2022. március 01. | 12:59

A vezetés során elért biztonsági pontszám határozza majd meg, hogy mely sofőrök használhatják a Full Self-Driving Betát.

A Tesla hivatalosan is megkezdte majdani önvezető rendszere, a Full Self-Driving Beta bevezetését Kanadában. Ezzel a kaliforniai cég nemzetközileg is elkezdte kiterjeszteni a rendszert, melynek végső verziója teljes autonómiát biztosít majd a járművek számára.

Az amerikai elektromosautó-gyártó 2020 októberében kezdte el közzétenni a Full Self-Drivign Beta (FSD Beta) névre keresztelt rendszert, amelyet jelenleg Tesla-tulajdonosok egy meghatározott csoportja tesztel, akiket a vezetés közben elért biztonsági pontszámuk alapján választottak ki.

A szoftver lehetővé teszi, hogy a jármű autonóm módon vezessen az autó navigációs rendszerében megadott úticélig, de a vezetőnek minden helyzetben ébernek kell maradnia, és folyamatosan készen kell állnia arra, hogy bármikor átvegye az irányítást. Mivel probléma esetén a felelősség a sofőrt és nem a Tesla rendszerét terheli, így elnevezése ellenére ez továbbra is egy 2-es szintű vezetéstámogató rendszernek tekintendő. A program egyelőre felemás eredményeket tud felmutatni, mivel egyes frissítések visszaesést mutattak a vezetési képességek tekintetében.

Tesla Model S, Model 3, Model X és Model Y egymás mellett

A gyártó adatai alapján jelenleg mintegy 60 ezer autós használja az FSD Betát – kizárólag az Egyesült Államokban.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy ideje már ígéri, hogy Kanadára is kiterjesztik az FSD Beta programot. Ez most végre megvalósul. A kaliforniai cég ugyanis elkezdte közzétenni legújabb, 2022.4.5.4-es szoftverfrissítését Kanadában, ami lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok jelezzék csatlakozási szándékukat az FSD-programhoz. Ezt követően a biztonsági pontszám dönti el, mely autósok használhatják majd a rendszert.

Musk a közelmúltban elmondta, hogy a Tesla már tesztelte az FSD Bétát Kanadában, körülbelül 60 járművel. A terjeszkedésnek köszönhetően várhatóan jelentősen megugrik majd a tesztprogramban résztvevők létszáma.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu), és Luczek Dávid (david.luczek@mahzrt.hu) készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.