2022. március 15. | 09:50

Az egykoron drága luxusnak számító extra nélkül ma már nehéz autót eladni.

Klímaberendezés nélkül ma már autót eladni idehaza sem könnyű, nemhogy vadonatújként, de használtként sem – ennek ellenére bizony az új autók között is kínálnak klíma nélküli belépőmodelleket -, de Európában, főleg annak keleti szegletében azért nem tekint vissza hosszú történelemre a klimatizált autók sztorija.

A KGST blokk országaiban gyártott, az egyszerű, köznép számára elérhető modellekben értelemszerűen szó sem lehetett efféle luxusról, az egyszeri ember már annak is örült, ha néhány év várakozás után nagyjából annak a gyártónak azt a modelljét vehette át, amit megjelölt. Nemhogy holmi extrák, de az autó színe sem volt biztosan választható opció, a legtöbben nem is hallottak még olyan úri huncutságokról, mint a klímaberendezés.

Ha azt hiszed, hogy a boldog és felhőtlen Nyugat-Európában sokkal másabb lett volna a helyzet, akkor tévedsz, igaz, ott legalább idővel opcionális extraként elérhető volt a drágább, nagyobb modellekbe a klimatizáció, de a funkció jelentős térnyerése itt is szinte velünk egyidőben, az 1990-es évektől kezdődött.

Mindez annak fényében nem kis fricska az innovációjára és fejlettségére oly büszke Európának, hogy az óceán túlpartján, az Amerikai Egyesült Államokban már a második világháborút megelőzően megjelent az autóklíma, a hetvenes években pedig négy újonnan eladott gépjárműből háromban megtalálható volt a léghűtő berendezés.

Kié az elsőség?

A fentiek alapján nem meglepő, hogy egy amerikai gyártó volt az első, bár azon belül van némi vita, hiszen elvileg két gyártó is magáénak követelhetné a dicsőséget.

A C&C Kelvinator nevű hűtőipari társaság (az autóklíma fejlődésében később is volt szerepük) már 1930-ban megépített egy olyan klímaberendezést, ami nem kevés kompromisszummal, de felszerelhető  - nem beszerelhető, hiszen hatalmas berendezésre kell gondolni - volt egy autóra. Meg is tették, egy Cadillac modellre rakták fel az egységet, ami ráadásul működőképesnek bizonyult, de egyértelmű volt az is, hogy ebben a formában a tömeggyártásra még nem igazán alkalmas.

Nem úgy a pár évvel később a a drága luxusmodelljeiről ismert konkurens Packard által kínált megoldás, amely először 1939-ben kínálta 274 dolláros felárért a méretes, zajos berendezést a kedves vevőknek. Érzékeltetésképpen akkoriban egy új autó átlagos ára nagyjából 700-850 dollár körül mozgott, azaz igen tisztességes felárt jelentett az egyébként fűtőegységet is biztosító klíma, ennek ellenére körülbelül 2000 darab Packard 180-as típushoz rendelték meg az újdonságot.

A méretes, egyelőre nagyobb részt szintén a csomagtartóra szerelt rendszert a Bishop és a Babcock Manufacturing szállította, és működési alapelvét tekintve gyakorlatilag megegyezett a mai légkondicionálókkal: kompresszort, kondenzátort, párologtatót és szárító egységet is tartalmazott, igaz, kezelése bonyolult volt, és hőmérséklet-szabályozó sem járt hozzá.


Hogyan működik a klíma?

Röviden úgy, hogy egy hűtőközeg segítségével lehűti a levegőt, és azt keringeti az autóban, a kívánt hőmérséklet eléréséig.

Kicsit részletesebben: a több elemből álló rendszer első egysége a kompresszor, amit a motor főtengelye hajt, és a klíma bekapcsolásakor elkezdi növelni a hűtőközeg nyomását és hőmérsékletét. Itt kapcsolódik be a munkába a kondenzátor, amelyen a keresztülhaladó hűtőközegnek az állandó nyomást fenntartva csökken a hőmérséklete, és folyékonnyá változik.

A következő lépcső a szárító, ami összegyűjti a kondenzátorból távozó, még gáz állapotú hűtőközeget, az esetleges, rendszerbe került szennyeződéseket és nedvességet. Innen az úgynevezett expanziós szelepnek köszönhetően a folyékony halmazállapotból gáz halmazállapotúra változik a hűtőközeg, csökken a hőmérséklet és ezzel együtt a nyomás is. Ezt követi a rendszer párologtató része, amely a hűtőközegnek köszönhetően lehűl, és egy ventilátor segítségével az ezen keresztül fújt hideg levegő pedig megérkezik a gépjárműbe, a hűtőközeg pedig ismét útnak indul a kompresszor irányába.


