2022. július 23. | 10:52

Talán senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy szkepticizmussal álltam a Joggerhez, amikor úgy alakult, hogy azzal tolunk le egy 10 napos és várhatóan 3000 kilométeres túrát Olaszországban. Öt barátommal indultunk el június 23-án hajnalban, és már az első benyomás is meglepő volt, július 2-án hazaérve pedig nagyot fordult velem a világ.

Egy ilyen nyaralás rengeteg szervezéssel jár és mindig csúszik bele baki, például eredetileg heten mentünk volna, de egy ember Covidos lett, így csak hatunknak kellett a hely. Talán kicsit fel is lélegeztem, mert így valamivel kényelmesebb lett az utazás, bár testközelből még nem volt szerencsém a Joggerhez, csak a kollégák tapasztalataiból táplálkozhattam. Ezek messze nem voltak negatívak, így bizakodó voltam. Azt is elfogadtam, hogy nem lesz olyan kényelmesen tágas az utastér, mint tavaly a Renault Trafic-ban, de még fiatalok vagyunk, bírjuk a gyűrődést.

Dacia Jogger tetőcsomagtartóval
Meglepően nem fájt a Joggerben ennyi kilométert letolni hat embernek

Kicsi a csomagtartó, kell egy tetőbox

Június 22-én reggel hoztam el a kocsit, már akkor elkönyveltem, hogy ez egy korrekt autó, de messze nem busz. Első körben a gyárilag minimális csomagteret kell megoldanunk, ami a hétüléses kivitel esetében csupán 160 liter. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy csomagok még sehol, de felkészültünk a kinti magas sör árakra, így indulás előtt bekerült három adventi naptár és egy zsugor víz az utazóknak. Meglepő könnyedséggel fértek be az alapcsomag részei, de az első szisszenésnél borítottam ki mindent azonnal. A hátsó üléstámlák ledöntéséért felelős kis karokkal érdemes vigyázni, ha sérülékeny csomagot pakolunk hátra, egy doboz sörünk bánta.

Dacia Jogger csomagtér
Eleinte kicsit szkeptikus voltam azzal, hogy van-e helye ilyen úri hincuttságoknak az amúgy elég kicsi csomagtartóban, de elfértünk

A Joggernél reklámozták a könnyen elfordítható és variálható tetősínt, így mi is éltünk a lehetőséggel és egy 320 literes tetőboxszal egészítettük ki a bulit, illetve mindenkit megkértem, hogy hatékonyan pakolja a táskáit. A síneket keresztbe fordítani tényleg nem kunszt a gyári Dacia szerszámmal. Nagyjából 2 perc volt az átszerelés, további 10-be telt feltenni a dobozt és egy másodpercre sem éreztem, hogy instabil lenne.

Dacia Jogger
A tetőbox felszereléséhez kellhet egy kis létra, vagy egy ilyen előnyös építésű terasz, bár a küszöbön állva is lehet szerelni

Megvannak a csomagtartók, előző este összeszedem mindenki cuccát, hogy másnap hajnalban már csak le kelljen hevederezni a tetőt és indulás. Persze a box gyári hevederei nem voltak bizalomgerjesztők, jött a többszáz kilót bíró spanifer, aminek a fém részeit szakszerűen becsomagoltam, hogy ne sértse meg se a tetőt, se a dobozt.

Hajnali indulás, meglepő fogyasztás

Ahogy terveztem, pontban 4:00-kor indultunk el és ahogy gördültem ki a kapun, kinulláztam a napi számlálót és a fogyasztásmérőt, így a kör végén pontos számaink lesznek. Az utasokkal is logisztikázni kellett a méretkülönbségek miatt, emellett hat emberrel további tapasztalat, hogy érezhetően megnehezült a gép. Ezzel együtt viszont érezhetően jobb lett az autó rugózása, az előző napi Pestről hazarobogáshoz képest.

Dacia Jogger
Hajnalban még lekötöttük a tetőboxot, csináltunk helyet az utazótáskáknak és kitaláltuk az ülésrendet is

Eleinte kistelepüléseken, falvakon át mentünk Tatáig, ahonnan jött az M1-es autópálya. Amíg elértük a felhajtót, 100 kilométerneként 5,4 literre ment le a fogyasztás, utána autópályán 6,6 literig kúszott fel. Akkor jöttek az M85 és M86 autóutak, ott stagnált, majd Ausztriában a pályán tempomatos 130-ra reagálva 7 literig felkúszott a fogyasztás. Ez nem sokat változott, a hegyekben kavarva is csak 7,2 literig ment fel 100 kilométerenként.

Itt egyébként megjegyezném, hogy kezdett szertefoszlani a félelmem az ezres háromhengeres motor miatt. Ugyan mi az erősebb, 110 lóerőset kaptuk (200 Nm nyomatékkal), egyáltalán nem éreztem gyengének, bár az is tény, hogy nem ezzel kell takarítani a belső sávot. Stabil 130-as tempóra rákapcsolva kicsivel 2500-as fordulat felett forgott az apró motor, de nem gyengült el. Autópályán stabil fordulat kell, ritkán lőttünk ki, így ott annyira nem volt releváns a turbólyuk. Sok minden nem történt olyan 2600-3000-es fordulatszámig, ez pedig eleinte okozott pár kellemetlen lefulladást.

Dacia Jogger
Szombathelyen álltunk meg tankolni a határ előtt, itt felejtettem el osztrák pályamatricát venni

A váltássegítőnek nem érdemes hinni, az autó sokszor vagy nem bírja az ajánlott fokozatot, vagy olyan hangokat ad ki, amiből avatott fül kiszűr egy közelgő hengerfejesedést. Összességében olyan 50 km/h a negyedik fokozat, 70 az ötödik és 90 a hatodik minimum, de a héktöznapokban ritkán kell a hatodik ilyen terhelés mellett. Főleg, hogy az olaszoknál több a 70-es szakasz, mint a 90-es, bár sok az autóút, amin ugye 110 a megengedett. Ilyen helyeken a legoptimálisabb a fogyasztás, egészen 6,6 literig lement az átlag és hajtósabb autópályázásokig ez nem is mozdult.

Dacia Jogger motortér
Eleinte féltem az apró motortól, de végig rendben volt és a fogyasztása is meglepően jól alakult

Lefele úton csupán három alkalommal álltunk meg. Először Szombathelyen tankolni egyet még a hatósági áras benzinből, ezzel elkerülve az olaszországi árakat. Itt még mindenki szusszant egyet, bár Ausztriában, a határ másik oldalán is meg kellett állni, mert elfelejtettem pályamatricát venni.

Kicsengettük a tíznapos jegyért a 9,6 eurót és robogtunk is tovább. Volt egy kamionos parkolós, mosdóba szaladgálós megállás, de ezután csak Olaszországban álltunk meg kicsit a tájban gyönyörködni. Bár a leutazással letolt 850 kilométer nem kevés, senkitől sem hallottam, hogy izomsorvadást kapott volna a Joggerben eltöltött órák miatt. Összesen az utazási idő 9 óra és 30 perc lett, a három megállóval együtt 11 óra alatt teljesítettük az utat.

Dacia Jogger beltér
Hátrafelé semmit sem látott a sofőr az útból, viszont így felstócolva sem volt kényelmetlen átlagos méretű embereknek

Fél Olaszországon átnyüstöltük a Joggert

Egy tengerparti kisvárosban, Lido Di Spinába landoltunk, ahol egy hatalmas kempingbe szerettünk volna bebocsátást nyerni, de pont sziesztára értünk oda, háromig csak álltunk a kapuban. Nagyjából 15 perc álldogálás után nyíltak a sorompók és elfoglalhattuk a helyünket.

