Kiragadni ebből a kedvenc sivatagi kalandunkat szinte lehetetlen. A leglátványosabbat viszont meg tudom osztani Veletek, képekben és mondatokba foglalva.
Tudom, hihetetlennek tűnő dolog, hogy a nehéz és nagyteljesítményű terepjárók mellett én Mikiegérként a sivatagban randalírozok. De láttam én már a Bamako-rali idején épített expediciós autókat az aszfaltcsíkon tanakodni: Bemenjünk? Ne menjünk?
Amikor jöttem kifelé a trabival a dűnéről, akkor meg elhangzott a mondat részükről:
"Most már bemegyünk akkor is, ha mind meghalunk."
Technikailag tanulni kell a sivatagot. Évek kellettek nekem is, hogy ne valami terepjáró után, piros vontatókötélen lógva hódítsam a Szaharát.
Könnyű autó, leengedett gumi, vissza-kettő-középgáz!
Amíg be nem nézünk valami puha homokot, vagy nem rogyunk bele a dűneperem laza oldalába, addig nincs gond. Ha megálltunk, a kétkerék meghajtás egyik oldala ledifferál, leássuk magunkat olajteknőig, aztán lehet tologatni, homokvasazni, csörlőzni, vontatni...
Szuper videóim vannak erről például itt:
Most viszont inkább egy kicsivel látványosabb, színesebb világot mutatnék Nektek hiszen Marokkó tényleg az ízek és színek világa. Érdekes populáció is lakja, többek között a "berberek".
Nomád népcsoport akire a rómaik akasztották ragadványnévként a barbárt, mivel nem beszéltek latinul. Leginkább velük találkozom a Szahara nevű nagy homokozóban aminek éppen csak a széle ér át marokkói területre.
Lehet azért választani a merzougai kicsit turistásabb és a M.hamid környéki Erg Chiggaga dűnéi között. Persze ezek a "választások" nem ovis szintűek, bármelyik eléréséhez 400-600 kilométer autózás tartozik. Ez trabantos nyelvre fordítva, minimum kettő - hat napos expedíció.
Általában 300 kilométeres távokat ütemezünk naponta, ennél több esetén már nem kirándulsz, hanem dolgozol. Más az amortizáció mértéke technikailag, ruházatilag, higiéniailag, de főként agyilag. Egy-egy egész napos vezetés alatt annyi impulzus ér, annyi elképesztő közlekedési élmény, hogy szó szerint mosogatórongy a sofőr estére. Meséljek?
Mégy az úton. Ez még nem bonyolult. A kétsávoson nemritkán négyen egymás mellett, miközben miközben jobbról kismotoros előz, szembe meg elszabadult fehér ló vágtázik. A túlterhelt, túlpakolt teherautók rakománya az arcodba lóg, az út mellett pedig szőnyegen imádkoznak.
Az est az különösen kemény, mert kivilágítva leginkább csak Te vagy, az úttesten levő kátyúk meg igazi fekete lyukak. Ha esetleg az eseménymentességbe belebambulnál, akkor a müezzin ordít fel... Szóval örömteli amikor végre egy dűne alatt levetkőzöd magadról a Trabantot a papucsoddal együtt és mezítláb felmégy az Erg Chebbi-re.
Én mindig a legközelebbi biwakban vagy kempingben szoktam bevackolni, mert a kasbah teteje kilátópont is egyben. Hajnalban szuper képeket lehet lőni, ahogy a felkelő nap fényében hozzák be a felnyergelt de még üres tevéket. Ha valakinek kedve támadna egy ilyen költség megosztásos alapon működő kiránduláshoz akkor kereshet a Trabant-expedició Facebook-oldalán.
A képeket erről a túráról Miklovicz Mariann készítette.
