2023. május 10. | 10:33

Az új szabályozás értelmében a kismértékű gyorshajtás bár nem közigazgatási bírságot von maga után, büntethető lesz.

Váratlanul szabálymódosítás történt a sebességmérést és a bírságolást illetően az utakon. Május elsejétől megszüntették a sebességmérő eszközök néhány százalékos hibahatárát.

A szövegek alapján úgy lehetett értelmezni a helyzetet, ha 50-es szakaszon már 51 km/órával bemérnek és megállítanak, akkor már büntethetőek vagyunk. Ez csak a módosítás előtti szabályokhoz képest volt sokkoló.

Hiszen addig egészen rugalmasan álltak a kérdéshez, sok esetben a műszert úgy állították be, hogy még 60 körül sem mért be az 50-es szakaszon. Persze a helyzet más, ha a mérés után meg is állítanak.

Akkor csupán 3 km/óra hibahatárral számoltak maximum, illetve 100 km/óra felett 3 százalékkal. Ez most megszűnik.

Az üggyel kapcsolatban Óberling József ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője adott interjút a Kreszváltozás.hu-nak. Példákkal szemléltette, hogy mire számíthatnak az autósok.

Elmondta, hogy a kismértékű sebességtúllépéseket szabálysértési eljárásban vizsgálják majd attól függetlenül, hogy megállították-e az autóst vagy sem. Elmondása szerint május 1-je előtt, ha 50-es zónában egy autót bemértek 52 km/órával, akkor abból levontak 3 km/órát, tehát 49-re nem járt büntetés.

Ezzel szemben ez most nem így lesz. Mivel nem számolnak hibahatárt, így 52 km/óra már szabálysértésnek minősül. Nem összekeverendő azzal a nagyjából 15-20 km/órás túllépéssel, amely közigazgatási bírsággal szankcionálható (mint eddig).

Hozott egy másik példát is, amely például autópálya-szakaszokon releváns. Azt mondta, hogy ha 130-as szakaszon 151 km/órával mentünk, akkor a bemérés pillanatában levettek 3 százalékot. Az így keletkezett 146,5 km/óra még nem volt szankcionálható, míg május elsejétől már az.

Az ezredes arra a felvetésre is válaszolt, hogy az öregebb autók műszerei nem olyan pontosak, az emberek nem feltétlenül fogják tudni, hogy mennyivel mennek. Sokak szerint a hibahatár nem csak a gépeknek kéne szóljon, hanem az autóknak is.

Erre azt mondta, hogy nem kifogás, hiszen az autók sebességmérői jellemzően lefelé csalnak, így egy jól működő kilométerórával nem futhatunk bele ilyen kellemetlen helyzetbe. Elmondása szerint ha a műszer mégis máshogy mér, akkor az autó műszakilag nem megfelelő arra, hogy részt vegyen a közúti forgalomban.

Police.hu