Fentiek részben választ adnak arra is, hogy miért fontos a klímaberendezés rendszeres karbantartása: a halmazállapot-változás miatt a zárt rendszer ellenére változik a hűtőközeg mennyisége, és így a normál működéshez szükséges nyomás is, ezért szükséges a szakszerű vizsgálat és az időnkénti utántöltés. Ugyanilyen fontos a tisztítás, takarítás: a párologtatóra óhatatlanul kicsapódik a pára, ami ideális tenyészközeg több baktériumnak is, amelyek közül néhány súlyos légúti betegségeket is okozhat.

Nagyobb baj volt azonban kezdetekben, hogy a berendezés a csomagtartó több mint felét foglalta el, ráadásul a rendszer időnként magától működésbe lépett, hiszen az autó motorja és a klímakompresszor állandó kapcsolatban voltak egymással – később ennek kiküszöbölésére elektromos váltórendszert iktattak be. A megbízható működést szintén hátráltatta a csomagtartóban elhelyezett berendezés, és az orrban lévő motor közti több méternyi hosszú vízvezeték is. Mindez azonban talán nem gátolta volna az értékesítést, de az autós légkondicionálók gyors fejlődésének átmenetileg a második világháború vetett véget, hogy azután újabb lendületet vegyen az iparág.

Az ‘50-es években már nem lehetett megálljt parancsolni az autóklíma térnyerésének

Az ‘50-es évek legelején a GM, a Chrysler és a Packard ismét kínálta a modelljeihez a még mindig bonyolult klímaberendezést: a Chrysler Airtemp ugyan már három fokozatban volt kapcsolható, és olyan előremutató megoldásokat is felvonultatott, mint hogy nem közvetlenült az utasokra, hanem a mennyezetre irányította a hideg levegőt.

Azonban mégsem ez, hanem az 1917-ben alapított, Wisconsinban található Nash Motors Company rukkolt elő igazi újítással az Ambassador modelljébe szerelt kompakt, légkondicionált motorral összekapcsolt rendszerrel.

A már említett Kelvinator céggel gyakorlatilag közös fejlesztésű, „All-Weather Eye” nevű klíma már egy kompakt rendszer volt: nem csak az utastér hűtését, hanem fűtését is ellátta, nem mellesleg pedig jóval kisebb volt, mint a konkurensek berendezései, súlya pedig „mindössze” 60 kilogramm volt.

Ez az új megközelítés egy kompakt, elülső tengelykapcsolóval ellátott rendszer bevezetését jelentette. Az „All-Weather Eye” olcsóbb, kisebb és 60 kg körüli volt, ez más rendszerek fele, és az összes későbbi gépkocsi-rendszer hatékony szülőjének tekinthető. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a Nash sokáig független gyártó maradjon, 1955-ben egyesült Nascarban is nagyot domborító a Hudsonnal, és létrehozták az American Motors Corporation vállalatot, az AMC-t, a Nash márkanév alatt gyártott modellek 1957-et követően eltűntek az újautó-kínálatból.

A következő nagy lépcsőt az autók klimatizálása terén a Cadillac 1964-es újítása hozta, amely elsőként vezette be az egyszerűen kezelhető klímaszabályozást: elég volt kiválasztani a kívánt hőfokot, a rendszer pedig onnantól kezdve igyekezett az adott hőmérsékletet biztosítani a gépjárműben. A „Comfort Control” fantázianevű megoldást többek között a Sedan De Ville modelljükbe szerelték, de természetesen az Eldoradók is megkapták.

1967-es Cadillac Fleetwood Eldorado Coupe (Forrás: Cadillac)

Az autókba szerelt klímaberendezések terjedése innentől kezdve felgyorsult: már 1960-ban az Egyesült Államokban eladott összes eladott új modell 20 százalékához kérték a vevők extraként, 1969-re pedig ez arány elérte, sőt maghaladta az 50 százalékot.

1968-ban az AMC Ambassador lett az első autó, amiben szériafelszereltséggé vált a légkondi, a hetvenes évek közepére pedig már az újonnan értékesített autók 75 százalékában megtalálható volt.

Európában ennél jóval lassabban kezdett terjedni az autóklíma, jelentős fellendülés ezen a téren csak az 1990-es években mutatkozott, de még akkoriban is inkább csak a felső közép- és luxuskategóriákban számított alaptartozéknak. Jellemző, hogy a 2000-es években még bőven értékesítettek idehaza is klíma nélkül autókat, elsősorban a nagy világgazdasági válság előtt felfuttatott értékesítési időszakban.

Aztán persze itt is elterjedt, ma már nagyon kevés olyan új autó van, amelyben nem alapfelszereltség a klíma, jellemzően az olcsó kisautók mezőnyében fordul ez csak elő. Ma már a többzónás automata klímák sem ritkák, HEPA-szűrővel ellátva is alkalmazza néhány gyártó.