Tetőbox
Érkezésnél elég volt négy csavart kitekerni és sínestül lejött a tetőcsomagtartó. A következő kilenc napra beállítottuk egy sarokba, hazafele pedig 5 perc volt újra, szépen beállítva feltenni

Érkezésnél lekerült a tetőbox, sokat ijesztgettek az olasz közbiztonsággal, így ezt nem érdemes fent hagyni. Persze a campingből való kisebb utazásokhoz felesleges is, legfeljebb 2-3 táskát viszünk magunkkal, az meg elfér a csomagtartóban. Érezhetően fellélegzett az autó még annak ellenére is, hogy a hat ember maradt. Az olasz utak meglepően jó minőségűek, itt nem kellett küzdenie az elemekkel az egyébként kellemes hangolású futóműnek.

Az első eltávolodás Firenze felé volt, itt megbeszéltük, hogy spórolunk az autópályadíjakon, úgyse rosszak a közutak. Ez a mentalitás egy olyan szerpentinre vezetett fel, amit minden motoros megkönnyezne és gondoltam is magamban, hogy jó teszt lesz a Jogger futóművéhez.

Kezdetben felfele toltam neki (már amennyire lehetett), mert voltak olyan kanyarok, amikben egyesbe kellett visszagangolnom. A Jogger nem torpant meg és nem engedte el az utat, a kocsiszekrény ugyan billent, de nem éreztem, hogy felborulnánk. A kipufogó üvölt és hallható, hogy mikor és mekkorát tölt a turbó. Ezen a szerpentinen jöttem rá arra is, hogy a Sanderóhoz hasonlóan a bal hátsó ajtó alatt vezették ki a kipufogót.

Egy pillanatra elfelejtettem, hogy rajtam kívül még öt ember ül az autóban, persze azonnal szóltak, hogy álljunk félre rosszullét miatt, szerencsére csak egy kis szellőztetésre volt szükség a fejek érdekében. Érdekes, de lefele elkezdtem kímélni a Joggert és az utasokat is, itt már többen lettek rosszul, még egy megálló és meg is beszéltük, hogy hazafele inkább kifizetjük az autópályát, de ezt a szerpentint soha többet. Én azért belül vigyorogtam, mert a Jogger meglepően jól teljesített és a várt lomhaság is elmaradt, nem olyan kevés az a 110 lóerő.

Visszafele autópályán újra tempomat, 130 és itt a klímát is rákapcsoltuk, mert bár nem volt olyan gatyarohasztó meleg, mint itthon, a 30-31 fok ott is sújtott. Autópályán érdekes, hogy a Jogger messze nem zajos, legalábbis a tavalyi Trafichoz képest, sőt, összességében egy elég kultúrált utazási élményt nyújt. Tart a tempomat, hűt a klíma és egészen kellemesen szól a noname hangrendszer, tehát nekem nagyon kellemes csalódás.

Dacia Jogger beltér
Korrekt és ergonomikus a beltér, vezetni pedig egészen kellemes és nyugodt érzés. Volt, aki eleinte küzdött vele, de hamar meg lehet szokni a Joggert

Bár a klímával egy gondom van és ez nem is a klíma hibája, inkább az autó kialakításáé, de a hátsó sorba kevés levegő jut. Nyári melegben vagy elöl fagynak meg és mindenki másnak jó, vagy hátul olvadnak el és az elöl ülőknek jó. A pillangó ablakok némileg segítik a szellőzést, de normál klímahasználat mellett a harmadik sor utasai megfőnek, viszont ha nekik akarunk jót, akkor simán belecsúszhatunk egy megfázásba.

Következő nap San Marino volt a célpont, ez igazából a meredek emelkedők kapcsán érdekes a Jogger szempontjából, de egy másodpercre sem torpant meg a gép, sőt itt jött a legjobban a visszagurulást gátló rendszer. Már itt bennem volt, hogy összességében ez egy remek autó, köpködje akárhány szkeptikusan kiabáló száj a szakadt öreg prémiumjából. A Joggert lenézhetjük, de ez nem változtat az értékein és azon, hogy rengeteg családnak lehet remek megoldás a típus. Ezen Dacián már nem azt érzem, hogy egy lesajnált öreg Renault átöltöztetve, hanem hogy tényleg egy modern autóban ülök.

