2022. február 22. | 13:12

A Voyah Free prémium SUV tisztán elektromos és plug-in hibrid kivitelben is elérhető.

A Voyah, a Dongfeng Motors égisze alá tartozó kínai autógyártó bejelentette, hogy az idei évben megkezdi tisztán elektromos autóinak értékesítését Európában. Elsőként a hétüléses Free szabadidő-autó forgalmazása kezdődik meg, amely tisztán elektromos és Kínában plug-in hibrid hajtáslánccal is elérhető. A tervek szerint a modell elsőként Norvégiában fog piacra kerülni idén júniusban. Ezzel párhuzamosan pedig megnyílik a cég első Kínán kívüli bemutatóterme Oslo központjában.

A Voyah mindössze néhány éve létezik. A kínai márka elsőként a 2020-as Pekingi Autószalonon jelent meg két elektromosautó-koncepcióval. A cég 2021-ben kezdte meg első modellje, a Free gyártását, amelyből tavaly összesen 6791 darab talált gazdára a délkelet-ázsiai országban.  

Voyah Free
Voyah Free (Forrás: Voyah)

Méreteit tekintve a Free SUV 4905 milliméter hosszú, 1950 milliméter széles és 1690 milliméter magas, midehhez pedig 2955 milliméteres tengelytáv párosul. Az SUV plug-in hibrid verziójának meghajtásáról egy 1,5 literes, sornégyes, turbós motor gondoskodik, amelyhez egy 33 kilowattórás akkumulátort kapcsolatak.

A tisztán elektromos kivitelből két opciót kínál a Voyah. A 347 lóerős teljesítmény leadására képes hátsókerék-meghajtásos változatban egy 88 kilowattórás akkucsomag dolgozik, amely 505 kilométeres NEDC szerinti hatótávot biztosít egyetlen feltöltéssel. Ezzel szemben az összkerekes verzió 693 lóerőt produkál, és 475 kilométeres hatótáv megtételére képes. 

Az európai árakkal kapcsolatban egyelőre nem érkezett információ. Kínában a Free 313 600 és 363 600 jüan közötti összegért érhető el, ami aktuális árfolyamon átváltva 15,6 és 18,1 millió forintnak felel meg.

Voyah Free
forrás: Voyah

Ezt követően a Voyah újabb modelleket vezet majd be Európában, és a kontinens további piacaira is ki kívánja terjeszteni tevékenységét. A 2021-ben bemutatott Dreamer egyterű gyártása 2022-ben kezdődik, míg 2023-ban egy szedánnal bővül majd a cég palettája.