Kártörténeti elemzés 7 990 Ft-ért
Itt az új direktíva: fonetikusan kell írni az összes F1-es versenyző nevét
Most már csak az a kérdés, hogy a hétvégi Japán Nagyídíjat Norrisz, Fersztáppen, Rásszell, Piásztri, esetleg Lökler nyeri-e.
Jól vizsgázott a forgalomban az új magyar elektromos midibusz
Öt héten és 5800 kilométeren át szállította az utasokat Baján a legújabb magyar elektromos midibusz, a GANZ-SOR EBN8 friss fejlesztésű prototípusa. Ez volt az első alkalom, hogy menetrendszerinti járatként közlekedett az új e-busz, a város minden pontján találkozhattak vele az utasok. A GANZ-SOR voltaképpen hazai terepen volt, hiszen a bajai GTKB Kft.-nél magyar mérnökök, régi Ganz-osok fejlesztették ki a jármű szívét, az elektromos hajtást, valamint a szoftverfejlesztési feladatokat is ők látták el.
Kilométer alapú árazást vezet be a wigo carsharing
A felhasználói igényekre reagálva változtat árazásán a wigo carsharing: az 1 óránál rövidebb utak esetén kizárólag a megtett kilométerek alapján kell mostantól fizetni. A hosszabb, napos és órás bérlések is több rugalmasságot biztosítanak, hiszen az időalapú díjakat jelentősen csökkentik, és mostantól csak a ténylegesen megtett kilométerek kerülnek elszámolásra. További újdonság, hogy áprilistól a felhasználók három havidíjas tagsági csomagból választhatnak, ha a wigo carsharing nemrég megújított flottáját állandó kedvezménnyel szeretnék igénybe venni.
Idén lassulhat a hazai autópark öregedése
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu eddigi 2025-ös adatai alapján ismét növekedett a használt autók átlagéletkora tavalyhoz képest.
Ez az autó a vadászbalesetek ellen is véd
A legtöbb páncélozott jármű a civilizáció keblén elkövetett támadások ellen nyújt védelmet. Aki azonban az Inkas Armored által felkészített, új generációs Toyota Land Cruiser 250-nel utazik, a világ végén is biztonságban tudhatja magát.
Simán túlfutja gyári végsebességét a veterán Nissan Silvia a német autópályán - VIDEÓ
Rendesen meghajtották a retró vasat az Autobahn aszfaltján, meg is lett az eredménye.
Döntött a Red Bull: Cunoda lesz Verstappen csapattársa Japánban!
Hazai futamán egy papíron erősebb autóval versenyezhet a japán pilóta.
Nem viselte jól az opeles szerencsétlenkedését a Mercedes-SUV sofőrje - VIDEÓ
Busz kamerája rögzítette a türelmetlen sofőr hajmeresztő manővereit.
Miért válassz dedikált töltőt a Li-ion akkumulátorokhoz?
A modern mobil világban a lítium-ion akkumulátorok használata elengedhetetlen, hiszen ezek az eszközeink energiával való ellátásának alappillérei. Okostelefonokban, elektromos járművekben és számtalan más technikai eszközben találkozhatunk velük nap mint nap.
Enhancing Vehicle Security and Fleet Management with GPS Trackers and Solutions
In today's fast-paced world, GPS tracking technology has become an essential tool for individuals and businesses alike.
Tönkrement a Volkswagen elektromos labdaszállító kisautója a franciák meccsén, talán lemerült az aksija?
Nem kellett volna nagy távolságot megtennie a kisautónak, mégsem sikerült.
Ostobaságokat okád ki magából a mesterséges intelligencia, az emberek mégis vakon hisznek neki
Manapság sokan már nem a Google-ben keresik a kérdéseikre a választ például akkor, ha elromlik az autójuk, hanem a ChatGPT-től várják a megoldást, ennek azonban komoly veszélyei vannak.
Vászonképek és kreatív megoldások a modern otthonokban
Az otthon hangulata meghatározó szerepet játszik abban, hogyan érezzük magunkat mindennapjaink során. A dekoráció nemcsak személyiségünket tükrözi, de életérzéseinket is képes formába önteni.
Biztonsági kamerával az otthon nyugalmáért
A modern technológia számtalan lehetőséget kínál az otthonunk védelmére. Ám még a legtartósabb ajtók és ablakok sem minden esetben biztosítanak elegendő védelmet a betolakodók ellen.
Az ágyneműhuzat titkai: Hogyan válaszd ki a tökéletes garnitúrát a pihentető alváshoz?
Az ágyneműhuzat kiválasztása első pillantásra talán egyszerűnek tűnik, ám valójában kulcsfontosságú döntés, amely jelentősen befolyásolja alvásunk minőségét és kényelmünket. Sokan nem is gondolnak bele, hogy egy jól megválasztott ágyneműhuzat mennyire javíthatja az alvási környezetet, míg egy rosszul választott darab akár megzavarhatja a nyugodt éjszakákat is. Mai cikkünkben részletesen körbejárjuk az ágyneműhuzat témáját, hogy segítsünk megtalálni számodra a tökéletes választást.
Teszten az 1 millió kilométert futott Ikarus 415-ös! - VIDEÓ
Hány kilométer van benne? Sokszor halljuk ezt a kérdést ha például használtautó vásárlás előtt állunk. Használt busz vásárlása előtt érdemes ilyet kérdezni? Aligha.
Valódi ritkasággal bővült a Kaáli Autó-Motor Múzeum: érkezik a legendás McLaren M8C
A dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeum egyedülálló autó- és motorgyűjteménye újabb mérföldkőhöz érkezett: egy teljes körűen restaurált, versenykész McLaren M8C érkezik az ország legnagyobb és legváltozatosabb járműkollekciójába.
Kettős győzelmet aratott a McLaren Kínában, Oscar Piastrit megközelíteni sem tudta senki
Az ausztrál győzelemre váltotta a pole pozícióját, a nagy csatározások a középmezőnyben zajlottak.
Jégből készült abroncsokat raktak egy Ladára, az eredmény sejthető volt - VIDEÓ
Készítettek egy olyan jeges abroncsot is a Ladára, amibe csavarokat fagyasztottak.