Vegyük úgy, hogy az agyunk egy öt decis pohár. Amikor a mindennapokban teszünk-veszünk, dolgozunk, az két deci vizet jelent. Vezetés közben egymásra is kell figyelünk, akkor ez a pohár négy decinél, tehát majdnem tele van. Amikor történik valami váratlan, teszem azt ledudálnak minket, vagy szabálytalanul kikanyarodnak elénk, olyankor az ingerek rátöltenének még két decit, de az már nem fér a pohárba, ilyenkor kiborul az ember agya. Van, aki ideges lesz és van, aki bepánikol vagy elsírja magát. Ez ugyan szélsőséges helyzet, de sajnos gyakran előfordul.

A forgalom egyre gyorsabb, az emberek pedig sokszor feszültek és türelmetlenek, ezért megkérdeztem a téma mentális hátteréről Tőzsér Erzsébet tanácsadó szakpszichológust, hiszen rendkívül összetett okok állnak a vezetési morál milyensége mögött.

„Érdemes megkülönböztetni két alapvető emberi jellemet, az introvertált és az extrovertált típusokat” - kezdte a szakpszichológus.

Előbbi kissé zárkózottabb, magának való és nem feltétlen keresi az emberi társaságot. Utóbbi inkább társaságközpontú, jobban bírja a folyamatos és változatos ingereket, összességében jobban bírja a tömeget és a zsongást. Ahogy felvázoltam a két jellemet, már meg lehet mondani, hogy ki lesz előnyben egy bonyolult forgalmi helyzetben.

Forgalmi dugó

Az introvertált ember nem fogja jól érezni magát zsúfolt városi környezetben, ami enyhe szorongáshoz vezet, emiatt figyelmetlenebb lesz és jobban megviseli egy váratlan esemény. Lassabban múlik el az ijedtség, addig pedig még zavartabbá válik, és talán egy életre megutálja a vezetést. Ez a típus félénken viselkedik a forgalomban, nem feszegeti a sebességhatárokat, ha nem muszáj, és jobban fogja tolerálni a dugót vagy a monotonitást.

Az extrovertált sofőr sokkal jobban kezeli a bonyolult forgalmi szituációkat, sőt, mivel ezekben található a legtöbb inger és kihívás, még élvezi is a vezetésnek ezt a formáját. Emiatt hajlamos is lehet túllépni a sebességhatárt, vagy letolni másokat. Ebből kifolyólag pedig rosszul viselheti az ingerszegény dugókat és sorokat, ilyenkor könnyedén elborul az agya.

Ez a két felvázolt személyiség csupán két véglet, a kettő közötti csúszkán helyezkedik el az emberek többsége, ki közelebb, ki távolabb a végpontoktól. Ráadásul ez csak néhány tényező, ami befolyásolhatja a sofőrt. Nem szabad elmenni az olyan tanulható és fejleszthető jegyek mellett sem, mint az empátia, a türelem, a beletörődés és hasonlók.

„Azt el kell mondani, hogy sok múlik egy ember érzelmi intelligenciáján” - tette hozzá a szakpszichológus.

Sokan például félnek a vezetéstől és úgy állnak hozzá, hogy képtelenek rá. Ezeknek az embereknek Erzsébet mindenképpen a zártkörű gyakorlást és a forgalommal való fokozatos összeszoktatást javasolja, így a legegyszerűbb legyőzni a saját félelmeiket. Emellett még ott vannak azok az emberek, akik valamilyen trauma kapcsán örökre otthagyják a volánt - jellemzően baleset miatt. A pszichológus szerint nem érdemes rájuk erőltetni a vezetést, hiszen azt mindenkinek magának kell éreznie, hogy képes lesz-e újra vezetni, meg tudja-e haladni félelmeit és újra volán mögé üljön, akár egy szakember támogatásával.

Rákérdeztem a férfi és női sofőrök közti különbségekre: evolúciós pszichológiai megközelítésből viszont ez nem egy egyértelmű kérdés, egészen az ősi, bevésődött viselkedésmintákig lehet visszamenni, egyébként vezetés szempontjából az ember-ember. A nő ősi szerepeit tekintve az, aki gondoskodik az utódról, berendezi az otthonod, tehát kapcsolatot és biztonságot ápol, emiatt kimondhatnánk, hogy a nők megfontoltabbak és az agresszív vezetésre kevésbé hajlamosak. Ezzel szemben a férfi a védelmező, egyben a vadász és a domináns fél, tehát innen végighaladva hajlamosabb az agresszívabb, fölényesebb közlekedésre. Ez a két ős-minta ma már annyira releváns, mint a barlangrajzok a Tesla dizájncsapatánál, de pszichológiailag elvileg visszavezethető.