Egyben volt a beltér

Minden beltéri elemet láttunk már korábban, de egyszerűen a klímapanel és a gombsor mind kézre áll, a multikormány remek és a műszerfal tetején álló táblagép is modern. Nem akad, nem szaggat és nem is volt baja soha, ráadásul a Daciánál az egészet megdobták egy telefontartóval. Ez pont a kormány és a tablet között tartja a telefont, ami azért jó, mert például CarPlay esetében osztott képernyőt ad ki. Míg a táblagépen ment a Google Maps, addig telefonon a Spotify.

Itt jegyezném meg, hogy ugyan a menürendszer egyszerű és kevés a funkció, de ami kell, az megvan benne és tudja vezeték nélkül használni az Apple CarPlayt, ami sokszor jóval drágább típusoknak sem megy. Elég beülni, a telefont sem vettem ki a zsebemből, indítás után szinte rögtön bejött az iPhone kezelőfelülete és pötyögtem a naviba a következő úticélt.

Dacia Jogger
Csak a hátsó üléssor miatt voltak viták, hogy ki hova üljön, senki sem akart megfőni a melegben, a helykínálattal még nem is lett volna gond

Az utazás alatt megvolt még Velence, Ravenna és Maranello a Ferrari múzeummal, soha egy rossz szavunk nem volt a Joggerre a klimatizálási gondokon túl. Persze nem a legkényelmesebb hely a hátsó sor, de messze nem olyan nyomorúságos, mint azt elsőre gondolnánk. Középen a helykínálattal nincs gond, ott inkább az zavart, hogy vigyázzban kellett ülni, bár én az vagyok, aki minden autóban fekszik. Ezért is én koptattam inkább a sofőrülést, ami szintén nem volt kényelmetlen, bármikor letoltam benne pár száz kilométert gond nélkül.

Sokszor csak a helyi kisvárosban kerestünk a boltokat, vagy egy étterem parkolójában forgolódtunk. A Jogger hosszú, úgy is mozog, persze ez nem kellemetlen, talán egyedül a velencei parkolóházban féltem a padkázástól, mert szűk volt a feljáró. Érdekesen néz ki az autó, mert kívülről nem nagy, vezetve sem érezni akkorának, mint amekkora, talán csak a hossza miatt kell jobban figyelni rá. Ez főleg cuccokkal tele nehéz, olyankor a középső tükröt felejtsük el, csak a rosszalkodó gyerekeket látjuk a hátsó sorokban. Mindent a két oldalsó tükörből és a kissé kásás képű tolatókamerából kell megoldani.

A hely, ahol elgyengült a Dacia

A tizedik napon jött a hazaindulás, kicsit fellélegeztünk, mivel kevesebb cucc ment vissza a csomagtartóba, mint amennyit hoztunk, bár a sok szuvenírnek nagyobb biztonság kell, mint a folyadékoknak. Meg aztán hazafelé az ember sokszor nem ugyanolyan odafigyeléssel pakol be, itt már gyűrődhet a szennyes, majd otthon megoldom. Emiatt egyáltalán nem éreztem kevesebbnek hazafele a csomagokat, ugyanúgy plafonig pakoltuk az apró csomagtartót és szügyig a tetőt.

Dacia Jogger
Az olasz hegyekben voltak meredekebb szakaszok, az egyik emelkedőn egy kicsit gyengének bizonyult az egyliteres, háromhengeres motor

Hazafelé a lehető leghamarabb felmentünk az olasz autópályára, egészen az osztrák határig. Hazafele jött szembe az első olyan szakasz, ahol a Jogger kevésnek bizonyult és elvérzett. A határt átlépve magas hegyek, végtelen alagutak és meredek emelkedők kínozták a technikát, ami egy ponton túl feladta. Klíma, 130 km/h és tempomat mellett egyszercsak lassulni kezdett a Jogger és kérte is, hogy dobjam vissza ötödik fokozatba. Nagyjából 5-10 percet mentünk egy ilyen részen, olyan 3000-es fordulat körül tartva húzta magát, mire a domb tetején visszatehettem hatodikba, utána sehol sem volt ilyen probléma.

