2022. december 21. | 10:09

Sokan szeretik elfelejteni, hogy egy ennyire erős autó mennyire alattomos tud lenni, ha felelőtlenül nyomkodják a gázpedált.

Egy békés hétvégi Cars and Coffee rendezvénynek indult az a december 17-i eset Texasban, ahol aztán egy ügyetlen Corvette-es a tömegbe csapódott. A balesetben három ember megsérült, köztük két tizenéves is, akiket mentők vittek el.

Az esetről videó is készült, amit feltöltöttek YouTube-ra. Abban látszik, hogy egy McLaren óvatosan kikanyarodva elhagyja a rendezvényt, majd már csak az út egyenesebb szakaszán kezd el gyorsítani. A mögötte érkező C6-os Corvette viszont már a kanyarodás közben tapossa a gázt.

Emiatt a sofőr elvesztette uralmát az autója felett és megpördülve a tömegbe rongyolt. Bár az emberek egészen korán lereagálták az esetet, három ember sajnos nem volt elég gyors és őket elütötte a Corvette.

A területért felelős rendőrség azt mondta, hogy a délelőtt 10:30 körül történt esetben hárman sérültek meg, egyikük egy 16, másikuk egy 17 éves fiatal. Állapotukról, ahogy a harmadik sérültről a hatóságok egyelőre nem közöltek semmit.

Szemtanúk elmondása szerint viszont egyiküknek a feje sérült meg, amikor a balesetben a Corvette szélvédőjére esett. A másik fiatalnak a lábát sértette meg az elszabadult sportautó. További szemtanúk szerint mindkettőjüket hordágyon vitték el és kórházba szállították.

A tömegbe hajtó férfi ellen egyelőre nem emeltek vádat, de ez csak idő kérdése. Ezzel szemben az autóját már az eset után közvetlenül lefoglalták és előreláthatóan egy jó ideig még nem is kapja majd vissza.

Az eset egyébként nem egyedi Amerikában, még mémek és viccek is készültek az ilyen autós rendezvényt elhagyó, tömegbe hajtó autósokról. Az eset igen gyakori és mendemondák szerint jellemzően Mustangokkal történik ilyen.

A több száz lőerős sportautókat rendszerint falnak, fának, egy másik autónak vagy rosszabb esetben a tömegnek csapják. Ezek mellett most ez az eset is remek emlékeztető arra, hogy ezek az autók mennyire tudnak büntetni, ha felelőtlenül kezeljük őket.

Chevrolet