Nem lehet elmenni a sztereotípiák mellett, amikre lehet szemforgatva nézni, de az csak egyet jelent: beismertük magunkról, hogy részei vagyunk. A sztereotípiák nem véletlenül alakulnak ki, viszont rossz hatással vannak a közlekedési morálra. Sokan nem értik és egyenesen idegesítik őket a túlméretes SUV-k a törékeny anyukákkal, akik alig látnak ki a kormány mögül, de ide sorolhatnám az őrült futárokat, vagy a bunkón parkolókat. Ezek a külső dolgok is képesek tovább torzítani az emberek gondolkodását és további ellentéteket szülnek, ami később a vezetési stílusban is megjelenhet.

Most akkor mitől lesz egy sofőr ideges vagy bunkó?

Ebben az esetben az egyik tényező mindenképpen az érzelmi intelligencia. Egy sofőr lehet egyszerűen lenéző a forgalom többi résztvevőjével szemben, ilyenkor levillog, nagyon közel jön vagy padlógázzal megelőz. Ezekkel az emberekkel nehéz mit kezdeni, mert ha kiállunk velük, akkor sértjük a felsőbbrendűség érzetüket. Erre a közúti forgalomban a válaszreakció olykor a már annyiszor megénekelt büntetőfékezés, az indokolatlan reflektorhasználat vagy akár fenyegetőzés, verekedés.

Ezek az emberek sokszor választanak olyan autót, amivel nem csak maguknak, de másoknak is bizonyítani akarnak, ilyenkor jönnek képbe a luxusautók vagy az indokolatlanul nagy hobbidömperek. Hogy ez az érzés, ez a bizonyítási vágy honnan ered, azt nem lehet általánosságban megmondani, sokakban egy sérülés, valamilyen érzelem hiánya, vagy az elkényeztetettség okozza.

Ideges sofőr

Könnyedén agressziót szül egy sofőrben, ha egy bizonyos útszakaszt már nagyon sokszor bejárt, megszűnnek az új ingerek, és minél hamarabb le akarja tudni. Ilyenkor olyan külső szereplők, mint egy kicsit lassabb másik autó, vagy a szokatlanul nagy forgalom egyből elkezdi feszíteni a húrt. Amikor történik valami váratlan más hibájából vagy figyelmetlenségéből, akkor az a húr el is pattanhat, és az ember heves szitkozódásba kezd.

A legkézenfekvőbb ok mégis az adott ember érzelmi állapota. Mindenkivel történnek rossz dolgok az életben, de ezt mindenki máshogy dolgozza fel. Egy trauma, egy szakítás vagy bármilyen érzelmi sokk hatására az ember eleve kevésbé tud odafigyelni arra, hogy mi történik körülötte a forgalomban. Viszont amikor a psziché amúgy is borzasztóan leterhelt – vagyis már legalább négy deci van az ötdecis pohárban -, akkor egészen apró dolgok is fel tudják bosszantani az embert. A forgalomban nagyon sok ilyen dolog van, jellemzően úgy hívjuk őket, hogy a többi résztvevő.

Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy egyik embertípus sem könnyíti meg a többiek életét, viszont utóbbi két sofőr inkább megérthető. Az első eset problémái olyan mélyen gyökereznek, amit az átlagembernek nem feltétlen kell megértenie. Viszont ha mi türelmesebben állunk ezekhez az emberekhez, azzal már sokat tettünk magunkért és egy élhetőbb forgalomért. Persze vannak kivételek és nem leszek álszent, én is mérges leszek, ha valaki indokolatlanul 50-60-nal tötymörög városon kívül, vagy ha látja, hogy jövök, de mégis kihúzza elém az autót. Viszont ezek olyan helyzetek, amelyek akkor sem változnak meg, ha kiakadunk rajta, így nincs értelme. Nyugodtabban biztonságosabban vezetünk, úgyhogy érdemes erre törekedni.

„Az embereknek egy komolyabb érzelmi trauma után nem is lenne szabad autóba ülniük, bármennyire is jó sofőrök” - emelte ki Erzsébet.

Ilyenkor nem lehet rendesen koncentrálni, a vezetés pedig egy olyan dolog, ahol nagyon oda kell figyelni. Elkalandozunk fejben, kiesnek útszakaszok és egyszerűen nem vagyunk felkészülve egy hirtelen eseményre. Ilyenkor a tolerancia és türelem erősen a háttérbe szorul, amivel csak tovább generáljuk az agresszív sofőröket.

Mit lépnek az emberek egy hirtelen, váratlan eseményre?

