2021. április 12. | 13:02

Radar használata nélkül, csak a kamerákra támaszkodva lesz még hatékonyabb az FSD Beta.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója új információkat osztott meg a Twitteren a kaliforniai elektromosautó-gyártó önvezető, Full Self-Driving (FSD) Beta funkciójával kapcsolatban. Egy, az aktuális FSD Beta rendszerről szóló tweetre reagálva a dél-afrikai születésű vállalkozó elmondta, hogy a 9.0 verzió már majdnem készen áll, és jelentős javulást jelent majd az eddigiekhez képest.

Ami különösen érdekes, hogy a rendszer a szoftverfrissítést követően már nem fogja használni az autóban található radarszenzort, és kizárólag a kocsi kameráira fog hagyatkozni. A Teslákban jelenleg egy előrefelé néző radar, nyolc kamera és tizenkét ultrahangos érzékelő található.

Szóval az új frissítés egyben a radar használatának megszűnését is jelenti, és Musk megerősítette, hogy a Tesla az ezt követően gyártott autókba már nem is fogja beépíteni, így tartalékmegoldásként sem fogják alkalmazni. Musk korábban többször kifejtette, nem kíván LiDAR, vagyis lézeres szenzorokat használni az önvezető rendszerében, és hamarosan a radar is eltűnik a Teslákból. Úgy tűnik, a Palo Altó-i cég mérnökeinek határozott meggyőződése, hogy pusztán a kamerák használatával is képesek megfelelően üzemeltetni az FSD Betát.

Musk tweetjében azt is megemlíti, hogy az önvezető rendszer hatékonysága javulni fog rossz időjárási körülmények között, valamint sokkal jobban fogja kezelni a furcsa szituációkat a kereszteződésekben. Az időjárási rész egyértelmű, és nem is szorul különösebb magyarázatra, de hogy mit ért Musk a „furcsa szituációk” alatt? Nos, leginkább azokat a ritkán előforduló, nagyon nehéz vezetési helyzeteket, amelyekkel a rendszer talán még sohasem találkozott, így nincs tapasztalat ezekkel kapcsolatban. Ilyen például, mikor balra szeretnénk fordulni, ehhez azonban kereszteznünk kell a szembe jövő forgalmi sávokban haladó autósok útját.

Hogy mire is gondolok ezalatt? Ebből az FSD Beta tesztvideóból kiderül, ahogy az is, hogy ezen a területen egyértelműen van még hová fejlődnie a Tesla önvezető rendszerének.

A kaliforniai cég folyamatosan bővíti azok számát, akik éles körülmények között, valós forgalmi szituációkban tesztelik az FSD Betát. Jelenleg már 2000 sofőr használja a rendszert, ráadásul azt ígérik, hogy hamarosan már elérhető lesz egy olyan opció a Teslák infotainment rendszerében, amelynek segítségével ki lehet majd próbálni az önvezető funkciót.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu) készséggel áll rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.