2023. május 11. | 10:04

A Zala vármegyei férfi kétszer elég jelentős mértékben, egyszer csak enyhébben lépte túl a megengedett sebességet.

Minden autóst megmozgatott egy kicsit a hír, hogy nincs hibahatár innentől a rendőrség hitelesített sebességmérő készülékeiben. Tehát esetenként akár már 1-2 km/óra plusszért is büntethetnek.

Talán volt, aki azt gondolta, hogy a rendszer ezért rossz, pedig a fejétől bűzlik a hal. Erre bizonyíték az a Zala vármegyei BMW-s is, aki két óra alatt háromszor futott bele a traffipaxba.

Ő lehet az az autós, akit nem érdekelnek a bírságok, hisz mértékük jelentéktelenek lehetnek a felső és felső-középosztálybélieknek. Ezért aztán a gyorshajtás sem egy különösebben stresszes dolog számukra.

Így hát nem csak egyszer, de egyből háromszor is belefutott külön-külön sebességmérőkbe egymás után. Először 90-es szakaszon ment 159-cel, majd szintén 90-es szakaszon már csak 130-cal.

Nem sokkal később már lakott területen egy 60-as táblánál is bemérték, már csak csupán 73 km/órával. Emiatt az üzembentartóval szemben két közigazgatási bírságot szabtak ki, illetve egy alkalommal megállították és helyszínen "díjazták".

Emellett további 8 előéleti pontot gyűjtött össze a mutatványokkal. Ha ezekből összeszed 18-at, akkor nyereménye, hogy elveszik a jogosítványát, melyet csak képzések elvégzése után kaphat vissza.

Magyarországon az emberek jelentős százaléka nem veszi komolyan a gyorshajtást és annak esetleges következményeit. Pedig itthon a legtöbb személyi sérüléssel járó balesetet ez okozza.

Police.hu