2022. március 05. | 17:24

Csábítóan jó áron adják őket, vezetni szinte mindet isteni, mégsem teljes a boldogság egy használt Mazda tulajdonosaként. Az okok ismertek. Ismertek?

„Szia, Marci!

Egy hónapja adtam el az öt éven át a tulajdonomban lévő Mazda MX-5-ömet. Annak minden bajával együtt vettem meg, de teljeskörű felújítás után nagyon szerettem és semmilyen hibája nem volt, úgy is adtam el. Szeretnék maradni a márkánál, ezért azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy mi a véleményed, esetleg tapasztalatod 2009-2010 évjáratú, 2.5 benzines Mazda 6-tal  (GH) kapcsolatban.

Ezek is úgy rozsdásodnak, mint a korábbiak? Hallottam olajfogyasztásról is. Hogyan tudom vétel közben megállapítani, hogy ilyen hibája lenne ennek a motornak? Megköszönném, ha bármilyen információval tudnál szolgálni fent nevezett autóval kapcsolatban.

Üdvözlettel,

Szabolcs”

Mazda 6
A kép illusztráció (Forrás: Mazda)

Szia, Szabolcs!

Köszönöm leveled. Tíz évvel ezelőtt én is hasonló cipőben jártam, mint te, hiszen akkor adtam el életem nagy szerelmét, az MX-5 NA Mazdámat. Már nem emlékszem, hogy mit vettem utána, de a kis roadster emléke még ma is boldogan él bennem.

Megértem, hogy maradnál a márkánál, ám el kell hogy keserítselek. A 2009-től gyártott Mazda 6 ugyanolyan gyorsan pusztuló autó, mint elődei. Rohadnak és az 1.8 és 2.0 MZR motorok könnyen lehetnek olajzabálók és egy lakatolással egybekötve nem túl olcsó mulatság. A 2.5 motorral nincsenek tapasztalataim, arról nem nyilatkoznék, mert eddig ezzel a motorral csak egy példányt adtunk el.

A vásárlók mellett a használtautó-kereskedők sem szeretik a Mazdákat, mert nehéz őket eladni és ennek az az oka, hogy kevesen keresik a márkát, ugyanis félnek tőle. Jogosan. Biztos sokan megköveznek majd, de a helyedben inkább megőrizném a kis MX-5 minden boldog pillanatát és további márkák után nézelődnék.

A rosszabb hír, hogy a most futó széria első példányai is kezdenek hasonló korróziós tüneteket produkálni és aki az ellenkezőjét állítja az vagy hazudik, vagy fogalma sincs róla. Autókereskedőként azt javasoljuk, hogy az új Mazdát vásárlók a bordó színt válasszák, mert azon nem lesz majd olyan feltűnő, ha idő előtt elkezd csipásodni.

További vicces tény, hogy a Mazda-tulajok mindig percre pontosan meg tudják mondani, hogy mikortól nem rohadnak annyira a Mazdák, vagyis, hogy mikor változtatott alváz- és üregvédelmi technológiát a gyártó. A probléma csupán annyi, hogy mindenki másképp tippel és végül senkinek sincs igaza, de arra minden tulajdonos kényesen figyel, hogy saját autóját már a jobbak közül valónak mondja. Tuti dátum volt már 2005 és 2007 közepe, sőt, 2007. szeptember 1-je is, a végeredmény viszont mindig ugyanaz: lakatolás.

Szerencsés vásárlást kívánok!

Marci