2021. október 08. | 10:10

Az amerikai filmsztár komoly autókat birtokol.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas Matt Damon a világ egyik legismertebb színésze, Magyarországon is sok rajongója van az amerikai hírességnek. Nettó vagyonát 170 millió dollárra becsülik, tehát van mit a tejbe aprítania. A Bourne-filmek főszereplője az évek alatt remek autógyűjteményt hozott össze, amit most szépen be is mutatunk.

Cadillac Escalade

Ez a jármű a luxus SUV-k közül is kiemelkedik, az autó rengeteg ülőhellyel és nagy rakodótérrel rendelkezik. Damon egy 2007-ben gyártott példányt tudhat a magáénak, a generáción kívül mást nem tudunk erről az autóról. A kocsi vagy egy 6,0 literes, vagy egy 6,2 literes V8-as motorral van szerelve. Az előbbi 337, míg az utóbbi 409 lóerő leadására képes.

Tesla Model S

Az A-listás színész egy első generációs Model S-t szokott vezetni időnként. A villanyautó elektromos hatótávja 440 kilométer egyetlen feltöltéssel, a kocsi 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a végsebessége pedig 250 km/óra.

Tesla Roadster

Damon már a kezdetekkor bizalmat szavazott a Teslának, hiszen egy első generációs Roadster is a birtokában van. Musk első modelljében egy 53 kilowattórás akkupakk található, az autó 292 lóerős teljesítménnyel bír. 3,7 másodperc alatt van százon, az új generációs Roadster ennél sokkal fürgébbnek ígérkezik, hiszen 2 másodperc környékén teljesíti a 0-100-at.

 

Toyota Sequoia

Matt Damont többször látták már vezetni ezt a nagyméretű SUV-t. A Sequoia egy erős és kifinomult 5,7 literes, V8-as motorral rendelkezik, amelyhez egy hatfokozatú automata sebességváltó párosul. A 381 lóerős teljesítményt ez utóbbi küldi mind a négy kerékre.

Az autó elektronikus csatlakoztathatósága magában foglalja az Entune érintőképernyős audiorendszert és az alapfelszereltséghez tartozó Android Auto és Apple CarPlay kompatibilitást. Az aktív biztonsági funkciók közé tartozik a ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer, az autonóm vészfékező rendszer gyalogosfelismerővel, a holttér figyelő rendszer és a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer.

+1 Shelby Cobra

Matt Damon egy kék Cobrát vezet Az aszfalt királyai című filmben, akárcsak Carroll Shelby annak idején. A modell, amit vezet, a valaha épített első Cobrára utal, amely 13,75 millió dollárért kelt el 2016-ban. Az autót annak idején többször is átfestették, mivel Shelby minden alkalommal más autónak próbálta „eladni”, amikor elküldte egy újságírónak tesztelésre vagy egy autókiállításra, hogy bemutassák. Ezt a hírek szerint csak a forgatásokon és a film promóciós bemutatóin vezette.