A gépjárműadó jelenlegi rendszerén éppen csak annyit változtatnak, hogy érdemi változás ne történjen, mégis elvileg mindenkinek könnyebb dolga lesz, aki fizeti.
A Magyar Nemzet interjút készített nemrég Izer Norberttel, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárával. Akkor kiderült, hogy a kormány miért ilyen mértékben fogja növelni az üzemanyagok jövedéki adóját.
Az interjú során azonban szóba került még egy autósokat érintő téma. Itt a gépjárműadóval történő módosításról beszélt Izer Norbert és elmondta, hogy könnyítés lesz rengeteg magánszemélynek, cégnek és vállalkozásnak.
Arról van szó, hogy az eddigi fél évente fizetendő gépjárműadót innentől majd csak évente egyszer kell befizetni. Akinek viszont az összeg egyszerre sok lenne, az kérhet részletfizetést, hogy öt havi részletben törlessze.
Arról, hogy az éves fizetéshez való összevonás jár-e bármilyen összegváltozással, arról az államtitkár nem beszélt. A másik tétel, ami egyelőre nem derült ki, hogy innentől mikor lesz az éves befizetési határidő.
Hiszen jelenleg a NAV részére megfizetett gépjárműadót egyszer szeptember, egyszer pedig március 15-éig kell befizetni. Az adót forintban pontos összegben, tehát kerekítés nélkül kellett megfizetni, ezt még 2022-ben vezették be.
Emiatt egyébként előnytelen helyzetbe kerülhet az, aki befizeti a gépjárműadót, majd eladná járművét. A vásárlónak persze jó lesz, mert neki elég csak majd a következő évivel foglalkoznia.
Szintén még 2022-ben bevezették, hogy innentől a NAV nem küld papíralapú levélben értesítést a gépjárműadóval kapcsolatban, nekünk kell figyelni a határidőket. Az új rendszerben egyelőre az sem derült ki, hogy ez így marad-e, vagy innentől megint lesz értesítés.