Módosítást nyújtott be a kormány a bírságok mértékét illetően, és szinte minden tételen emeltek, bár nem túl jelentős mértékben.
Frissítés (08.15.): Hétfő este megjelent az a rendelet, amelynek köszönhetően emelkednek a közigazgatási bírságok díjai. Az is előkerült korábban, hogy esetleg lazíthatnak a vezetéshez kapcsolódó alkoholfogyasztás szabályain.
Szerencsére ez egyelőre nem történt meg, ám helyette még emelkedett is az ittas vezetésért járó büntetési tételek tarifája. Az a szabályozás megmaradt, hogy szabtak egy határértéket 0,30 gramm/liter véralkohol vagy 0,15 milligramm/liter légalkohol szint esetén.
Ha ezen értékek alatt maradunk, akkor azért az eddigi 30 ezer forint helyett 39 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetnünk. Ha ezeket az értékeket meghaladó az ittasságunk, akkor viszont az eddigi 100 ezer helyett már 130 ezres bírságra számíthatunk.
Tervezetet nyújtott be a kormány annak kapcsán, hogy a szabálysértési bírságok büntetési tételeit megemeljék. Ennek értelmében szeptember elsejétől mindenféle szabálysértésért komolyabb büntetést kéne fizetni, legyen szó egyszerűbb kihágásokról vagy akár gyorshajtásról.
A gyorshajtás különösen komoly probléma itthon, mégsem ehhez mérten emelték a büntetési tételek. Éppen csak igazítottak rajta néhány százalékkal, de nem ez fogja visszatartani a gyorshajtókat.
A rendeletben három részre szedték a gyorshajtások kapcsán a sebességeket. Külön vizsgálják a gyorshajtást 50 km/óra sebességig, majd 50 és 100 km/óra között, végül 100 km/óra felett.
Érdekes, hogy a sebességtúllépésekért minden tartományban pontosan ugyanolyan bírság összegek vannak, csak más sávokban. Alacsonyabb korlátozásoknál hamarabb jár a maximális bírságösszeg, bár az 50-es határ esetében is legalább 125 km/órával kell menni, hogy a legnagyobb bírságot szabják ki.
50 km/h sebességig:
- 15-25 km/h közötti sebességtúllépés 30 ezerről 39 ezerre drágul
- 25-35 km/h közötti sebességtúllépés 45 ezerről 58 500 Ft-ra drágul
- 35-45 km/h közötti sebességtúllépés 60 ezerről 78 ezerre drágul
- 45-55 km/h közötti sebességtúllépés 90 ezerről 117 ezerre drágul
- 55-65 km/h közötti sebességtúllépés 130 ezerről 169 ezerre drágul
- 65-75 km/h közötti sebességtúllépés 200 ezerről 260 ezerre drágul
- és 75 km/h feletti sebességtúllépés 300 ezerről 390 ezerre drágul
50-100 km/h sebességig:
- 15-30 km/h közötti sebességtúllépés 30 ezerről 39 ezerre drágul
- 30-45 km/h közötti sebességtúllépés 45 ezerről 58 500 Ft-ra drágul
- 45-60 km/h közötti sebességtúllépés 60 ezerről 78 ezerre drágul
- 60-75 km/h közötti sebességtúllépés 90 ezerről 117 ezerre drágul
- 75-90 km/h közötti sebességtúllépés 130 ezerről 169 ezerre drágul
- 90-105 km/h közötti sebességtúllépés 200 ezerről 260 ezerre drágul
- 105 km/h feletti sebességtúllépés 300 ezerről 390 ezerre drágul
100 km/h sebességig:
- 20-35 km/h közötti sebességtúllépés 30 ezerről 39 ezerre drágul
- 35-50 km/h közötti sebességtúllépés 45 ezerről 58 500 Ft-ra drágul
- 50-65 km/h közötti sebességtúllépés 60 ezerről 78 ezerre drágul
- 65-80 km/h közötti sebességtúllépés 90 ezerről 117 ezerre drágul
- 80-95 km/h közötti sebességtúllépés 130 ezerről 169 ezerre drágul
- 95-110 km/h közötti sebességtúllépés 200 ezerről 260 ezerre drágul
- 110 km/h feletti sebességtúllépés 300 ezerről 390 ezerre drágul
Az 56 oldalas dokumentum nagy részét táblázatok töltik ki. Ezekben szerepelnek az új bírságösszegek különböző szabálysértések esetén. Nem csak az autósok számára drágult minden, de szó van teherautók és fuvarosok büntetési tételeiről is, amelyek szintén drágultak. Ezekről a részleteket itt tudod elolvasni.
Hogy ez a módosítás mennyit fog segíteni a szabályok betartásán, az kérdéses. Ennél talán nagyobb segítség lehet majd az, hogy hamarosan felülvizsgálják a KRESZ és a jogosítványszerzés szabályait, majd módosítják azt.