Soha nem felejtem el a történetet, amit még anno egy kollégámtól hallottam. Egy középkorú anyuka békésen vezette egyenes szakaszon a kéttonnás SUV-ját, amikor az úton hirtelen jött egy kanyar. A táblák ugyan figyelmeztettek, a sebességhatárt is csökkentették, de a hölgy elbambult a monotonitásban. A kanyar előtt kicsivel feleszmélt, viszont annyira megijedt, hogy felemelte a kezét, felhúzta a lábait és elkezdett sikítani. Talán még lett volna ideje fékezni, a kormányba is belenyúlhatott volna, de nem. Teljesen lefagyott és kicsúszott a mezőre, szerencsére karcolás nélkül megúszta. Viszont itt felmerül a kérdés az emberben, hogy biztos jó-e az, ha ilyen embereknek jogosítványa van? Egy kéttonnás SUV-t vezet, aminek kormányát ha elengedi, meteorként pusztít el bármit (vagy sajnos bárkit), ha az útjába kerül.

A pszichológus szerint a jogosítványszerzés bizonyos szempontból túl egyszerű, és emiatt kerülnek sokszor bizonytalan emberek az utakra. Nem az óraszám alacsony, inkább a módszertan nem az igazi. Az embereket megtanítják parkolni, kezelni az autót és bizonyos forgalmi helyzeteket megoldani, viszont egyáltalán nem készítik fel a váratlan helyzetekre. Pedig ezekből rengeteg lehet, és sokszor nincs idő végiggondolni a lehetőségeket. A legjobb az lenne, ha az emberben ott lenne az a protokollcsomag, amiből az adott helyzetben kiválasztja a kellő reakciót és alkalmazza azt. Ha nem is feltétlen pontosan, ám sok helyzet szimulálható, elég megnézni a vezetéstechnikai tréningeket. De nem eltérve a tárgytól, a pszichológiai felkészültség is sokat javíthatna a baleseti statisztikákon. Eleve csak az, ha már megtörtént a baj, például elütöttünk valakit, akkor nem összeomlunk, hanem kiszállunk, hívjuk a mentőket és alkalmazzuk azt, amit az elsősegély oktatáson tanultunk.

A stresszt és a vezetés közbeni feszültséget a rossz üléspozíció is fokozhatja, az alábbi videóból megtudhatod, hogyan kell helyesen ülni a sofőrülésben ahhoz, hogy egy hosszabb szakasz után is frissebben szállhass ki az autóból.

Megpendítettem Erzsébetnek egy példát, amin szemléltette, mi is játszódik le egy ember fejében. Haladunk egy jól ismert útszakaszon, már nincsenek különösebb ingerek, szinte megszokásból vezetünk. Körülöttünk nyugalom, szól egy kellemes zene és hirtelen átszalad előttünk egy szarvas. Még messze van, tehát nem ütjük el, mégis kizökkent.

Ilyenkor a reakcióidőnkön és a talpraesettségünkön múlik, hogy mit és milyen gyorsan teszünk. Belép a képbe egy újabb tényező, ami kicsit megkönnyíti az ember dolgát, ez az adrenalin. Ahogy elönti az embert, hirtelen az élettani felső határ közelébe szökik a pulzus, az agy pedig cselekvésre késztet, a leghatékonyabbra, ami eszünkbe jut. Jellemzően tizedmásodpercek alatt, gondolkodás nélkül beleállunk a fékbe, nem törődve azzal, hogy jönnek-e mögöttünk.

Kicsit felkészültebb sofőr még számol is azzal, amit a visszapillantó tükörben lát, a legfelkészültebb pedig intenzíven lassítani kezd, mivel az agya képes felmérni a helyzetet pillanatok alatt. Ugyan megijed, de kevésbé, mint az előző példák. Látja, hogy az állat még messze van, de tudja, hogy egy szarvas után simán jöhet még több is. Azt is tudja, ha beleáll a fékbe, akkor könnyedén irányíthatatlanná válik az autó, tehát ezzel is számol. A legjobb, ha az eset után egy kicsit még félre is áll, vesz pár nagy levegőt, és tiszta fejjel halad tovább.

Tudom, hogy ez még így leírva is hosszadalmas, de akinek ez a mozdulatsor a fejében van, az sokkal nagyobb biztonságban van egy ilyen helyzetben. Ez nem feltétlenül egy olyan dolog, amit valaki hosszú évekig tanul, egészen kevés gyakorlás is segíthet.

Autó előtt átszaladó állat

Nézzük a másik végletet, sajnos ebből sokkal több baleset következik. Van olyan ember, akinek a pszichéje egyszerűen képtelen egy ilyen helyzetet feldolgozni, akár alapból ilyen személyiség, akár egy rossz élethelyzetben van.

„Sokszor az okozza a problémát, hogy ijedtségre válaszul az ember finommotorikus reakciói kikapcsolnak” - folytatta a szakpszichológus.

Ennek az eredménye az, hogy erőből próbáljuk megoldani a dolgot és elrántjuk a kormányt. Nagy tempónál ez azzal is járhat, hogy az autó felborul, pedig a baleset elkerülhető lett volna egy kisebb mozdulattal.

