2022. február 04. | 17:56

Tájékozódj mielőtt útra kelsz, ne a sípályán derüljön ki, hogy karanténban kell töltened a szünidőt!

Javában tart a 2021/2022-es síszezon, utánajártunk, hogy a magyarok kedvelt téli üdülőhelyein milyen korlátozások vannak jelenleg érvényben a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként. A bevezetett szabályok országonként eltérnek és gyorsan változnak, ezért indulás előtt mindig érdemes a Konzuli Szolgálat honlapján is ellenőrizned az aktuális feltételeket.

Ausztriai sípályák

Az osztrák síterepek üzemelnek, a vendéglátó egységek fogadnak vendégeket, azonban az országba való belépés szigorú szabályokhoz van kötve. Ausztriába a karanténmentes beutazás feltétele, hogy az egyén rendelkezzen legalább két oltásról szóló igazolással (az egydózisú Janssen esetén elég egy vakcina), a második dózis beadását követően maximum 270 nap telhet el és fel kell mutatnia egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet is.

Ugyanez az előírás vonatkozik azokra, akiknek 180 napnál nem régebben gyógyultak, nekik is szükséges a teszt. A legalább három vakcina felvételéről szóló igazolással rendelkező személyek (Janssen esetén elegendő a két vakcina) PCR-teszt elvégzése nélkül is karanténkötelezettség mentesen léphetnek be Ausztria területére, amennyiben a kiegészítő oltás beadása 270 napnál nem régebben történt. A két vakcinát felvetteknek, ha birtokukban van egy 180 napnál nem régebbi gyógyultsági igazolás, szintén nem kell PCR-tesztet bemutatniuk.

Az osztrákok oltási igazolásként a magyar védettségi igazolványt és a magyar oltási lapo(ka)t nem fogadják el, ahogy az orosz vakcinát sem, kizárólag az uniós digitális igazolványt (németül Grüner Pass), a sárga oltási kiskönyvet (Impfpass) vagy az orvosok által kitöltött angol vagy német nyelvű formanyomtatványt tekintik érvényesnek.

Azok, akik nincsenek beoltva vagy a két vakcinát felvettek közé tartoznak (Janssen esetén egy), de nem rendelkeznek gyógyultságival vagy negatív PCR-teszttel, csak regisztrációt követően léphetnek be az ország területére és automatikusan 10 napos karanténba kerülnek, amelyből legkorábban 5 nap elteltével és kizárólag negatív PCR-teszt bemutatását követően kerülnek ki.

Az ország területére való belépés szabályainál még szigorúbbak a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó előírások, ugyanis szállásra történő bejelentkezést vagy például a síliftek használatát kizárólag azok számára teszik lehetővé, akik az unióban elfogadott nyugati vakcinák valamelyikével oltakoztak és rendelkeznek az osztrákok által elfogadott igazolások valamelyikével.

Amennyiben az úticél nem Ausztriában van, hanem egyéb országban, akkor az osztrákok csak akkor teszik lehetővé az országukon való átkelést, amennyiben a kérelmező megfelel a célország által állított beutazási feltételeknek. Ennek híján a határőrség megtagadhatja a beléptetést.

A fenti szabályok nem vonatkoznak a 12 évesnél fiatalabb gyermekekre, ám ők is karanténba kerülnek és regisztrációra kötelezettek, ha a kísérő nagykorú személy nem felel meg a karanténmentes beutazási feltételeknek. Gyermekek maximum 15 éves korig jogosultak az ún. Holiday-Ninja-Pass-ra, amelyről itt tudsz német vagy angol nyelven bővebben informálódni.

Olaszországi síterepek

Az olasz síterepek is várják a vendégeket, az Olaszországba történő beutazás számos nagyon szigorú feltételhez van kötve. Az érvényben lévő szabályok szerint jelenleg karanténkötelezettség nélkül csak azok léphetnek be az ország területére, akik felvették az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az olasz hatóságok által elismert vakcinákat (nyugatiak), a teljes oltási ciklus lezárult és erről uniós igazolással (Green Pass) rendelkeznek.

Azok, akik elkezdték az oltakozást vagy már megkapták a teljes előírt dózist, de később megbetegedtek, csak akkor kapnak engedélyt a belépésre, ha teljesen felépültek és birtokukban van a gyógyultságot igazoló orvosi dokumentum. A be nem oltott, de a betegségen átesett és már felgyógyult személyek szintén a gyógyultsági uniós igazolvány birtokában léphetnek be az országba, de csak abban az esetben, ha a betegséget igazoló első teszt eredménye nem régebbi 180 napnál.

A felsorolt feltételeknek megfelelő személyeknek szükségük van továbbá egy 24 óránál nem régebbi negatív AG-antigén gyorstesztre vagy egy 48 óránál frissebb negatív PCR-tesztre, valamint ki kell tölteniük az EU Digital Passenger Locator Formot, amelyet ezen a linken lehet elérni. Olaszországba csak az ezen feltételek teljesülése mellett lehet karanténkötelezettség nélkül beutazni!

