2022. május 10. | 15:00

A jelek szerint villanyautóból sem szeretnének olyan sokat látni az utakon a környezetvédők.

Német környezetvédő szervezetek az elektromos autók vásárlásának ösztönzésére adott állami támogatások megemelése és meghosszabbítása helyett egy klímavédelmi szempontból szerintük előnyösebb program kidolgozását sürgetik. A lobbisták nem is tagadják, hogy az új mobilitási forma kiépítésekor tovább csökkentenék az autók számát, tehát azzal sem lennének elégedettek, ha a hagyományos járműveket mindenhol felváltanák a villanyautók.

Elektromos autók töltés közben
Fotó: Depositphotos

Olaf Bandt, a német környezet- és természetvédelmi szövetség (BUND) elnöke úgy véli, hogy az újabb és újabb autók vásárlására szánt állami támogatásokat egy új, kevesebb autóval járó mobilitási programba kellene fektetni. A Greenpeace egyetértett ezzel az állásponttal, a környezetvédelmi szervezet szerint az e-autó beszerzésére irányuló állami vásárlási támogatás „gyakorlatilag semmit sem tesz az éghajlatvédelemért”.

A német közlekedési minisztérium hírügynökségi érdeklődésre nem kommentálta azt az információt, miszerint Volker Wissing államtitkár jelentősen növelné a tisztán elektromos autók vásárlására kiírt állami pályázat keretösszegét. A Handelsblatt értesülése szerint 6 ezer euróról 10,8 ezer euróra változna a támogatás mértéke a 40 ezer eurót meg nem haladó járműveknél, a gyártók pedig 3 ezer eurós támogatásban részesülhetnének. A drágább villanyautók esetében pedig még több pénzt adhat az állam a családoknak.