A tervek szerint Európában is kapható lesz a Leapmotor új elektromos autója, az 544 lóerős C01. A gyártó még csak néhány éve létezik, így a modelljeiről eddig keveset lehetett hallani.

A C01 esetében a tetővonal a Mercedes EQS-re emlékeztet, ami megmagyarázza az 0,226 ezredes légellenállási együtthatót. A villanyszedán állítólag 3,66 másodperc alatt képes álló helyzetből 100km/órára felgyorsulni. Ez az egyik első olyan autó, amelynél a CTC-technológiát alkalmazzák, vagyis az akkumulátorcellákat az alvázba integrálják ahelyett, hogy az akkumulátor egy kiegészítő alkatrész lenne.

C01 elektromos szedán
Fotó: Leapmotor

A CTC csökkenti a súlyt és az alkatrészek számát, valamint javítja a cellák térfogatát, ami elősegíti a hatótáv növelését. A C01-et kimondottan azoknak szánják, akik hosszabb utakra is villanyautóval szeretnének menni. A kocsiban egy 90 kWh-s akkumulátor dolgozik, maximális hatótávolsága állítólag 717 kilométer (a CLTC elnevezésű mérési módszer szerint).

A Leapmotor szerint a bevezetéskor öt különböző felszereltségi szint lesz elérhető. Ha minden igaz, az alapváltozat 500 km-es hatótávolsággal rendelkezik majd. A kínai autógyártó a maximális teljesítmény kapcsán 544 lóerőt, a csúcs forgatónyomaték esetében pedig 720 newtonmétert emlegetett.

A jelek szerint a márka szoftveresen tervezi a hatótávolság korlátozását, mert nem említették, hogy a 90 kWh-s akkucsomagon kívül mást is terveznek használni. Persze bármikor meggondolhatják magukat. A C01 valamilyen szinten az önvezetésre is alkalmas, a gyártó beszámolója szerint a kocsi 28 nagy pontosságú érzékelővel és 23 autonóm vezetési funkcióval rendelkezik, elviekben arra is képes lehet, hogy önmagától beparkoljon a megfelelő méretű helyre.

A kínai startup nemrég közölte, hogy mindössze négy órával a C01 előértékesítésének megkezdése után összesen 20 764 megrendelést regisztráltak a rendszerükben. Hogy az európai értékesítés mikor kezdődhet, arról még nem áll rendelkezésre információ.