A megfelelő uniós COVID-igazolás hiányában az országba való belépés csak negatív teszttel lehetséges, az utazó ez esetben karanténba kerül, ahonnan legkorábban 5 nappal később, egy negatív PCR-tesztet követően lehet szabadulni. Olaszország belső járványügyi szabályai értelmében az oltatlan vagy gyógyultsági igazolvánnyal nem rendelkező személyek nem vehetik igénybe a vendéglátó egységek szolgáltatásait, nem utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, valamint a sílifteket sem használhatják!

Jelenleg kültéren is kötelező maszkviselés, zárt terekben pedig kizárólag FFP2 minősítésű maszkban lehet tartózkodni. Az országon privát járművel átutazni a koronavírus miatt bevezetett szabályokra való tekintet nélkül szabad azzal feltétellel, hogy az átutazó személy maximum 36 órát tartózkodik Olaszország területén. A felsorolt korlátozások minden 6. életévét betöltött személyre vonatkoznak, a nem oltható kiskorúak beléptetése pedig negatív teszteredményhez kötött.

Beutazás Svájcba

A korábbi szezonokban a svájci síterepek a vírus terjedése ellenére többnyire nyitva maradhattak, miközben más országok rendre bezárkóztak. Azóta a helvétek is többször több lépcsőben szigorítottak, majd ismét lazítottak a korlátozó intézkedéseken. Jelenleg üzemelnek a pályák, a szállodák és vendéglátóegységek várják a tehetős vendégeket.

Azon síelni vágyóknak, akik Svájcba szeretnének beutazni, előzetesen regisztrálniuk kell az Einreiseformular kitöltésével, valamint kötelezően mindenkinek egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel vagy 24 óránál nem régebbi antigén gyorsteszttel kell rendelkeznie, ami az uniós igazolással rendelkező beoltottakra is vonatkozik.

Akik nem vették fel a vakcinákat vagy nincsen uniós igazolvány a birtokukban (pl. Szputnyikkal oltakoztak), szintén csak negatív teszt birtokában léphetnek be az országba, ám számukra a belépést követő 4-7 napon belül egy újabb teszt elvégzését írják elő, amelynek eredményét el kell juttatniuk a területileg illetékes egészségügyi hatóság számára. A 16 éven aluli személyek és az országon átutazók is mentesülnek a korlátozó intézkedések alól.

Fotó: https://www.favorece.net/

Svájcban jelenleg nincs általános karanténkötelezettség, ám az országon belül érvényben lévő korlátozó intézkedések kantononként, sőt, síterepenként eltérhetnek. Számítani kell rá, hogy zárt terekben kötelező a maszkviselés, egyes vendéglátóegységek pedig uniós védettségi igazolványhoz köthetik a belépést.

Franciaországi sípályák

Magyarországról Franciaországba való beutazás jelenleg korlátozásoktól mentes, ha az egyén be van oltva vagy 6 hónapnál nem régebben átesett a COVID-fertőzésen, vagy rendelkezik 24 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy antigén teszteredménnyel (12 éves kor felett), valamint kitölti az ún. becsületbeli nyilatkozatot. Megfelelő oltottság vagy gyógyultság esetén tehát nem kell tesztet végeztetni a belépéshez.

Megfelelő oltottság akkor áll fenn, ha az utazó az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinák teljes dózisát felvette (három oltás) és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő (1-4 hét vakcinatípustól függően). Az orosz Szputnyik nem elfogadott és a távol-keletiek is csak abban az esetben, ha a harmadik emlékeztető oltás már nyugati vakcinával történt.

A franciák elfogadják az uniós digitális COVID-igazolványt (náluk Pass Sanitaire-nek hívják), a magyar oltási igazolvány ugyanakkor önmagában nem elegendő a beutazáshoz. Azonban olyan (elektronikus vagy papír alapú angol vagy francia nyelvű) igazolást már elfogadnak, amely tartalmazza az oltás típusát és beadásának dátumát. Az országon történő átutazás korlátozások, a fenti szabályok betartása nélkül lehetséges.

A helyi járványügyi szabályok értelmében ugyanakkor a bárokat, az éttermeket, a szállodákat és a szabadidős tevékenységet nyújtó helyeket látogatni kizárólag uniós védettségi igazolvány birtokában lehetséges, ahogy a távolsági tömegközlekedési eszközök igénybevétele is csak e dokumentum felmutatása után megengedett. Ennek hiányában 24 óránként teszteltetni szükséges. Zárt terekben kötelező maszkviselés van érvényben az egész országban.

Szlovákiai síterepek

A járványügyi helyzetnek megfelelően és a közegészségügyi hivatal rendeletének értelmében a Szlovákiába történő beutazás regisztrációhoz kötött, amelyet az eHranica-rendszerben kell megejteni. A karanténmentes belépés csak a teljesen beoltott (két vakcina) és uniós igazolással rendelkező személyeknek szavatolt, de Szlovákia elfogadja a Magyarországon használt oltóanyagokat, így a Szputnyikot is.

