Avagy, ha nem muszáj, többé nem. Véleménycikk következik.
Kedves olvasóm, kérlek jól vedd fontolóra, hogy tovább maradsz-e elolvasni ezt a cikket, vagy megkíméled magad a felesleges idegeskedéstől és tudomásul veszed, hogy mások mást szeretnek. Ez a cikk nem arról fog szólni, hogy maga a BMW termék rossz vagy jó, hogy a tapasztalatokat biztosító eszköz megéri-e az árát vagy nem. Ez a cikk arról fog szólni, hogy igazi, lélekbe markolóan japánautós elfogultságom mellett hogyan éreztem magam az új 220D Gran Coupéban. SPOILER VESZÉLY!! Nem jól. És ezúttal finomkodni sem fogok.
Magáról az autóról Ádám készít majd nektek egy tesztet, ott minden fontos tudnivalót megtaláltok a kocsiról. Mivel megy és mennyiért, tudja-e az összes lovat is, vagy nem. És a többi és a többi, a szokásos újautó-teszt. Ha német színekben pompázik az autóbuzériád, akkor jobb, ha inkább azt olvasod el. Na de térjünk is át arra, amit szeretnék megosztani veled. Mégpedig azokat a kliséket és meghökkentően zavaró tényezőket, amelyek tényleg együtt járnak egy BMW-vel. Wir lieben Autos. Ja, az egy másik szlogen.
Na szóval, utazás a bimmerben. Első benyomások. Az új Suprában láttam ilyen részleteket! Hát persze, mivel a Toyota legújabb sportautója valójában egy BMW Z4, ezért rengeteg belső vonást is hordoz magán. Ez a Suprában ülve nem fájt annyira, de most megláttam a BMW belsejét, és szörnyethalt a szépérzékem. Klassz, minőségi, mindent tud, de annyira német, hogy nem is értem, hogy nem verte ki a szemem már a Toyotában is.
Utálom, nem tehetek róla. Kinek a pap, kinek meg a japánautó. Persze persze tudom, kopogós műanyag meg kis motorok. Meg kólából vesztek csak 2 literest, de azért akad a germánok háza táján is nem egy gyenge kis semmi, amiből ráadásul már a hátsókerék-meghajtást is kinyírta a gyártó. Csak úgy, mint az emlegetett 220D-ből is. Ez a következő problémám vele, de tényleg szeretnék inkább csak az általános dolgokra kitérni.
Mostanra már kézzel fogható a “béemvékkel” szembeni színtiszta gyűlölet, legalábbis a magyar közutakon biztosan. Van az a fajta, aki csak irigy és csak azért is bebizonyítja, hogy a prémium termék az csak egy szó, illetve az az alfaj, aki csak simán annyi köcsögöt látott már a hárombetűs logóval ellátott termékek volánja mögött, hogy élből utálja mindet. Ezen tényezők következtében, még ha meg is találod az indexet a kocsiban - halkan megjegyzem, nem robban fel a kapcsoló, ha működésbe hozod - fixen senki fia borja nem fog beengedni sehova sem. Egyszerűen nem, mer pasztmek mer te BMW-s vagy. Pedig tudták volna, mennyire nem. Szóval a normális tulajdonosok is halálra vannak ítélve a társadalom által, ha a kutya kutyát eszik, akkor is.
Ennek következtében nyilván mindenki felveszi a közeg hangulatát, és ordenáré tahó módon közlekedik, mert egyszerűen másképp elnyomja a forgalom. Szóval nehéz érvényesülni a német csodaproduktummal, pedig a tulajdonságai bizony megvannak hozzá. Nem úgy, mint azoknak a szakadék E36-46, kompót és társainak, amelyeket a társadalom egy sokkal problémásabb rétege vásárol meg, akik csak azért veszik, mer ez bimmer. Az mindegy, hogy lóg a bele, hogy ha taposol egy nagyobb féket, akkor pedálostul jön ki a lemezen a lábad, nem baj Maunika, béemfével járunk! Nyilván az effajta közhiedelem, miszerint a BMW öltöztet, tiszta hülyeség. Egy új BMW öltöztet, már ha ez jön be. Szerintem mind eléggé ugyanolyan. Az Audikkal is ez a bajom, nekem mind ugyanolyan.