Van saját tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Éjszaka tartottam hazafelé, amikor egy őz kilépett az útra, de amikor észrevett, visszafordult. Elhúztam a kormányt, lassítottam, megúsztuk mindketten. Én elnevettem magam, mentem tovább, majd pár perc múlva rosszul lettem, félre kellett állnom és kiszálltam levegőzni az ijedtségtől. Erre Erzsébet egyszerűen csak annyit mondott: “adrenalin”. Akkor ott talpon voltam, le tudtam reagálni a helyzetet, majd amikor elmúlt a hatása, az agy bepótolta a traumát.

Mit tehetünk mi és mit tehetne a rendszer, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés?

A pszichológus azt javasolja, hogy semmiképp ne üljünk autóba, ha érzelmileg erőteljesen zaklatottak vagyunk, mert az ilyen beszűkült állapotban a félelem és a veszélyérzet kikapcsolhat. A korlátok nélküli vezetési stílus pedig rendkívül veszélyes. Nagyon fontos, hogy ne legyünk kialvatlanok vagy túlzottan fáradtak sem. Monoton, egyhangú utakat fel lehet dobni egy kis zenével vagy egy beszélgetős műsorral – persze ha tudunk mellette figyelni az útra. Ha nem muszáj és megtehetjük, lehetőség szerint nappal vezessünk, mert éjszaka a sötétben még kevesebb inger éri az embert, mint egyébként, ráadásul kevesebbet látunk és van, akiben ez klausztrofób érzést, szorongást kelt.

Az utas bizonyos embereknek megoldás lehet, hiszen van, aki szereti a beszélgetőpartnereket. Persze a visszájára is elsülhet a dolog, mert ha valaki beleszól a vezetésbe a jobbegyről, azzal frusztrációt kelt a sofőrben, aki emiatt bátrabban fog vezetni a tudatalatti „csak azért is” elvén.

A lehetőségekhez mérten egyébként érdemes minél fiatalabban megszerezni a jogosítványt és eljárni vezetéstechnikai tréningekre, esetleg elhagyott placcokon gyakorolni. A 17-18 év körüli ember idegrendszere sokkal rugalmasabb és jobban alakítható, illetve a szükséges reakciókat is könnyebben megtanulja. Hiába nincs meg benne feltétlen egy olyan felelősségtudat, mint abban az emberben, aki családot alapított, dolgozik és sok év tapasztalati előnyben van. Persze ez sem törvényszerű, csupán általánosság.

Felmerült bennem is, amit már oly sok helyről hallottam, hogy kössük a jogosítványszerzést pszichológiai vizsgálatokhoz – mint például a repülőgép vagy vonat vezetését.

„Sajnos nem segítene olyan sokat” - vágta rá Erzsébet.

Hiszen egy ország vezetési stílusa a társadalma érettségét tükrözi. Azt nem tagadja a pszichológus sem, hogy sok embert kiszűrne az utakról és egy kicsit talán a baleset is kevesebb lenne, de önmagában ez nem megoldás. Az egész jogosítványszerzési folyamatra ráférne egy reform, főleg a vezetéstechnikai tréningek bevonásával – bár sajnos ez valószínűleg a jogosítványra vágyók zsebét vágná mélyebbre.

Autó a vezetéstechnikai pályán

Világszinten talán a legbiztonságosabb ország ebből a szempontból Finnország, ahol a jogosítványt megszerezni nagyon hosszadalmas procedúra. A vizsgába beletartozik például a rántópados gyakorlat, végig kell tolatni fix tempóval egy S-alakú kanyart, de egy blokkoló kerekekkel történő megállásnál is egyenesben kell tartaniuk az autót. Talán soknak tűnhet magyar szemmel, de ezekben az országokban – Dániában például hasonlóan nehéz egy forgalmi vizsga – az időjárás miatt indokolt. Viszont további pozitív hozadéka a dolognak, hogy Finnországban a legmagasabb az egy főre jutó raliversenyzők száma.

Japán lehetne a másik példaország ebből a szempontból, ott szintén a vizsga része a tempós tolatás és hirtelen manőverezés. Emellett az embernek át kell esnie egy alapos egészségügyi vizsgálaton is, ahol a látást és hallást kiemelten figyelik. Persze ellenpélda is van a világban, Mexikóban csak ki kell váltani egy papírt, és már vezethetünk is. Nem kell ellenőrzötten gyakorolni, nincs vizsga sem. Indiában hasonló a helyzet, ott átszámolva körülbelül négyezer forint ugyanez a papír.

Összességében tehát elmondható, hogy az emberi agy és az érzelmek összetettsége az autóvezetést is nagyban befolyásolja, ezért nem szabad félvállról venni azt, hogy milyen állapotban ül az ember a volán mögé.