Az oltással vagy teszttel nem rendelkező személyek 10 napos járványügyi elkülönítés alá esnek, amely alól legkorábban a beutazástól számított 5. napon, a hatóságok által előírt helyen és meghatározott időben elvégzett PCR-teszt eredménye alapján mentesülnek. A karanténkötelezettség a betegségen átesett gyógyult személyekre is vonatkozik, kivéve, ha a gyógyulást követő 180 napon belül már megkapták legalább az első adag vakcinájukat.

A jelenleg érvényben lévő korlátozásoknak megfelelően Szlovákiában a szálláshelyek, a síközpontok igénybevételére csak a teljes átoltottsággal rendelkezőknek van lehetőségük, de még számukra is számos szolgáltatás (pl. wellness) igénybevételéhez 72 óránál nem régebbi PCR-, vagy 48 óránál frissebb antigénteszt szükséges. A fenti szabályok minden 12 év és 2 hónapos kor feletti személy számára mérvadóak.

Az országon való átutazás továbbra is átoltottság és előzetes regisztráció nélkül megengedett, ám kizárólag az előre meghatározott útvonalakon lehet közlekedni. További szabály, hogy a tranzitálók maximum 8 órát tartózkodhatnak az országban és útjukat kizárólag tankolás céljából szakíthatják meg.

Beutazás Szlovéniába

Magyar állampolgárok és a velük együtt utazó 12. életévüket még be nem töltött kiskorúak korlátozás, teszt vagy karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Szlovéniába a két ország között fennálló megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek a magyar hatóság által (oltakozás vagy gyógyulás után) kiállított védettségi igazolvánnyal. Természetesen a szlovén határőrök elfogadják az uniós digitális COVID-igazolványokat is.

Védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők kizárólag 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredmény vagy 24 óránál frissebb, Szlovénia által elfogadott akkreditált laboratóriumban elvégzett negatív antigén gyorsteszt-eredmény birtokában léphetnek be az országba karanténkötelezettség nélkül. Azok, akik nem felelnek meg az előírásoknak, 7 napos elkülönítéssel kell számolniuk a szálláshelyükön.

Az országon átutazók mentesülnek a korlátozások alól azzal a feltétellel, hogy legfeljebb 12 órát tartózkodnak az ország területén. Szlovéniában a szolgáltatások, illetve a közösségi közlekedés is csak igazolt védettség esetén vehető igénybe, valamint zárt terekben (tömegközlekedésen is) kötelező a legalább FFP2-es szintű védelmet garantáló maszk viselése.

Lengyelországi sípályák

Lengyelország területére történő beutazás (a tranzitálást is ideértve) csak akkor lehetséges, ha az egyén angol vagy lengyel nyelvű igazolással vagy uniós COVID-igazolvánnyal rendelkezik a teljeskörű beoltottságról (2 vakcina) vagy arról, hogy a belépést megelőző hat hónapon belül átesett a koronavírus-fertőzésen. A magyar védettségi igazolványokat a lengyel hatóságok nem fogadják el, csak az EU által jóváhagyott oltóanyagokat ismerik el.

A be nem oltott vagy a betegségen át nem esett személyek kizárólag 48 óránál nem régebbi, laboratóriumi körülmények között elvégzett negatív PCR-teszteredmény birtokában utazhatnak be karanténkötelezettség nélkül. Ennek tényéről szintén angol vagy lengyel nyelvű igazolással vagy uniós COVID-igazolvánnyal kell rendelkezniük.

A nem beoltott, betegségen át nem esett és teszttel sem rendelkező, de a schengeni zónán belülről érkező személyeknek 10 napos karantént írnak elő a hatóságok. A 12. életévüket be nem töltött kiskorú személyek mentesülnek a fenti szabályok alól, amennyiben az őket kísérő nagykorú személyek viszont megfelelnek az előírásoknak.

Az országon belüli szabályok értelmében zárt terekben kötelező a maszkviselés, a vendéglátó egységek (szállodák, éttermek) védettségi igazolvány hiányában is látogathatók, ám maximum 30 %-os kihasználtság mellett működhetnek, igaz, ebbe nem tartoznak bele a beoltott személyek.

További fontos információk

A környező síparadicsomokba vezető útvonalakról és az adott országban érvényes 2022-es autópálya-matrica árakról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az utazás előtt gondoskodj róla, hogy az autód rendesen fel legyen készítve a téli körülmények közé! Használd ezt a cikket amolyan ellenőrzőlistaként!

Vezetési tanácsokért pedig ezt a cikket ajánljuk figyelmedbe: 10 legjobb tipp, hogyan vezess hóban.

A cikkben szereplő beutazási információk máról-holnapra érvényüket veszthetik, ezért a beutazási korlátozásokkal kapcsolatos legfrissebb információkért az indulás előtt látogass el a Konzuli Szolgáltat oldalára, ahol országra lebontva, magyar nyelven informálódhatsz.