2022. november 10. | 21:24

Egyre több az autó az utakon és egyre több probléma miatt egyre feszültebbek az emberek. Mondanom sem kell, hogy ez egy rettenetes morál felé vezeti a közlekedést itthon, ez ellen próbál tenni a Suzuki egy kampány keretein belül.

Nem újkeletű problémáról van szó, de ahogy egyre több az autó, sűrűsödik a forgalom és bonyolultabb a közlekedés. Nem beszélve a rengeteg külső tényezőről, ami folyamatosan feszélyezi és nyomasztja az embereket, ezek vezetés közben visszacsapnak, ezért nem feltétlenül úgy viselkedünk az utakon ahogy az helyes lenne.

Erről a problémáról és a megoldás megtalálásáról szól a Suzuki új kampánya, melynek a neve „Együtt az Utakon”. Ez persze tökéletesen fedi a program célját. Egy kiegyensúlyozott és ezáltal biztonságos társadalmi rendet kéne kialakítanunk az utakon ahhoz, hogy egyre kevesebb baleset és rossz élmény fakadjon a közlekedésből, ennek pedig elengedhetetlen része, hogy tudomást vegyünk a másikról.

Fotó: Sturcz Bertalan / Alapjárat

A témával kapcsolatban egy kerekaszta-beszélgetést szerveztek, ahova meghívtak influenszereket, közlekedési szakpszichológust, vezetéstechnikai oktatót, közlekedésbiztonsági és igazságügyi szakértőt, de ami a legérdekesebb, hogy a beszélgetés moderátora Stohl András, Jászai Mari-díjas magyar színművész volt.

Nem is a foglalkozása, sokkal inkább a múltja volt lényeges a rendezvényen. Már a kétezres évek elején is röppentek fel hírek arról, hogy ittasan felborult autójával, viszont 2010 májusában súlyos balesetet okozott, amiben egy ember könnyebben, egy súlyosabban megsérült. A vizsgálatoknál megállapították, hogy a színész vérében alkohol mellett drog is volt.

Ennek fényében merül fel a kérdés, hogy mit keres egy ilyen múltú ember egy közlekedésbiztonsági beszélgetésen? Végiggondolva hamar leesett nekem is, hogy joggal hívták meg és ő sem söpörte szőnyeg alá a dolgot. Az egész rendezvényt a történtekkel nyitotta. Elmondta, hogy leülte a kiszabott börtönt, kivárta az eltiltást és azóta magát meghúzva próbál úgy vezetni, hogy véletlenül se érhesse szó a ház elejét. Ő megérte azt, ami felé sokan hajtanak borzalmas vezetési stílussal és forgalomhoz való hozzáállással, így ő tud a legtöbbet mondani annak érdekében, hogy mégse jusson ide senki.

Tehát akkor el is indult a beszélgetés egy kis videóval, amiben Stohl András játszik el szélsőséges sofőröket az utakon. Van a bunkó aki mindig siet, van aki annyira ráér, hogy szinte fel is tartja a forgalmat és van aki annyira bizonytalan, hogy mindentől bepánikol. Az a baj, hogy akármennyire is sarkított példák voltak, sajnos sok ilyennel találkozni az utakon és ez abból a felmérésből is kiderül, amit a Suzuki az Ipsossal karöltve készített 1-2 hónapja.

Forrás: Suzuki

Érdekes, de nem feltétlen meglepő számok jöttek ki ebben a felmérésben és ennek elemzésében segítettek a meghívott vendégek. Alaposan számba vettük az ember, ezáltal sofőr fajtákat. Megvizsgáltuk, hogy milyen típust milyen dolgok térítenek el a vezetésről és annak hosszú távon milyen következményei lehetnek a forgalomban, mint ahogyan azt is, hogy milyen különbségek lehetnek korosztályok között. A statisztikából az is kiderül, hogy az idősek talán jobban figyelnek, míg a fiatalok figyelmetlenebbek a volánnál, persze mindig tisztelet a kivételnek.

Szó esett arról is, hogy milyen fontos gesztusokkal érdemes élni a közlekedéskor. Annyival szebb az a közlekedés, ahol kellő előzékenység mellett még meg is köszönjük egymásnak a gesztust. Viszont fontos, hogy ezekkel a dolgokkal sem érdemes átesni a ló túloldalára, tehát mint az élet sok területén, itt is az egyensúly a fontos.

Forrás: Suzuki

Az is érdekes pontja volt a beszélgetésnek, ahol a közlekedési szakpszichológussal fejtegették a vezetésre alkalmas emberek feltételeit. Akármennyire is csúnyán hangzik, el kell fogadni, hogy biológiailag nem olyan sebességre vagyunk tervezve, amivel ma közlekedünk, de tanulható. Rengeteg munka, odafigyelés és még akkor sem vagyunk teljesen biztonságban, de törekedhetünk a tökéletes felé. Ezzel szemben viszont vannak olyan emberek, akik semmilyen formában nem alkalmasak a közúti autózásra és most nem mentális betegségekre gondolok, hanem egyszerűen egy gyengébb érzelmi vagy logikai világra.

Sokan azt hiszik magukról, hogy tudnak autót vezetni. A statisztika alapján a többség azt állította, hogy az átlagnál jobb sofőr, pedig nem. Ezt egy érdekes elv mutatja meg a legjobban. Ha én hibázok, akkor a körülmények áldozata vagyok, ha más hibázik, az csak az ő figyelmetlensége.

Ez a tévképzet gondoltatja velünk azt, hogy mi jobbak vagyunk és ez átcsaphat felsőbbrendűségérzetbe, ezzel együtt pedig az utakon való bunkó viselkedésbe. Ez egy rettenetesen rétegelt és bonyolult téma, ezzel korábban foglalkoztunk egy hasonló témájú cikkünkben.

Fotó: Sturcz Bertalan / Alapjárat

A problémát már nagyon sok irányból kielemezték és én anno azt mondtam rá, hogy egy társadalmi szintű változás jelentené a megváltást, ez viszont utópia. Ettől függetlenül tehetünk érte és erről szól a Suzuki kampánya. Az meghívott influenszerek ötletei alapján egy 14 pontos listát raktak össze, amiken végigfutva világossá válik, mivel tehetnénk biztonságosabbá és élhetőbbé a hétköznapi forgalmat.

Suzuki, Sturcz Bertalan