Amikor elérkezel a cikkem ezen részéhez, már én is aludtam az írása közben. Kétségbeesetten keresem a pillanatot, amikor élveztem volna, hogy a bajorban ülök, de mégsem találom. Folytatom hát a beszámolót. Történt az eset, hogy elindultam az ország szélére, kiskutyanézőbe, Ádámmal félig lementünk Magyarország térképéről, mégis megesett az, ami talán még a saját autómban sem esett volna meg.
Kellemes vidéki tempóban közlekedve haladtunk egy cseppet sem jónak mondható magyar útszakaszon egy kissé szakadt, mégis egészen jól szituált kisbusz mögött. Hogy, hogy nem, éppen állt az út szélén egy rendőrpáros, kik munkájukat végezve annak rendje és módja szerint ki is intették a kisbuszt, ám amikor kiértünk annak takarásából, frankón továbbhessegette a rendőr, hogy inkább minket igazoltasson. Nincs ehhez mit hozzáfűznöm, azt hiszem, a szitu magáért beszél.
Persze semmi helytelent nem találtak az urak és tovább is engedtek minket, akkor is nevetséges, hogy az első hosszabb út alatt kikaptak az egyébként gyér forgalomból, ahol béke van és nyugalom. Hát persze, ki az a hülye, aki vidéken ilyen autóval jár? Biztos rosszban sántikálnak. Amikor megérkeztünk a célponthoz, a kertjéből kilépő tulaj is vetett néhány roppant csúnya pillantást a kocsira és ránk, hála istennek személyiségünk varázsa elfeledtette a kezdeti, szemmel láthatóan negatív előítéleteket. Újabb köszönet a társadalmi beidegződéseknek.
Na sebaj, nyilván nem ez volt az első BMW, amiben ültem, így elmondhatom, hogy a németek bizony valóban magas szinten űzik a minőséget, ám olyan dolgokra nem figyelnek, amiket én fontosnak tartok. Az infotainment és a kezelőfelületek kuszák és átláthatatlanok, az egekig magasztalt Android Auto és Apple Carplay hektikus módon válogatja, mivel működik vagy mivel nem. A menetkomfort a Gran Coupéban borzalmas, a hátsó tér olyan, mint egy luk, az elsőben pedig olyan menetzaj hallatszik be, amit nagyon duzzogva sem fogadsz el. Nem beszélve arról, hogy az ablakok lehúzása után ökör nagy huzat és zaj van, majd ha felhúzod, olyan vákuum képződik, hogy pattog a füled. Ne vicceljünk már, kérem. A 22 éves mazdám jobbat tud ennél.
Persze az egyik autóból a másikba való erős átnézgelődés, valamint a “következő pirosig” harcosok is előkerülnek, ha véletlenül BMW-vel érsz mellé. Nem beszélve arról, hogy az autópályán minden létező kötekedős alak mögéd áll és letol a picsbe, jól megadja neked. Csak azért, mert abban ülsz, amiben. Brutális az irigység és a rosszindulat, ami sugárzik az ember felé egy ilyen autóban. Nem térek magamhoz azóta sem. Én már réges rég beláttam, hogy az élni és élni hagyni a legjobb módszer, sajnos engem is sok inzultus ér hasonló autókból.
Roppant nehéz eldönteni, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás, hogy azért bunkók a bajorosok mert mindenki más tahó velük, vagy azért tahó velük mindenki más, mert ők a bunkók. Láttam már ilyet is, olyat is. Mindenesetre tudom, hogy nem akarok ilyen autót, voltam már közel hozzá, hogy azt mondjam, na öcsém, ez brutál volt, de azt hiszem, az elveim már tudat alatt nem engedik, hogy elragadtassam magam, azért remélem lesz egyszer olyan, amiből vigyorogva szállok ki. Valamiért csak sokan élik ezt is. Ha szeretnél több BMW beszámolót is átböngészni, ajánlom figyelmedbe Márk cikkeit, ő igazán tudja, mi a dörgés ezen a téren. Én csak egy japán autós hülyegyerek vagyok. :)
