2019. március 12. | 17:01

1 hónappal ezelőtt még csak bejelentették, most már itt vannak a részletek is a júliustól igénybe vehető 2,5 milliós állami támogatásról nagycsaládosoknak újautóra

FRISSÍTÉS!

Az állami támogatással megvett autókra kötelező lesz a kereskedő saját költségén felragasztani egy "Családbarát Magyarország" - feliratú matricát. A matricának az elidegenítési tilalom végéig, azaz 3 évig rajta kell lennie az autón. Hogy pontosan mekkora lesz a matrica és az autó mely részére lesz kötelező felragasztani, még nem tudni.

Februárban már írtam Köpködés nélkül: 2,5 millió autóra az államtól? címmel cikket arról, hogy bejelentették a 2,5 milliós állami támogatás a 7+ személyes újonnan vásárolt autókra. A cikk anno nagy vihart keltett köztetek, sokan hozzászóltatok, így még ha nem is válik politikai újsággá az Alapjárat, ha valami érinti az Alapjáratot, továbbra is beszámolok róla.

Most újabb részletek derültek ki arról, hogy hogyan és miként is lehet majd igénybe venni júliustól ezt a maximum 2,5 millió forintos állami támogatást.

Az állami támogatást névleg a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tanácsára vezették be, a szervezetnek 12 500 tagja van és elmondásuk szerint 93%-uk rendelkezik autóval, amik 70%-a 10 évesnél idősebb. Utóbbi tekintve, hogy a teljes hazai autóállomány átlagéletkora több mint 14 év, egyáltalán nem meglepő szerintem.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a mai, keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy:

  • a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után,
  • harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít,
  • a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak.

Nem lesz felső határa az autó értékének, amire fel lehet majd venni a támogatást, ami az én szememben megkérdőjelezi, hogy valóban bármilyen rászorultsági elv játszana szerepet a támogatás kifizetésénél. Mégis, te hogyan érzel azzal kapcsolatban, hogy akár egy Audi Q7-re is lehet ezt a támogatást fordítani?

Állami autótámogatás - részletek és feltételek

Az autót nem csak sima adásvételi szerződéssel, de zárt végű lízinggel is meg lehet majd vásárolnia az igénylőnek, vagy az igénylő házastársának/élettársának, kitétel viszont, hogy a vezetőnek B-kategóriás jogosítvánnyal kell rendelkeznie.

Az állami támogatással vett autókat 3 évig nem lehet majd eladni, ezzel igyekeznek megakadályozni az ügyeskedéseket, valamint csak személyautóra lehet felvenni a támogatást, tehát lakóautóra nem.

A támogatást nem kell majd megelőlegezni, hanem a Magyar Államkincstár utalja majd a kereskedőnek. Az igényléshez először igazolást kell majd kérni a jogosultságról a Magyar Államkincstártól vagy valamelyik kormányablaknál, ezután 6 hónap alatt kell megtörténnie az új autó megvételének, hogy felhasználhassák hozzá a támogatást.

Ha az elidegenítési tilalom nem kerül bejegyzésre, vagy hamisan lesz leadva az igénylés, ha 3 éven belül megszűnik a házastársi/élettársi kapcsolat, úgy abban az esetben késedelmi kamattal együtt kell visszafizetni az állami támogatást és a gyerekek elhelyezése után már nem számít nagycsaládosnak a korábbi igénylő. Akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha azt örökbefogadott gyerek után állapították meg, de a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást.

Hogy milyen autókra lehet felvenni a támogatást és mekkora mértékű a támogatás az autó teljes vételárához képest, a Portfolió szedett össze egy tartalmas táblázatot: