2021. május 18. | 11:36

Dániában a korábbiaknál is keményebben lépnek majd fel az „őrült” járművezetőkkel szemben.

Dánia rendelkezik a világ egyik legbiztonságosabb közúthálózatával, tavaly egymillió lakosra vetítve 27 fő vesztette életét közúti balesetben a skandináv országban, Európában ennél jobb statisztikai mutatót csak Svédország és Málta tudott reprezentálni 2020-ban. A dán kormány sokat tesz azért, hogy mindenki biztonságban érezze magát az autóban ülve, most éppen azt ígérte, hogy a jövőben a korábbiaknál is keményebben lép majd fel az „őrült” járművezetőkkel szemben.

Sok ország számára jelenthet követendő példát Dánia, ahol a közúti balesetben elhunyt személyek számát közel 40%-kal sikerült csökkenteni az elmúlt évtizedben. Magyarországhoz hasonlóan a dánoknál is a gyorshajtás számít az egyik legfőbb problémának az utakon, ezért az ottani hatóságok rendületlenül küzdenek a közlekedési morál még jobbá tételéért, ami egyet jelent az agresszív járművezető stílus határozott visszaszorításával.

Ez utóbbit ők „őrült járművezetésnek” (vanvidskørsel) hívják. Aki a közeljövőben Dániába szeretne látogatni, annak nem árt tudni, hogy a felelőtlenül száguldozó járművezetők büntetését jelentősen megszigorították az országban. Ebbe a tágabb értelemben vett halmazba a következő szabályszegések tartalmaznak:

  • 200 km/óra feletti sebességgel haladás (alapvetően lakott területen kívüli utakon),
  • a sebességkorlátozás kétszeres túllépése, de legalább 100 km/órával való haladás,
  • különösen agresszív járművezetési stílus,
  • járművezetés 2,0 ezreléket meghaladó ittasság esetén.

Aki a fenti jogsértések közül akár csak egyet is elkövet, jelentős összegű pénzbírságra, a jogosítvány azonnali elvételére, valamint 20 napig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Ezek a büntetési tételek még abban az esetben is érvényesek, ha az illető a magatartásával közvetlenül nem idézett elő balesetet és senkinek nem okozott sérülést.

Ezek mellett a bíróság úgy is rendelkezhet, hogy elkobozza a vádlottól a jogsértés pillanatában általa használt autót, függetlenül attól, hogy a járműnek ki a valódi tulajdonosa. Végül, de nem utolsó sorban a halálos közúti baleset okozásának szankcióit is szigorították Dániában. A döntés értelmében az ilyenkor kiszabható szabadságvesztés büntetés mértékét 150%-kal megemelték, ami további plusz börtönéveket jelent a halálos közúti tragédiák elkövetőinek.

Baleset-megelőzés