2019. október 09. | 15:53

Nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentették be az FIA Motorsport Games-en induló magyar válogatott tagjait.

Az FIA júliusban jelentette be a, hogy már 2019-ben megrendezik a Motorsport Games-t, vagyis a nemzetek autósport kupáját. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Oláh Gyárfás és csapata azóta dolgozott egy csapat összeállításán, akik méltó képpen tudják képviselni Magyarországot.

A délelőtti sajtótájékoztatón Oláh Gyárfás ismertette a Motorsport Games helyszínét és menetrendjét. Ebből kiderült, hogy körülbelül 50 ország delegáltjai vesznek részt a vallelungai eseményen. Magyarország igen komolyan odatette magát, hiszen öt kategóriában is indít versenyzőt.

A legizgalmasabbnak talán az F4-es kategória ígérkezik, ugyanis egy teljesen új autót fejlesztettek erre az alkalomra. Korábban nem volt Formula 4-es autóból hibrid. Ezeket minden pilóta ott fog látni először és természetesen teljesen egyforma technikát kap mindenki. Itt Tóth László képviseli hazánkat, aki gokarttal kezdte, azóta viszont megfordult az olasz, a spanyol és a német F4-es bajnokságokban is.

A Túraautó kategóriában a saját autóval indul mindenki, ezek a TCR szabályrendszerének megfelelnek és a BoP-nek köszönhetően az erőviszonyok kiegyenlítettek lesznek. Az indulók kiléte már egy ideje nyilvános, így biztosan állíthatom, hogy elég komoly mezőny áll majd össze ebben a kategóriában. Azonban Kiss Norbert kétszeres Európa-Bajnok kamionversenyző nem fél a kihívástól és egy számára ismerős csapattal és autóval vág neki a két versenynek, mégpedig egy Alfa Romeo Giulietta TCR-rel.

A Drift kategória megmérettetése az esti órákra tolódott, így lámpafényes verseny elé nézhetnek a delegáltak. Érdekes, szoros és látványos lesz. Itt Szántó Zoltán és feltűnő fényezésű BMW-je száll harcba a nemzetek autósport kupájáért.

A gokart szlalomnak itthon nincs nagy kultúrája, ennek oka, hogy az FIA nem régen találta ki. Abban különbözik az elterjedt és népszerű gokarttól, hogy nem kell neki épített nyomvonal, elég egy bójával kirakott nehézségi, ügyességi pálya. Ebben az osztályban két induló is képviseli a magyar trikolort, Kiss Dorka és Németh Bálint személyében.

A Digital kategória nem mást takar mint az e-sportot. Kérdéses, hogy ki tartja ezt valódi motorsportnak. Az viszont vitathatatlan, hogy az FIA is egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre. Nem kell messzire menni, elég csak Michelisz Norbira vagy Wéber Gáborra gondolni, akik a virtuális világból érkeztek és hódították meg a versenypályákat. Báder Benjamin is hasonló ambíciókkal rendelkezik.

A magyar válogatottnak természetesen csapatfőnökre is szüksége van, aki nem más mint Oláh Gyárfás.

„Határozottan nagyszerű lehetőség országunk számára, hogy részt vehetünk az FIA Motorsport Games-en. Ezen esemény létrehozásával lehetőségünk van az MNASZ történetében először egy nemzeti csapat felállítására, amely Magyarországot képviseli. Ez egy igazi mérföldkő a magyar autósport történetében” – Foglalta össze gondolatait az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás.

Alapjárat helyszíni tudósítás