2019. szeptember 29. | 14:50

Ezekkel a vasakkal járnak a techvállalatok alapítói és vezetői.

Dustin Moskovitz – Volkswagen Golf R32

Dustin Moskovitz benne volt abban a fejlesztői körben, amelyik megalkotta a Facebookot. A vállalatot azonban 2008-ban elhagyta, hogy egyéb projekteken dolgozhasson. Vagyona igen jelentős, de ennek ellenére „csak” egy Volkswagen Golf R32-t tudhat magáénak. Nem mondanám ugyan átlagos autónak, de futná neki Ferrikra vagy más sportkocsikra is.

Elon Musk – Lotus Esprit

Nem meglepő módon Elon Musk elsősorban Teslákkal jár, garázsában van egy Model S, egy Model 3 és egy Model X is. Tehát van miből választani reggelente. Van egy Tesla Roadstere is, de azt kilőtte az űrbe, ezért már nem tudja vezetni. Beülhet viszont a veterán Ford T-modelljébe vagy a Jaguar E-type roadsterébe is, amelyek szintén az autórajongó gyűjteményét gazdagítják. Ezeken felül van egy Lotus Espritje is, ami a Kém, aki szeretett engem című James Bond-filmben szerepelt, mint tengeralattjáró. Vezetni ezt sem tudja persze, a filmes kellék a Tesla központja előtt van kiállítva.

Jony Ive – Bentley Mulsanne

Jony Ive korábban az Apple vezető dizájnere volt, pedig valójában gyerekkora óta autótervező akart lenni. Ennek megfelelően imádja az autókat és jó hazafiként elsősorban a brit autókat gyűjti. Volt vagy van Aston Martin DB9-ese, Aston Martin Vanquishe, Bentley Brooklands-je és Bentley Mulsanne-ja is, hogy csak az érdekesebbeket említsem.

Evan Spiegel – Ferrari F12

Evan Spiegel alapította a Snapchatet és alapozta meg ezzel gazdagságát. Az alkalmazás sikerén felbuzdulva meg is lepte magát egy Ferrari F12 Berlinettával. Egy korábbi posztjában úgy fogalmazott, hogy „ez az autó hamisítatlan élményt nyújt számára”. Pedig korábban sem panaszkodhatott, ugyanis szüleit valahogyan rávette még tinédzser korában arra, hogy egy remek BMW 550i-t lízingeljenek neki.

Tim Cook – BMW 528i

Tim Cook az Apple jelenlegi vezére, aki Steve Jobs-t követte a vállalat vezetői székében. Ezzel a pozícióval nem keres rosszul, a 2018-as éves fizetése majdnem elérte az 5 milliárd forintot. Mégis csak egy előző generációs BMW 528i-t vezet. A 2010 és 2017 között készült modellt jelenleg 4 és 8 millió forint körül lehet megkapni használtan Magyarországon. Meglepően szerény választás egy cégvezértől.

Sean Parker - Audi S5

Sean Parker a társalapítója a Napster nevű fájlmegosztó szolgáltatásnak. 2004-ben pedig – mindössze 24 évesen – a Facebook elnöki tisztségét is betöltötte. Attól függően, hogy épp a keleti parton (San Francisco) vagy a nyugati parton (New York) van-e dolga egy Audi S5-öt vagy egy Tesla Model S-t hajt.

Steve Jobs - Mercedes SL55 AMG

Az Apple látnoki képességekkel bíró korábbi vezére – nyugodjék békében – mindig is nagy rajongója volt a Mercedes autóinak. A képen látható fotó a cég kaliforniai központjában készült még 2010-ben, a rajta szereplő jármű pedig egy Mercedes-Benz SL55 AMG. Az autót egy 5,5 literes V8-as kompresszoros motor hajtotta 517 lóerővel és 720 Nm-es nyomatékkal.

Phil Schiller - Porsche 911 GT3 RS

Phil Schiller az Apple marketing-igazgatója (már megint egy Apple-nél dolgozó)  és a jelek szerint rendesen meg van fizetve. Olyan autók képezik a gyűjteményét, mint a Porsche 911 GT3 RS, a Porsche 718 GTR vagy a Porsche 550A és 356 SL veterán sportautók. Mármint ezek az autói a német márkától. Ezeken felül van egy Jaguar D-type-ja, egy Ford GT40-je, egy Lamborghini Miurája, egy Aston Martin DB4 GT-je és egy McLaren F1-je is. Szép kis lista.

John McAfee - Bentley Azure

John McAfee alapította a vírusirtó programjáról híres vállalatot 1987-ben. Azonban ma már nincs semmi köze a céghez, tehetségét inkább a kriptovaluták piacán kívánja kamatoztatni, sőt, emberünk a virtuális pénz legnagyobb terjesztőjének mondható manapság. Nem is kevés sikerrel, ugyanis 2018-ban bitcoinnal vásárolt magának egy Bentley Azure-t. Arról nincsenek információk, hogy mennyi bitcoinnal fizetett a 350 ezer dolláros autóért.

Carlos Slim - Bentley Continental Flying Spur

Carlos Slim és családja birtokolja Közép- és Dél-Amerika legnagyobb mobilszolgáltatóját, az America Móvilt. A szekér szalad, mert jelenleg ő a világ 5. leggazdagabb embere a 64 milliárd dollárra becsült vagyonával. Slim birtokolja a Escudería Telmex nevű mexikói csapatot is, amely az autóversenyzésben érdekelt és a jövő nagy tehetségeinek a kinevelésén fáradozik. Több fiatal mellett az F1-es Sergio Perez is az ő pártfogoltja. Vagyonához illően az autóflottáját egy Bentley Continental Flying Spur és egy Maybach alkotja.

A Mercedes-Benz SL55 AMG-je ma is megállná a helyét. A kompresszorral megfújt V8-asa szépen mozgatja az autót: