2021. június 17. | 15:47

A japán márkának a plug-in hibrid modellekkel is nagy tervei vannak.

A Mazda amennyire csak lehetséges, szeretne szén-dioxid-semlegessé válni 2050-ig, ezért még a mostani évtized elején felpörgeti a villanyosítási stratégiáját. Ehhez jelentős beruházásokra lesz szüksége, a belső égésű motorok fokozatos kivonása után a cég kizárólag elektromos hajtású járműveket szeretne gyártani és forgalmazni.

A Mazda három villanyautót, valamint öt-öt hibrid és plug-in hibrid járművet tervez piacra dobni 2022 és 2025 között. Ezek a termékek nagyrészt a hazai piacot, Japánt, valamint Európát, az Egyesült Államokat, Kínát és az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) régiót célozzák majd meg. A mild-hibrid hajtásláncok, amelyek már most is elérhetőek egyes modellekhez, továbbra is belépő pontként szolgálnak majd a Mazda villamosított modellkínálatában.

SKYACTIV EV Scalable Architecture lesz a hivatalos neve annak a platformnak, amit a Mazda tisztán elektromos hajtáslánccal szerelt modelljeinek dedikálnak. Ezt az architektúrát 2025-ben avatják fel egy szériamodellen, ami aztán az évtized végéig tervezett számos, különböző méretű és karosszériaváltozatú jármű alapjául szolgál majd.

Közben visszatér a Wankel-motor, de nem egy sportautóhoz. Ehelyett hatótávnövelőként szolgál majd az MX-30-ban, amelyre kezdetben szigorúan villanyautóként hivatkoztak, aztán a Mazda egyes piacokon bevezette a hibrid hajtáslánccal ellátott kivitelt is. A vállalat becslései szerint 2030-ra a teljes termékpalettája valamilyen formában villamosított lesz, akkora a tervek szerint a forgalmazott járművek egynegyede villanyautó lesz.

Az autógyártó a sűrű villamosítási programján túlmenően egy fejlettebb autonóm vezetési rendszeren is dolgozik. A „Mazda Co-Pilot Concept” névre keresztelt rendszer 2022-ben mutatkozik be a nagy autók következő generációjában, valószínűleg a sorhatos motorokkal szerelt hátsókerék-hajtású autókban. A rendszer fejlettebb változatai folyamatosan figyelik majd a vezető állapotát, és képes lesz aktiválni az autonóm vezetési rendszert, ha a vezető már nem tudja biztonságosan irányítani a járművet.  Az autó magától lefékez, mielőtt teljesen megállna, ahol ez biztonságosan lehetséges lesz, és mentőt is hív, ha úgy érzékeli, hogy vészhelyzet van.