Veisz Evelin beszámol eddigi kalandjaikról! + VIDEÓ

Frissítve:
2018-10-30, 15:38

Az overlanderek már közel két hónapja úton vannak Szingapúr felé. Eddigi útjuk során már hét országot és több, mint 13 000 km-t hagytak maguk mögött.

Veisz Evelin egy rövid videó keretein belül számol be arról, hogy mi történt vele és párjával a másfél hónap alatt, ugyanis ennyi idő telt el mióta Budapestről megkezdték útjukat Szingapúr felé.

Overlanding

Amit Evelin elsők közt kiemel a videóban, az nem más, minthogy rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettek gazdagabbak, melyek a későbbiekben bizony nagy hasznukra válhatnak. Ennyi kilométer megtétele után feltehetőleg kimerült a páros, de ennek ellenére Evelin rendkívül boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik, hiszen azt mondja, olyan érzés, mintha csak tegnap indultak volna Budapestről.

híd

A csodálatos Törökországba Románián és Bulgárián keresztül jutottak el, illetve a Fekete-tenger partján autóztak végig. Alkalmuk volt bejutni egészen a város közepébe, ahol egy vulkanikus kőzetekkel teli régió, Kappadókia fogadta őket.

„Az ember úgy érzi, mintha a Holdon lenne”. – így jellemezte a területet Evelin.

Kappadókia

Onnan Grúzia felé vették az irányt, ahol már sokkal inkább vadkempingezést kellett folytassanak, nem úgy, mint azelőtt. Az addigi helyeken ugyanis rengeteg hivatalos kempingben tudtak pihenni, ahol zuhanyzó is fogadta őket. Imádták a grúz konyhát, valamint az ország panorámája is teljesen magával ragadta őket, olyan volt, mintha egy Nemzeti Parkban turistáskodtak volna.

Veisz Evelin

Kazahsztán északi részén haladtak tovább, ott sajnos már nem tudták tartani az előre betervezett napi 200-300 km-t, így volt, hogy annál sokkal többet, 600-700 km-t kellett autózniuk egy nap. Ami meglepő volt számukra, hogy a kazahsztáni emberek rendkívül kedvesek, segítőkészek és érdeklődők voltak. A világjáró páros még ajándékokat is kapott az ott lakóktól!

Toyota Land Cruiser Mongóliában

Az ulánbátori kempingből rögtön Kína felé veszik az irányt, ahol nagyjából 40-50 napot terveznek eltölteni. Az út során két másik autó, illetve egy idegenvezető is segítségükre lesz, ő fogja őket végig vezetni az ország nyugati részén.

Toyota Land Cruiser Mongóliában

A végcél természetesen maradt az eredeti, ami nem más, mint Szingapúr. Addigis további érdekes videókkal, beszámolókkal fogja ellátni az Alapjárat.hu olvasóit Veisz Evelin és Elekes Ferenc.

Kapcsolódó írások

Overlanding: Kazahsztáni kalandok
2018. szeptember 06.
80 km/órás sebességgel hasított a homokkal fedett úttesten a magyar páros, mely egyre közelebb jár Szingapúrhoz.
Land Cruiser
2018. november 22.
A magyar párost vadkempinges éjszakájukon katonai ruhába öltözött, AK 47-essel felszerelt férfiak zavarták meg, majd a Thaiföldi határátkelőn is akadt gondja az overlandereknek.
overlanderek
2019. március 16.
A két magyar overlander elérte úticélját, Szingapúrt, és már a következő kalandot tervezik
overlanding Kínában
2018. november 03.
Evelin és Ferenc Toyota Land Cruiserével egyre közelebb kerül úticéljához, Szingapúrhoz.