2023. május 22. | 11:20

Egy jóindulatú autós szerette volna átengedni az állatot, de többen ezt nem vették észre.

Az úton áthaladó állat szinte mindig nagyon veszélyes dolog. Hiszen vaddisznót, szarvast vagy birkát elütni nem játék, komoly balesetet adódhat az ilyen helyzetekből.

Kisebb eséllyel, de olyan állatok is összetörhetik autónkat, mint egy nyúl, róka vagy pulyka. De hogy Amerikában, Florida államban egy teknős tört össze több autót és egy teherautót, azért az már magaslat.

Persze nem ez állat volt ennyire kemény vagy kártékony, hanem a közlekedési szituáció. Amint észlelte egy fekete pickupos az állatot, intenzív fékezésbe kezdett. Ezt a mögötte érkezők még meg is oldották, de hátrébb már voltak gondok. Hiszen egy kamionos is érkezett nagy tempóval, az ő fedélzeti kamerája mindent felvett.

Eleve egy autós a tükörbe nézés nélkül bevágott a kamionos elé, hogy ne rongyoljon bele az előtte haladóba. Ezzel azt érte el, hogy lecsiszolta a kamion, ami aztán még egy másik autóval és a fekete pickupossal is ezt tette.

Hiába, a lendület komoly dolog, lassan tudott csak lefékezni a hatalmas teherautó. A videó egy pontján a teknős fölé kerül, de végül kiderült, hogy az állat sértetlenül túlélte.

A helyzet elég különös, mert aki tartotta a követési távolságot és figyelt, az le tudott lassítani a saját sávjában. A kamera alapján olyan, mintha a kamionos egyáltalán nem lassítana, mert még a szembe sávokba is átgurult.

Mindenesetre a helyi hatóságok azt mondták, hogy bár gyönyörű és bőséges állatviláguk van, amit óvni kell, nem biztos, hogy a pickupos megfelelően járt el. Hiszen ezzel több ember életét is veszélybe sodorta az autópályán.

Depositphotos