2022. március 15. | 06:50

A Pulit az 1980-as évek közepén kezdték gyártani Hódmezővásárhelyen, a magyar kisautót főleg a nyugati piacra szánták, de végül nem futott be nagy karriert.

Egy jó városi autó kicsi, fordulékony, könnyen manőverezhető, hogy boldoguljon a szűk utcák és parkolóhelyek világában. Motorja jellemzően benzines, hisz a rövid távokon az gyorsabban bemelegszik, külön öröm, ha a pörgős karakter mellé tényleges dinamizmus is párosul. A biztonságról, mint szempontról sem érdemes megfeledkezni, hiszen a miniautóknál alig van gyűrődőzóna, így a mérnököknek külön kihívást jelent, hogy egy esetleges ütközésnél az utascella megóvja a benne ülőket.

Az eddig felsoroltak alapján a Smart termékei jutnak először eszünkbe, ilyen apró, mégis értékelhető járművet nem sokan tudtak eddig gyártani, a Toyota például próbálkozott az iQ-val, de nem sikerült neki a trónfosztás. A német márka tudja, hogyan kell fiatalos, trendi dizájnt összehozni ebben a méretosztályban, nem is csoda, hogy a nagyvárosi hölgyek körében népszerű választásnak számít.

De az első Smart csak 1998-ban gördült le a Mercedes futószalagjáról, addig pedig számos cég próbálkozott különösebbnél különösebb elképzelésekkel. Kevesen tudják, de kis hazánk is kísérletezett olcsó városi autóval!

A hódmezővásárhelyi székhelyű HÓDGÉP még a rendszerváltás előtt, az 1980-as évek közepén kezdett gondolkodni egy „mopedautó” tervezésén, amivel betörhetnek a nyugati, főleg a francia piacra. Akkoriban az ilyen kis teljesítményű járművek használatát nem kötötték B-kategóriás jogosítványhoz, így csábította a lehetőség a magyar mérnököket, bíztak abban, hogy sokan fogják vásárolni.

A projektet „Puli” névre keresztelték, a fejlesztésnél és a gyártásnál kiemelt szempont volt a költséghatékonyság, illetve az, hogy az alkatrészeket könnyedén be lehessen szerezni, így kézenfekvő volt, hogy szervdonorként olyan autókat használnak, amelyek gyakoriak voltak akkoriban Magyarországon: Skoda, Lada, Polski Fiat.

Az utasteret, illetve az egész autót úgy alakították ki, hogy két ember elférjen benne, de amúgy olyan kicsi legyen, amilyen csak lehet. Ahogy elkészültek az első „koncepciópéldányok”, örömmel nyugtázták, hogy a feladatot sikeresen elvégezték.

A hossza mindössze 2,46 méter volt, szélessége pedig 1,4 méter, így gyakorlatilag egy zsebkendőnyi helyen elfért a magyarok minije. Mivel nem sok anyag került bele (a karosszéria acéllemezből és üvegszálerősítésű poliészterből készült), ezért csak 350 kilogrammot nyomott a mérlegen, így egy jókötésű ember akár be is rángathatta orrát vagy farát a padka mellé egy elrontott parkolás esetén.

Érdekesség, hogy a kasztnit a Balatonfüredi Hajógyár készítette. A Pulit egy csekély, 5,5 lóerős teljesítményű, 273 köbcentis Yanmar japán dízelmotor hajtotta, ami 9,8 másodperces gyorsulást tett lehetővé 0-ról 45 km/órára, nagyjából itt is volt a Puli végsebessége. Később Lombardini gázolajos motorokat használtak benne a szebb járáskultúra miatt. Terhelhetőségét 200 kg-ban határozták meg, így a két személy mellett még csomagok szállítására is alkalmas volt.

A gyártás korai szakaszában, 1986-ban három prototípusra érkezett megrendelés Franciaországból, de sajnos ez nem indította meg a várt sikerlavinát. Bármennyire is kicsi, könnyű és használható volt a Puli, hihetetlenül rondának bizonyult, ez pedig a kapitalista országokban, ahol lényegesen nagyobb volt a repertoár, el is kapálta a népszerűségét.

Tovább rontotta a piaci potenciált, hogy naponta csak 2 Pulit tudtak legyártani, az előállítás emiatt nagyobb költségekkel is járt a tervezettnél. Párszáz példányt nagy nehezen el tudtak adni külföldön, de hazánkban magas ára (899 000 Ft) miatt még ennyire sem lett sikeres a hódmezővásárhelyi mini.

A ‘90-es években még próbálkoztak elektromos változattal, amiben Pinguin márkájú akkumulátorok dolgoztak (innen ered a neve, Puli Pinguin), a 2E névre keresztelt modell villanyüzemű volt, itt már 21 ló tépte az istrángot, végsebessége meghaladta a 100-at, de a száguldás nem mentette meg a Pulit a kudarctól, már 1993-ban csőd közelébe került a vállalat, végül 2000-ben lehúzták a rolót.

Civil kisautóként esélye sem volt a nyugati piacokon, ahhoz túl gyönge és béna volt, de a HÓDGÉP emellett közüzemi feladatok ellátására is tervezte a Pulit. Erre a célra már jóval alkalmasabb lett volna, hiszen az olaszoknak is bevált a háromkerekes Piaggio Ape, de végül ebben a munkakörben sem sikerült maradandót alkotnia.