Még a múlt héten jelentette be a Mazda, hogy egy Skyactiv Multi-Solution Architecture névre keresztelt új platformot vezet be, amelynek alapjain 2022 és 2025 között öt hibrid, öt plug-in hibrid és három tisztán elektromos modellt mutat majd be.

Most pedig azt a hírt erősítették meg, mely szerint a következő MX-5 is hibrid hajtást kap majd. A jelenleg futó ND széria 2016-ban mutatkozott be, a 2025 környékére várt, feltehetően NE kódnevet viselő következő generáció pedig biztosan villanyosított hajtáslánccal kerül majd piacra. 

Mazda MX-5 elölről

Természetesen nem kell aggódnia a márka és a modell fanatikusainak, a hírek szerint nem fogják egy nagy és nehéz akkupakkal elrontani a Miata könnyű mivoltát, ahogyan azt is megígérte a japán gyártó, hogy a vezethetőségre sem lesz panasz a következő modell esetében.

Az azonban már eldőlt, hogy 2030-ra teljesen elektromos palettát szeretne a Mazda, így az elkövetkezendő években számos részben vagy teljesen villanyos meghajtású modellt mutatnak majd be.