A megállapodás értelmében jövő évtől - egy porszívóhoz hasonlóan - az interneten keresztül is megvásárolhatók lesznek a koreai autógyártó termékei. A szolgáltatás először csak az Egyesült Államokban válik elérhetővé.
Nálunk még kevésbé elterjedt szokás, de tőlünk nyugatra nem ördögtől való a heti bevásárlás online rendezése, persze van egy olyan érzésem, hogy rá fogunk szokni, ahogy az ételrendelésre is. Amerika azonban még egy lépést tett előre az online kereskedelem sokszínű világában: új autót vásárolhatnak az USA lakói.
Mi egyelőre reménykedhetünk abban, hogy legalább az online autóátírás korszaka eljön, és így végre nem kell majd az okmányirodában várakozással tölteni értékes időnket. Az Amazon, a világ legnagyobb online piactere most egy új szolgáltatással bővítette eddig is széles portfólióját. Jeff Bezos cége a Hyundai márkával kötött megállapodást, amelynek keretein belül koreai modellek közül válogathat és akár vásárolhat a felhasználó az amazon.com oldalon épp úgy, ahogy például egy hajszárítóval is tenné.
A megtalálható példányok azonnal, készletről elérhetők, így nem csak egy online konfigurátorként érdemes a szolgáltatásra gondolni. Az Amazon tervei között egyértelműen szerepel a bővítés, így nyitottak a további márkákkal közös munkára is.
Az akcióról elsők között beszámoló brit Autocar magazin felkereste az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó céget, hogy tervezik-e a lehetőséget megteremteni az európai piacon is, továbbá milyen más gyártók termékei jelenhetnek még meg a kínálatban, ám egyelőre nem kaptak választ. A koreai márka talán azért élvez elsőbbséget, mert az Amazon Alexa AI asszisztense kerül járművei fedélzeti rendszerébe.
A közös munkával kapcsolatban Jaehoon Chang, a Hyundai Motor Company elnök-vezérigazgatója azt mondta:
„A világ egyik leginkább vásárlóközpontú szervezetével partnerségre lépni hihetetlen lehetőségeket nyit meg előttünk azért, hogy tovább tudjuk bővíteni portfóliónkat, szélesíteni értékesítési hálózatunkat, segíteni átállni az elektrifikációra és a jövő okosmobilitását elterjeszteni.”
A konfigurátorral is rendelkező felületen egyébként már most megtekinthetők kívülről és belülről egyaránt a választani kívánt járművek, bár azonnali vásárlásra egyelőre nincs lehetőség. A nálunk ismert típusok közül az Ioniq 5 és 6, a Tucson, a Kona és a Santa Fe egyaránt elérhető, ezek mellett pedig további öt modell áll rendelkezésre.
A kiválasztott járműre kattintva láthatunk már alvázszámot, valamint akár a kereskedő oldalát is meglátogathatjuk. Nem valószínű, hogy a közeljövőben nálunk így lehet majd új autóhoz jutni, így addig szóljon pár tanácsunk azoknak, akik online talált használt autót szeretnének megnézni vagy előre lefoglalózni, mert olyan kihagyhatatlan üzletnek tűnik.