Ezúttal nem az emissziós normák szigorodása okozott gondot, hanem egy sokkal egyszerűbb, ám fontosabb előírás.
Manapság a hagyományos autók között az SUV láz szedi áldozatait, míg a sportkocsiknál az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások. A Subaru és Toyota közösen fejlesztett sportautója is elköszön az európai piactól, azonban nem az előbb említett okok miatt.
A Subarunál BRZ, míg a Toyotánál GT86 után GR86-ra átnevezett modellt az európai biztonsági előírások változásai miatt vezetik ki. A japánok ugyanis úgy ítélték meg, túl költséges lenne megfeleltetni a modelleket az elvárásoknak, amihez képest nem fogy kellő mennyiség belőlük.
Ráadásul az átépítések negatívan hatnának a menetdinamikára is, ami épp ezen példányok lényeges része. A BRZ-t és GR86-ot ugyanis a lehető legkönnyebbre és legkisebbre, mégis kellően erősre tervezték, miközben nem szerettek volna elszállni a költségekkel, így csak a szükséges elemekkel látták őket el.
A jóindulatú spórolás azonban most visszaütött, így már csak idén lehet hozzájutni az öreg kontinensen a boxermotoros, hátsókerekes élményautókhoz újonnan. A szabályok azt sem teszik lehetővé, hogy a még készleten maradt példányokat kiárulják a gyártók, így valószínűleg kevesebb példányt táraznak be készletre, hogy biztosan elfogyjanak, mire elérkezik az idő.
A Toyota egyébként a 2021 év végi generációváltáskor – és névváltoztatáskor – már jelezte, hogy nagy eséllyel nem sokáig lehet majd kapni modelljét, hát most elérkezett az idő. Azért a (BMW-vel közösen épített) Supra ugyan némiképp drágábban, de megmarad a sportkocsik iránt rajongók számára.