2021. március 05. | 13:32

A Hajdúnánás mellett épülő versenypálya fő lelátóján a tervek szerint 12 ezer ember foglalhat majd helyet.

Magyarország 2023-tól 10 évig rendez MotoGP-futamokat a Hajdúnánás mellett épülő versenypályán. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Palkovics László miniszter és Carmelo Ezpeleta, a MotoGP jogtulajdonosának, a Dorna Sportsnak a vezérigazgatója.

Legutóbb 1992-ben, a Hungaroringen rendeztek hazánkban gyorsasági motorozásban vb-futamot. A Kelet-Magyarországon épülő versenypálya 4400 méter hosszú lesz, a fő lelátóján 12 ezer ember foglalhat majd helyet. A futam pedig lendületet adhat nem csupán az utánpótlás-nevelésnek, hanem a hazai mérnökképzésnek és a térség fejlesztésének is, írja a Nemzeti Sport.

A rendezési jog megszerzését a kormány korábban kiemelt közérdeknek minősítette. A pályát 65 milliárd forintból építik meg, a közbeszerzés dokumentációja szerint a versenysorozat jogtulajdonosa 4 milliárd forintot kért a kormánytól azért, hogy idehaza MotoGP-futamokat lehessen tartani.

„A MotoGP a legnépszerűbb, legnézettebb sorozata a motorsportnak, de a világ sportját tekintve is benne van az első tízben. Országimázs szempontjából nagyon fontos a magyar verseny: a Hungaroring sikere is biztatott, hogy belevágjunk az egyeztetésekbe. Most már csak fel kell építeni a pályát, amely nagyon nagy lehetőség, hogy Kelet-Magyarországon is legyen egy olyan esemény és helyszín, amely felkelti a világ érdeklődését. Most folyik a tervpályázat, március 19-én eredményt tudunk hirdetni, utána elkezdődik a tervezés, ősszel pedig a pálya építésének tendereztetése” – nyilatkozta a szerződés aláírása után Kósa Lajos országgyűlési képviselő.

„Érzelmes pillanat ez számomra, hiszen versenyzőként tíz évig képviselhettem Magyarországot a világbajnokság különböző kategóriáiban. Most pedig más pozícióban ugyan, de segíthetem a magyar motorsport fejlődését, és ez boldoggá tesz. A magyar pálya nagyon fontos az utánpótlás szempontjából, minden versenyző számára álom, hogy magyar közönség előtt, magyar pályán világbajnoki futamon szerepeljen. Nekem ez nem adatott meg, bár azért a szurkolást Brnóban átélhettem, és ez extra motivációt jelentett” – mondta el Talmácsi Gábor a hivatalos dokumentumok szignózása után.