Egy szolnoki férfi erősen ittas állapotban ült volán mögé, emiatt több parkoló autó pórul járt.
Sokan még mindig nem veszik komolyan az ittas vezetés veszélyeit. Pedig Magyarországon a rendőrség statisztikái szerint a második legtöbb személyi sérüléssel járó baleset történik ittas sofőrök miatt.
De mivel a jelenlegi rendszerben a büntetésnek nincs kellő visszatartó ereje, így sokan mégis autóba ülnek alkoholos ital fogyasztása után. Ahogy azt a szolnoki férfit sem tartotta vissza semmi, aki több autót is lezúzott állapotának betudhatóan.
Az eset már az ügyészségen is túl van, vádiratuk szerint a 40-es éveiben járó férfi 2023. április 18-án közlekedett részegen autójával a Madách utcában. Ráadásul nem is saját autójával, hanem munkáltatója járműve volt nála éppen.
Ebbe viszont kellően ittasan ült be ahhoz, hogy már ne tudjon stabilan vezetni. Ezt bizonyítja az is, hogy amíg végigment egy egyirányú utcán, addig négy parkoló autót is végighúzott.
A közlemény szerint az eset során senki sem sérült meg, csupán jelentős anyagi kár keletkezett. Az ügyészség ezért pénzbüntetést kért a férfira, illetve járművezetéstől való eltiltást.
Az ügy kapcsán a közeljövőben várhatóan a Szolnoki Járásbíróság fog majd dönteni. Az eset egy részletét egyébként egy térfigyelő kamera felvette, itt az látható, ahogy a részeg férfi az utolsó autót húzza le aznap éjszaka.
Azzal egyébként korábban már foglalkoztunk, hogy milyen fokú ittasság milyen hatással van az emberi szervezetre. Nem kell sok ahhoz, hogy valóságérzékelésünk valamelyest eltorzuljon és például ehhez hasonló baleseteket okozzunk.