Az ötlött fel bennem, hogy a gyengébbik Jogger 90 lóereje (vagy gázzal 100) vajon hány ilyen helyzetet idézett volna elő. Bár 20 lóerő nem tűnik soknak, itt is nagyjából ennyi hiányzott, hogy maradhassunk 6. fokozatban. De ezt már többször is megbeszéltem magammal, hogy egy 1,6 literes négyhengeressel - amit éppen csak 130-140 lóerőre lehelnek turbóval - mennyivel jobb lenne a Jogger. Már nem is merek álmodni egy kétliteres szívó benzinmotorról, vagy akár a Renault-féle száz lóerő feletti 1.5 dCi-ről.

De akkor mondom is, hogy az amúgy is kellemes meglepetést okozó Joggert hogyan tenném jobbá. Eleve menne bele a megálmodott egyhatos turbómotor vagy választhatónak az 1,5-ös dízel, a váltó maradhat, mert az jó volt. Az autó karakteréhez illene egy négykerék-meghajtás, persze ez nem elengedhetetlen, nagyon bejönne valami off-road verzió.

Amivel viszont sokat lehetne dobni az utazási komforton, az az, ha a B- és C-oszlopokba, esetleg a tetőkárpit megvastagított részébe kerülnének szellőzőnyílások. Emellett még a leghátsó sor oldalpaneleibe tudnék elképzelni egy, esetleg két pár hangszórót és meg is van a tökéletes Jogger. Holnap mennék el hitelt felvenni a vásárláshoz.

Dacia modellek
Hat embernek tökéletes helykínálattal szolgál a Jogger, mégsem foglal akkora helyet, mint egy busz, ezért könnyű vele parkolni

Feldolgoztuk az élményt, ilyennek láttuk a Joggert 10 nap után

A táblagép végül azt mondta, hogy 3048,3 kilométer a kapuból kigördüléstől, ez egy nap és majdnem 19 autóban eltöltött óra. Ehhez az átlagsebességünk közel 65 km/h, de ami fontosabb, hogy a fogyasztás 6,7 literre jött ki 100 kilométerenként, ami szerintem nagyon jó érték. Én pesszimistán 9 literrel számoltam, amikor az utat terveztem, bár akkor még nem 2 euró volt literenként a benzin az Olaszoknál. Ennek ellenére jobban jöttünk ki az alacsony fogyasztás miatt, és én ezért nagyon tudok örülni a Joggernek.

Dacia Jogger kijelző
Végeredményben talán a fogyasztás volt a legmeglepőbb, így még a drága olasz benzinnel sem szálltak el az útiköltségek

Nekem tetszett a Jogger, határozottan, de megkértem pár velem utazó barátomat, hogy mondjon egy mondatot a Joggerről, milyen benyomást tett rá.

„Teljesen élhető volt, ha nem hátul ültél”

„Szép és igényes volt, nagyon szépen és csöndesen viselkedett az úton, de meg tudott indulni, ha meg kellett, a beltérben hátul vannak hiányosságok légkondi és hangszóró tekintetében”

„Közepén 185 cm-es embernek is elég a lábtér kényelmesen, hátul 2 óra után seggfájás, lábzsibbadás”

Talán úgy beszélek, mint akit megvettek, pedig nem, tényleg jó volt a Jogger. Innentől ha valaki bizonytalanul elém áll, hogy merjen-e nagyobbacska családdal belevágni a Joggerbe, nem fogom meggátolni egy percre sem. Ilyen ár-érték arányú autóval régen találkoztam és úgy, érzem jelenleg több ilyenre lenne szükség, mintsem egy újabb, feleslegesen nagy prémiumra.