2021. május 17. | 14:45

Augusztustól a tisztán elektromos hajtású motorkerékpárok is jogosultak a kedvezményekre.

Augusztustól a tisztán elektromos hajtással rendelkező motorkerékpárok is zöld rendszámot kaphatnak Magyarországon. Az érvényben lévő előírások alapján a környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól is menetsülnek – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által pénteken kiadott közleményben.

A minisztérium kihangsúlyozta, Magyarországon az üvegházhatású gázok kibocsátásának ötödéért a közlekedési szektor, ennek 98 százalékáért pedig a közúti közlekedésben résztvevő járművek felelősek. Ennek a környezeti terhelésnek a csökkentése leginkább a hazánk útjain futó járműállomány korszerűsítésével és fiatalításával lenne elérhető. Annak érdekében, hogy számottevően csökkenteni lehessen a közúti kibocsátás mértékét, a minisztérium a különféle, környezetkímélő járművek vásárlását ösztönző támogatások mellett komoly hangsúlyt fektet a szabályozások átalakítására és az autósok szemléletének formálására is.

A zöld rendszámhoz kapcsolódó rendelkezések teljes felülvizsgálatának legkésőbb 2025-ig kell megtörténnie az Elektromobilitási Stratégiában előzetesen meghatározott szempontok alapján.

Jelenleg már zajlik ennek a folyamatnak az előkészítése, amelynek részeként döntés született arról, hogy a tisztán elektromos hajtással rendelkező motorkerékpárok is megkaphatják az autók esetében már 2016 óta létező zöld rendszámot. Az új szabályozás 2021. augusztus 11-én lép hatályba. Ezt követően az első forgalomba helyezés alkalmával az környezetkímélőnek minősülő elektromos motorok automatikusan megkapják a zöld alapszínű hatósági jelzést. Amennyiben a motort korábban helyezték forgalomba Magyarországon, akkor a környezetkímélő besorolást a műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérheti a jármű üzemben tartója, majd ezt követően történhet meg a rendszám cseréje.

A járműkategóriában, amely magába foglalja többek között a quadokat és a mopedautókat is, jelen pillanatban három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon. A minisztérium adatai alapján a hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású van forgalomban idehaza.

„A környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. 2021 elejétől e tiszta járművek mentesültek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosok tehát megtakaríthatják a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterhek összesen több tízezer forintos költségét” – hangsúlyozta Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

A minisztérium közleményében kiemelte, az újonnan forgalomba helyezett alternatív hajtású járművek száma az Európai Uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben 2020-ban. A kormány a Klíma- és természetvédelmi akciótervben több intézkedéssel támogatja a közúti közlekedés zöldebbé tételét. A Zöld busz program 36 milliárd forinttal igyekszik ösztönzi az autóbuszok tiszta és csendes elektromos járművekre cserélését a nagyvárosok helyi közlekedésében. Emellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata 2020-ban mintegy 6 milliárd forinttal járult hozzá több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzéséhez.

Áprilisban a zöld rendszámos autók száma átlépte a 31 ezret hazánkban, ráadásul a jelenleg a magyar utakon futó, zöld rendszámra jogosult, környezetbarát technológiát használó autók egyharmadát az elmúlt 12 hónap során helyezték forgalomba.

 

MTI