított egyetlen feltöltéssel. A 2020-ban megérkezett második generációban már egy jóval nagyobb, 36,8 kilowattórás akku kapott helyet, a hatótáv pedig 260 kilométerre növekedett.

Volkswagen e-UP!
Kép: Volkswagen

Ekkor jelent meg az e-up! két testvérmodellje a Škoda Citigoe iV és SEAT Mii Electric is, utóbbit azonban Magyarországon nem forgalmazták. A rendelési lehetőséget többször is le kellett állítani hosszabb-rövidebb időre, mivel kedvező árának köszönhetően folyamatosan hatalmas kereslet tapasztalható az autóra.

Az e-up! utódjának eredetileg a 2021-es Müncheni Autószalonon bemutatott ID.Life koncepciót szánta a gyártó. Mivel a szögletes, retró stílusú tanulmány fogadtatása nem a várakozások szerint alakult, ezért a Volkswagen úgy döntött, alaposan áttervezik a modellt és ezúttal egy lényegesen modernebb, a fiatalabb vásárlók számára vonzóbb megjelenéssel próbálkoznak.

Az egyelőre még csak terveken létező villanyautó a konszern MEB elektromos platformjának rövidebb verziójára fog épülni, és mivel belépőszintű modellről van szó, minden bizonnyal ID.1 néven kerül majd piacra. Azt azonban már most tudni lehet, hogy egyszerre ötvözi majd az SUV dizájn és a hagyományos hatchback formaterv stílusjegyeit.

Nyitókép: Volkswagen

Elektromos autót vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!