Egy 999 köbcentis turbós Smartot hajszoltak végsebességig a német autópályán, de valószínűleg többet nézett a sofőr a visszapillantóba, mint maga elé.
Hol vannak már azok az idők, amikor egy 140-ig vagy 160-ig skálázott kilométerórájú Wartburg vagy Lada volánja mögött Niki Laudának éreztük magunkat, amikor kiakasztottuk a műszer mutatóját?
Ezzel a kis 1.0 literes turbós Smart Fortwo kabrióval valaki újra átélte a retró élményt, ugyanis egészen végsebességig kergette a csöpp négykerekűt. Mindezt a német Autobahnon, pedig a tempó alapján akár Magyarországon is megtehette volna.
Automata váltójával és 84 lóerejével és 120 Nm-es csúcsnyomatékával ugyan nem mondható az autópályák rémének, habár a felvételen egész hamar elérte a mai kocsik között szinte viccesnek hangzó 155 km/órás tempót. Legalábbis óra szerint, a valóságban ez inkább 150-et jelent.
Igaz, itt már igencsak magas szélzaj jelentkezik - főképp a nyitható vászontető miatt -, de a Fortwo-t amúgy sem utazóautónak szánták a mérnökök. Egyik vonzereje épp méretéből fakadt, ugyanis borzasztó könnyű vele parkolóhelyet találni
A Smart második generációs modellje egyébként egész szép számban fogyott, ráadásul készült belőle Brabus változat is, melyben szintén egy 1.0 literes turbós benzines kapott helyet, ám 102 lóerővel, ami a vezetővel együtt is kevesebb, mint egytonnás autót könnyedén képes mozgatni: 8,9 alatt gyorsul százra, végsebessége pedig valós 155 km/óra.
Közben csak halkan jegyezzük meg, hogy Magyarországon az autópályán azért a tempóért, amit a videón látható kisautó a valóságban elért, még közigazgatási bírságot sem szabnának ki, ugyanis 100 km/óra megengedett sebesség felett legalább 21 km/órás túllépéstől, azaz 151 km/órától jár a csekk, igaz, rögtön 39 ezer forintunk bánja.
Ettől függetlenül nem biztatnánk egyetlen Smart Fortwo tulajdonost a képsorokon látottak utánzására.