2021. július 14. | 12:57

Jó pár embert kihoztak a sodrukból az érintett járművezetők.

Amikor rossz idő van, zseniális ötletnek tűnhet egy autópálya-felüljáró alatt parkolni. Elvégre ez egy nagy beton- és aszfaltcsík, amely megvédi az autósokat a legrosszabb időjárási viszontagságoktól. De mint az alábbi amerikai példa is mutatja, nem okos dolog az út közepén megállni, ilyen helyzetben tanácsos elvergődni a legközelebbi pihenőhelyig.

Mint látható, a dolgok nagyon gyorsan eszkalálódtak. Az első képen úgy tűnik, hogy körülbelül 10 különböző autós döntött úgy, hogy félreáll, hogy elkerülje a közeledő jégesőt az iowai Des Moines-ban. A kamera kicsit szemcsés, és a szög miatt nehéz megmondani, de nagyon úgy tűnik, hogy néhány autó már ekkor egymásnak ütközött.

Az első képet 14:04-kor tette közzé az Amerikai Meteorológiai Szolgálat (National Weather Service, NWS), a második fotó mindössze nyolc perccel később, 14:12-kor készült. Mint látható, néhány perc alatt egy minden forgalmi sávra kiterjedő baleset bontakozott ki a sztráda érintett szakaszán. Vagyis a vihar elől bujkáló sofőrök komoly közlekedési káoszt idéztek elő a döntésükkel.

Egy bolond százat csinál, szokták mondani, valami ilyesmi történt az USA-ban is. Simán lehet, hogy egy ember példáját követte 8-9 másik, a parkoló autók miatt persze az agyvérzés kerülgette azokat, akik szerettek volna továbbmenni. Azzal alapvetően nem lenne gond, ha valaki félreáll, mert úgy véli, nem tud biztonságosan vezetni rossz időjárási körülmények között, csak ennek nem ez a módja. Aki ilyen szituációban nem akarja veszélyeztetni a saját maga és mások testi épségét, az guruljon el a legközelebbi pihenőhelyig, és ott várja meg a vihar elültét.