2018. szeptember 21. | 16:08

Kikerülhet a KRESZ-ből az előírás, hogy ha van valahol bringaút, illetve gyalog- és kerékpárút, akkor nem lehet az úttesten tekerni. Ez a változás persze az autósokat is nagyban érinti!

A kötelező kerékpárút használat eltörlése érdekében régóta lobbiznak az érdekvédelmi szervezetek, mert szerintük nagyon sok az olyan járdán vezetett, a gyalogosoktól csak sárga csíkkal elválasztott „kényszer bringaút”, ami nem jó se a sétálóknak, se a tekerőknek.

Statisztikák szerint éppen az ilyen utak kereszteződéseiben éri a bringásokat a legtöbb baleset, ami azért lehet, mert ezzel kapcsolatban sok a félreértés a kétkerekűt hajtók és az autósok körében egyaránt.

A jogszabály szerint azokban a kereszteződésekben, ahol a gyalogátkelőhely mellett kiépített kerékpárút van, a kerékpárról nem kell leszállni. Igaz ez akkor is, ha elsőbbségadási kötelezettsége van a kerékpárosnak a védett útvonalon közlekedő járművekkel szemben, de itt az áthaladás előtt természetesen meg kell adni az elsőbbséget, és csak utána lehet a pedálra lépni. Ezt egyébként minden esetben tábla is jelzi! (Sok bringás azt gondolja, hogy áttekerhet a zebrán is, ám ez szabálytalan, ám ami még fontosabb, nagyon veszélyes is.)

A gond csak az, hogy például jobbra kis ívben forduláskor az autós nehezen látja be a kerékpárút-járda kombót, ha pedig a bringás gyorsabban megy a megengedett legnagyobb sebességnél, könnyen megtörténik a baj. Ez nagyon gyakori, ugyanis nem minden kerékpáros van tisztában azzal – de miért is volna, hiszen nincs semmilyen képzés az iskolában ezzel kapcsolatban -, hogy 20 km/órás sebességnél nem szabad gyorsabban tekernie a gyalogos- és kerékpárutakon.

Erre lehet megoldás egy friss szakmai tervezet szerint, hogy lakott területen belül minden kerékpáros, lakott területen kívül viszont csak az úgynevezett sportkerékpárosok mentesülnének a kötelező bicikliút-használat alól. (A sportkerékpárosok a Magyar Kerékpáros Szövetségtől szerezhetik be a jogosultsághoz szükséges licenszt.) Vagyis, ha egy bringás például szeretne gyorsabban haladni, akkor ezt az autókkal közösen megtehetné lakott területen belül akkor is, ha egyébként van mellette kerékpárút.

Szerintem ez nem teljesen elvetélt ötlet, ám ha megnézzük a közutak állapotát, a megsüllyedt csatornafedeleket, a nyári melegtől felhullámosodó aszfaltot, a dugókat kicselezni vágyó motorosok és robogósok invázióját, akkor azért ez már egyáltalán nem tűnik annyira biztonságos megoldásnak. És akkor még nem beszéltünk azokról a budapesti buszokról, amelyek alig férnek el egy szabványos sávban.

Te mit gondolsz autósként a tervről?